Ez Csak Egy Játék! //szünetel//

5.rész

Chen:

Mikor reggel felébredtem Tao mocorgására és a szemébe néztem, teljesen elvörösödött. Nem akartam bántani érte és olyat tenni amitől elítélne engem, ezért csak magamhoz öleltem. Addig szóritottam magamhoz még vissza nem jött az arca rendes színe. Utána elengedtem. Mikor megpróbáltam felállni, finoman magammal rántottam mert nem tudtam, hogy van bilincs. Szegény csak mentegetőzött, de tudtam, ő nem tenne ilyet. Vagyis nem merné megtenni.

-Gondoltam, hogy nem te voltál.

Majd megkaptuk kint az ismertetőt, miért is van rajtunk ez. Mikor fére akartunk menni leülni a TV-hez, nem a hangszóróból hanem a TV-ből jött a hang.

-Ne már ez mindenhol ott van? -hisztizett Baekhyun.

-Maradj már! -vágta tarkón Xiumin.

-Köszönöm! Na szóval! Nem feladattal jöttem MÉG! Egy kérésem lenne...a zárt szobában rendetlenség van és rendet kéne rakni...sorsoljátok ki! Az asztalon már ott egy kalap benne a nevekkel. -majd vége volt.

-Nem akarok pakolni! -hisztizett megint Baek.

-Maradj már! Nem igaz! -lépett arrébb Xiumin.

-Ne veszekedjetek már! Gyertek legyünk túl rajta! -üvöltött rájuk Kris.

Sehun:

Xiumin megkeverte a kalapban lévő lapokat és Laynak nyújtotta, hogy húzzon. Reméltem nem én leszek az a szerencsétlen akinek pakolnia kell. De persze miért is ne.

-Sehun! -röhögött rajtam Lay.

-Ne már!

-Ezzel csak egy baj van....akkor most nekem is mennem kell? -kérdezte Kai.

-Nem te addig itt maradsz! -mondtam szarkasztikusan, miközben a bilincsre mutogattam.

Felálltam és elindultam a zárt szobához, ami csak addig nyílt ki még bementünk. Bent festő állványok és festékpaletták voltak. A pakolás közbe igen összepiszkoltuk magunkat. A szám szélén sárga festék folt volt. Végig azt nézte Kai. Már nagyon idegesített. Az ö szája szélen is volt egy folt. De az nem sárga volt hanem kék.
Egyszer egy hirtelen mozdulattal átkulcsolta a nyakamat a kezeivel és magához húzott.

-Keverjünk zöldet! -majd finom megcsókolt.

A kedves, finom csók után egyre vadabban esett nekem. A hajamnál fogva a falnak szorított és addig folytatta még nem látta, hogy szenvedek. Egyedül akkor engedett el. Rám nézett és látta, hogy a falnak dőlve összerogyok.

-Jól vagy? -nézett rám, de szemei ne látszottak a haja miatt.

Én csak mosolyogva bólogattam és mintha magamon kívül lettem volna, levettem a pólóját és a földön folytattuk. Nem tudtam, hogy undorodjak magamtól, vagy élvezzem a pillanatot. Mikor már lenyugodtak a "kedélyek" lihegve feküdtünk egymás mellett.

-Szeretlek! -csúszott ki a szó, amire csak gondoltam.

-Hogy?

-Sem..semmi.

-Pedig hallottam valamit! -mosolyodott el.

Felém mászott és egyre közelebb jött. A fejét a fejemhez érintette és várta a válaszom.

-szeret...szeretlek. -dadogtam el.

A szavam után egyből leszállt rólam és törökülésben figyelt. Beletúrt a hajába és a földet kémlelte.