Teen Wolf [Derek Hale] Fanfiction (magyar)

17. fejezet

Sziasztok!

Képzeljétek, nyáron lacrosse Európa-bajnokságra megyek. :P Mármint csak nézőnek, olyan idióta nem lenne, aki beválogatna a csapatába. Szerintem még a kispadon ülve is rontanám a csapat teljesítményét. :'D

Hogy ki ne maradjon az időjárás jelentés... Ma is szép napos idő volt. :P

(A fenti képen Cora helyébe Zarát képzeljétek. :P És ott van Stiles All Time Low-(o)s (? nem tudom, hogy írjam) posztere is. *^*) 

Jó olvasást!

A kapcsolatunk attól a randitól kezdve valahogy sokkal fesztelenebb lett. Mintha megtört volna köztünk a jég. Nem éreztem rajta, hogy vissza akar lépni, és én sem szerettem volna. Fura volt, hogy engem, pont egy tizenhat éves lányt választott, és nem tudtam, meddig fog tartani, de ki akartam élvezni minden pillanatát.

Egyik nap épp Stiles ágyán hasaltam a fiúval, és zenét hallgattunk (All Time Low, Stilesnak még egy nagy posztere is van róluk az ágya felett). Ő engem nézett, én meg a takarója anyagát gyűrögettem az ujjaim között, miközben Derekről meséltem neki.

- Ő nem rossz, Stiles! Nem lehet az. Lehet, hogy nem látszik, de épp úgy vágyik arra, hogy szeressék, mint bárki más. Oké, azt aláírom, hogy néha furcsán viselkedik, de ő jó ember!

A fiú most kivételesen nem mondott semmit: nem helyeselt, de nem is ellenkezett az ellen, amit mondtam. Itt láttam jónak lezárni a témát. Jobb a csúcson abbahagyni.

Mikor észrevette, hogy nem tervezek többet mondani, ő szólalt meg.

- Szóval most együtt vagyok és együtt is maradtok? – Stiles is a takaróját kezdte el gyűrögetni, úgy várta a válaszomat.

- Hát, remélem – mosolyodtam el halványan.

Egy halk kopogás zavarta meg a beszélgetésünket. Mr: Stilinski nyitott be, Stiles pedig kikapcsolta a zenét.

- Helló, srácok! Zara, édesanyád kérdezi, hogy fél hétre áthívott minket vacsorára, rendben van? – nézett le rám a sheriff, miközben felültem.

- Persze, szuper – bólogattam.

- Akkor majd feljövök értetek – mosolygott ránk Mr. Stilinski, és kiment. Még volt fél óránk beszélgetni.

Stiles felpattant az ágyról, és a szekrénye felé vette az irányt. Gondolom valami olyan ruhát keresett, amit kintre is felvehet. Ismerjük egymást régóta, ha valamelyikünk beállít a másikhoz, aki otthon van, nem szokott kiöltözni. Előttem vette át a ruháit, ami szintén megszokott volt már. Kiskorunkban együtt is fürödtünk, egy ágyban aludtunk, egy ilyen már nem volt tabu helyzet. Mellesleg meg a strandon egész nap fürdőnadrágban sétál rengeteg ember, az mégse zavar senkit.

Közben megkért, hogy írjak Scott-nak egy SMS-t, úgyhogy amíg a telefonján pötyögtem, addig ő a ruháit próbálta elpakolni, ugyanis valami különös oknál fogva jóformán az összes a földön landolt. Amíg ő hajtogatott és rámolt, addig a zenéit nézegettem. Mikor végzett, én is letettem a mobilját, így szemtanúja letettem annak a jelenetnek, hogy lendületből le akarta vetni magát az ágyra, de... Ismeritek azt az érzést, mikor beveritek valahova a kislábujjatokat, nem? Stiles lányokat megszégyenítő hangon felvisított, Mr. Stilinski arra meg nyitott be, hogy a fia a halálán van és fetreng, én meg fuldokolva röhögök.

- Mi volt ez a hang? – kérdezte a sheriff értetlenül.

- Stiles – böktem a srác felé.