Teen Wolf [Derek Hale] Fanfiction (magyar)

13. fejezet

Az étterem, ahová vitt, nagyon otthonos volt. A fa anyaga dominált, narancssárga burás hangulatlámpák világítottak minden asztalnál. Derek nagyon udvarias volt. Megkérdezte, hogy tetszik-e a hely és hogy hová szeretnék ülni. Az egyik eldugottabb asztalkát választottam ki, amit egy mosollyal jutalmazott.

Kihozta a pincér az étlapokat, úgyhogy mélységes zavaromban beletemetkeztem a bőrkötéses kis füzetkébe. Rengeteg féle vegetáriánus étel volt. Eddig akárkivel mentem el enni, sosem törődött különösebben azzal, hogy én tudok-e mit enni. Ezt annak tudtam be, hogy nem hangoztattam sokat a dolgot, és nem is vártam el, hogy mások hozzám igazodjanak, de ez most jól esett.

Miután választottunk, jött a nap legkínosabb része. Nem ülhettem csöndben, a terítőt bámulva, amíg készen lesz a kaja. Derek törte meg a csendet, amíg azon gondolkoztam, hogy mit csináljak.

- Sajnálom, hogy ilyen nehezen indult.

Tudtam, hogy a „kapcsolatunkra" céloz, tisztában voltam azzal, hogy pontosan mire.

- Minél többet küzdesz valamiért, annál jobban megbecsülöd – vontam vállat félénken. Derek vonzó volt, borzalmasan vonzó, de kicsit rémisztő is. Olyan titokzatos, kifürkészhetetlen.

- Igaz – biccentett, mire elmosolyodtam. Összekulcsolta a kezeit az asztalon.

Érdekelt volna, hogy miért lett mindenki olyan ideges, mikor Derek nagybátyja hozzám szólt. Kifejezetten azok voltak, vak nem vagyok, feltűnt. Minden kíváncsiságom ellenére viszont nem mertem felhozni, nehogy tönkretegyem a hangulatot. Derek viszont mintha csak a gondolataimban olvasott volna.

- Kérdezz nyugodtan – szólalt meg halkan, de magabiztosan, értetlen pillantásomra pedig hozzátette: - Látom, hogy szeretnél.

- De nem szeretsz magadról beszélni – vetettem ellen.

- Majd eldöntöm, hogy mire válaszolok és mire nem, de azt hiszem, az emberi kapcsolatok alapja a kommunikáció – hajolt előre.

Beharaptam az ajkam, hogy összeszedjem magam.

- A nagybátyád... veszélyes? – böktem ki végül. Ez látszólag megdöbbentette. Hátradőlt. Ő is gondolkozott, hogy mit válaszoljon erre.

- Nos, hogy veszélyes, azt nem mondanám. Nem egy szent, de nem veszélyes. Rád legalábbis biztosan nem. – Az utolsó mondatánál olyan mélyen és komolyan a szemembe nézett, hogy megborzongtam.

- Kérdezhetek én is valamit? – szólalt meg kisvártatva.

Bólintottam. – Persze.

- Miért vagy ilyen félénk?

Ez meg engem döbbentett le.

- Jóban vagy Stilesszal, nem? Mellette nem lehet félénknek lenni – magyarázta. – Akkor nem lehetne mellette kibírni. Ugye nem félsz tőlem?

Na, most végképp zavarba hozott.

- Dehogy! – Próbáltam magabiztosnak tűnni. Nem tudom, hogy elhitte-e, mindenesetre hanyagolta a témát.

Mire kihozták az ennivalót, már egészen feloldódtam. Neki is szüksége lett volna rá, de továbbra is tartózkodó maradt. Próbáltam nem zavartatni magamat, hátha ő is nyíltabbá válik. Nem érdekelt, ha titkolózott. Az zavart, hogy feltűnően zárkózott volt miatta.

Nagyon éhes voltam, szinte levegővétel nélkül faltam az ételt, nem túl nőies módra. Valami fura oknál fogva Derek mégis sokkal hamarabb végzett nálam, pedig teljesen normális, nyugis tempója volt.