Teen Wolf [Derek Hale] Fanfiction (magyar)

14. fejezet

Sziasztok!

Először is, kellemes húsvétot kívánok mindenkinek. Mondanám, hogy sok locsolót, de magamból kiindulva nem az a legjobb része a dolognak... :P Aki szeretne sok locsolót, annak legyen, aki nem, attól kérek egy pacsit. Ha esetlegesen egy srác is idetévedne, amit kétlek, akkor neki pedig sok csokitojást. :)

Másodszor, köszönöm a rengeteg vote-ot és kommentet! Minden nap meglepődöm azon, hogy mennyi van, szóval még fogom mondani párszor. :)

Ennek örömére úgy döntöttem, két fejezetet fogok felrakni, ez most Zara szemszögéből lesz, a következő Derekéből. Ha jól hallom, jött is hozzánk egy vendég – a kutyaugatásból ítélve, ami határozottan nem az én kutyusomé -, szóval bezárkózom a szobámba, amíg felrakom ezt a két fejezetet, nektek pedig jó olvasást! :)

Nem értem haza túl későn. Hazavitt kocsival, de egész út alatt alig váltottunk pár szót. Én egy euforikus boldogságfelhőben úszkáltam, ő pedig nem tudom, mit érzett. Nem szerette kimutatni.

Igazából csak az okozott egy kis nehézséget, hogy fogalmam sem volt, most hogyan viselkedjek vele. Mikor leparkolt a ház előtt, nem mertem csókkal elköszönni, így csak egy puszit nyomtam az arcára, megköszöntem a vacsorát, aztán gyorsan kiszálltam. Reméltem, hogy azért majd ő valahogy mutatja, mit csináljak, mert nem szerettem volna azzal az idegeire menni, hogy a kedvenc sorozataimból szedett szituációkkal reagálok.

Beköszöntem Jesse-éknek a nappaliba, aztán felrohantam a szobámba. Megnyitottam a csapot a kádban, nyomtam bele agy adag tusfürdőt, aztán gyorsan felnéztem mobilról a chatre. Nem bírtam magamban tartani az örömhírt, muszáj volt megosztanom Adeline-nel. Írtam neki, hogy megcsókolt, de azt nem, hogy járunk. Valamiért kicsit erősnek éreztem még. Meg aztán... Öt perc után kezdjem el terjesztgetni?

Már késő volt, mikor elköszöntem Adeline-től. Bebújtam a takaróm alá, mikor a telefonom felvillant az éjjeliszekrényen. Azt hittem, a barátnőm írt még valamit, így meglepetésként ért, mikor egy ismeretlen számot láttam meg a kijelzőn. Megnyitottam, majd szélesen elmosolyodtam. Az SMS-ben ennyi állt:

Álmodj szépeket! Derek

Ezután garantáltan meglesz... Gyorsan elmentettem a számát, mielőtt válaszoltam. Közben azon gondolkoztam, hogy honnan szerezhette meg az enyémet, ha Stilestól nem. Kételkedtem abban, hogy a fiú megadta volna neki.

***

Reggel meglepően frissen keltem. Hatalmas mosollyal, gyorsan elkészültem, és a vigyorom még a suliban sem fagyott le az arcomról. Adeline nevetve vette tudomásul, hogy ma nem lehet velem mit kezdeni. Stiles kevésbé. Vagy sejtett, vagy tudott valamit, mindenesetre elég mogorván viselkedett aznap. Nem érdekelt, a jókedvemet ő sem tudta letörni.

Igazából egy dolgon nemigen gondolkodtam. Mikor találkozom legközelebb Derekkel? Nem mondott semmit előző nap, ahogyan nekem sem jutott az eszembe. Kissé feszengve, de úgy gondoltam, majdcsak lesz valahogy.

Órák után Stiles megállított, hogy megkérdezze, elmegyek-e a holnap délutáni lacrosse meccsre, amin ő valószínűleg a kispadon fog ülni megint. Ezt megmosolyogtam. A meccseken általában mellette szoktam ülni, hogy ne unatkozzon, még ha ezt az edző nem is díjazza. Régen még megpróbált elhajtani, már csak csúnya pillantásokkal méreget. Megígértem, hogy ott leszek, de sietnem kellett haza, ugyanis a szüleim valószínűleg már megérkeztek. Gyorsan elköszöntem a sráctól, aki látszólag beszélt volna még velem, de sajnos nem értem rá.

Jól gondoltam, mire hazaértem, anyuék már a nappaliban kávézgattak Jesse-vel és Besszel. Köszöntem nekik, megkérdeztem, hogy ment a munka. Kiderült, hogy apa hamar megoldotta a rendőrségi ügyet, anya festményei pedig különösen népszerűek voltak. Úgy tűnt, minden jól megy mostanában.