Teen Wolf [Derek Hale] Fanfiction (magyar)

24. fejezet

Sziasztok! :)

Ma az jutott eszembe, hogy remélem, nem zavar titeket ez a sok-sok Stilesos jelenet. Egyelőre többet van benne, mint Derek, pedig eredetileg róla szólna. Ez majd fog változni, lesz sok-sok Derek is, ígérem. :DD Csak ugye most „helyzet" van, Stiles kell bele, mint egy... biztos pont. Aztán túlzásba is esek. :D Egyébként Stiles karakterével annyira jó dolgozni, hogy azon gondolkodtam, róla is írok majd egy fanfictiont, ha minden úgy alakul... bár gyakorlatilag ebben is elég központi szereplő, bwahaha :P Na jó, hagylak titeket olvasni, azért jöttetek ide, nem pedig engem hallgatni. Jó olvasást! :P

A Mr. Stilinskivel való beszélgetés után felsiettem Stiles szobájába. Látszólag megkönnyebbült, mikor meglátott. Nem kellett azért aggódnia, hogy esetleg őt is kerülni kezdtem. Ő volt az egyik legfontosabb személy az életemben, és ezen a Derekes dolog - egyenlőre - nem változtatott.

Szorosan átöleltem, az arcom a vállába temettem. Annak ellenére, hogy ő is benne volt az ügyben, ő volt az egyetlen, aki képes volt megnyugtatni. (Adeline-t is szerettem, de mellette feszengtem, hogy valamit kikotyogok.) Nem akartam neki elmondani a Lydiás fejleményt, nehogy a lány mellett tegye le a voksát, de szükségem volt a közelségére. Abban a pillanatban úgy éreztem, nélküle nem fogom tudni átvészelni a sulis napokat. Nagyon igyekeztem, hogy ne tegyem meg, de végül mégis elsírtam magamat. A napok feszültsége most érte el a tetőpontját.

Stiles persze rögtön észrevette, de nem szólt semmit. Elnyúlt egy zsepiért, amit a kezembe nyomott, de közben egy pillanatra sem engedett el. Hisztis libának éreztem magam, mert neki sokkal nagyobb problémái voltak, mégis magammal foglalkoztam. Vele kellett volna.

Csak hosszú percek múlva voltam képes lenyugodni. Odaadtam neki a jegyzeteimet, de rászóltam, hogy inkább pihenjen, amit egy vigyorral fogadott. Ismertem, utálta, mikor épp nem volt semmi dolga és lustulással töltötte az egész napját, de most leginkább erre lett volna szüksége.

Még sötétedés előtt elköszöntem tőle, hogy világosban hazaérjek. Nekem tanulnom kellett volna, amit persze nem tettem meg. Rossz szokásom volt halogatni a tanulnivalót, aztán mindig dolgozat előtt egy nappal akartam a fejembe verni az anyagot. Már ezerszer megfogadtam, hogy rendesen fogok készülni, de betartani még sose sikerült.

***

Másnap reggel ismét kialvatlanul ébredtem, mert miért ne. Volt egy olyan érzésem, hogy kellemetlen lesz a mai nap is, de továbbra sem tehettem meg, hogy nem megyek be. Most kivételesen iskolabusszal mentem. Nem kellett volna.

Miután leültem a régi, kopott bőrülésre, valaki szinte azonnal helyet foglalt mellettem. Sőt, köszönt is. Felnéztem, és azt a srácot láttam meg magam mellett, aki múltkor szintén szörnnyé változott. Automatikusan elhúzódtam tőle.

- Mit akarsz? - kérdeztem hidegen. A biztonság kedvéért még a táskámat is közénk raktam.

- Boyd vagyok. El kéne menned Derekhez - jelentette ki kertelés nélkül.

Most az egész csapat rám szállt? Biztosan meg fogok őrülni.

Elfordítottam a fejemet, nem válaszoltam.

- Borzalmas állapotban van. Szüksége lenne rád, Zara! - Olyan vádlón ejtette ki a nevemet, hogy beleborzongtam. Egyedül az nyújtott egy kis biztonságérzetet, hogy valószínűleg ekkora tömegben nem támadna rám. Továbbra is ignoráltam őt.

- Ne legyél ilyen gyerekes. Menj el hozzá.

A pofám leszakad! Még van képe gyerekesnek nevezni azután, hogy önkényesen beleszól a magánéletembe. Én nem tartottam gyerekes dolognak azt, ha valaki nem akar az ilyenekkel együtt lenni.