Teen Wolf [Derek Hale] Fanfiction (magyar)

29. fejezet

Jobb ötlet híján pizzát rendelünk vacsorára. Pontosabban Derek rendelte, alapjáraton nem szerettem idegenekkel telefonálni, úgyhogy szerencsére átvállalta.

- Szóval hogy is van ez az alfa-béta dolog? – jutott eszembe hirtelen, miközben leültem a kanapéra.

- Mi érdekel? – Derek követte a példámat.

- Olyanok, mintha a... szolgáid lennének? – Nem nagyon tudtam elképzelni azt az érzést, hogy milyen, amikor valaki ösztönösen behódol a másik embernek. Derek elmosolyodott.

- Hát, nem egészen. Nem az ő feladatuk, hogy kiszolgáljanak. Az én feladatom, hogy vezessem és védelmezzem őket. Ők meg hallgatnak rám.

- Ez iszonyatosan menő – néztem rá lelkesen. – Oké, nagy felelősség, de akkor is szuper.

Derek csak vállat vont. Hozzábújtam a mellkasához. Átölelt, az arcát a hajamba temette.

- Hogy a csudába vagy ilyen izmos? – motyogtam. – Olyan gyenge vagyok hozzád képest. Ráadásul ha akarod, karmaid vannak és éles fogaid, és... Megmutatod a karmaidat? – ültem fel hirtelen.

- Miért érdekel ennyire? – sóhajtott fel Derek, de éreztem, hogy nem neheztel rám. Ökölbe szorította a kezét, és mire kinyitotta, a körmei megnőttek. Hagyta, hogy a tenyerembe vegyem az övét, lenyűgözve nézegettem a karmokat.

Észrevettem a szemem sarkából, hogy az arcomat figyeli.

- Miért nézel? – nevettem fel zavartan, miközben egy mozdulattal elértem, hogy a hajam az arcomba omoljon és elfordítottam a fejemet.

- Gyönyörű vagy – súgta Derek, majd a szabad kezével az állam alá nyúlt, hogy ránézzek. A hajamat kisimította az arcomból, a fülem mögé tűrte, majd lassan, óvatosan megcsókolt. Az idilli pillanatot a telefonom csörgése zavarta meg. Ki a fene hív ilyen későn? Kelletlenül elhúzódtam Derektől, és felvettem a mobilom.

- Igen? – Szinte alig tudtam végigmondani ezt az egy szót, a hívó félbevágott.

- Zara, veled van Derek? – Ez Scott hangja volt. Nagyon hadart.

- Derek...? Igen, miért? – vetettem egy értetlen pillantást a mellettem ülő férfi felé, aki megfeszült figyelemmel nézett rám.

- Jönnie kéne. Stiles... Megint itt van a csaj. Szólj neki, hogy siessen, a suli mellett vagyunk!

Dereknek nem kellett több, felkapta a kocsi kulcsot a dohányzó asztalról.

- Scott, mi van Stilesszal?! – A szívem heves ütemben kezdett dobogni, úgy éreztem, elsírom magam. Mi történt vele?

- Ezt ne most... Zara, te is gyere. Komolyan mondom. Élet-halál kérdése, hogy itt legyél. Siessetek! – Azzal letette a telefont.

Derek az ajtóban állt, úgyhogy rohantam felvenni a cipőmet és a kabátomat.

- Nem tartom jó ötletnek, hogy velem gyere – jelentette ki határozottan.

- Nem érdekel. Stilesszal van valami, és egyébként is Scott mondta, hogy menjek, ő tudja, mi a helyzet. Na, gyerünk – böktem a fejemmel az ajtó felé.

Bár Scott nem mondta meg pontosan, hogy hova kell mennünk, Derek mégis tudta. Ahogy kiszálltunk a kocsiból, futva tettük meg a távot, ahonnan hallotta a hangjukat. Derek egyszer csak lefékezett, és kirakta elém a kezét, majd maga mögé vont. Nem értettem, miért. Látni akartam, amit nem akart, hogy lássak.