Sajnálom, megbántam [H.S.]

1.

"Ha magad vagy, de magadnak se maradtál"
-Wellhello - Retúrjegy

Mint minden reggelemen, most is felpattanok a bringámra és eltekerek a suliig. Kivételesen nagy dugó van London utcáin, de levágom az utat és így időben beérek. A tanáriban álmos tekintetekkel találkozom, amiken nem csodálkozom, így szerda reggel. Leülök az asztalomhoz és megnézem még egyszer, hogy minden megvan-e ami mára kell. Dolly érkezik meg, leül velem szembe és a kezembe nyom egy kávét.

- Köszönöm. - közben az igazgatóhelyettes lép az asztalom mellé és hív át az irodájába. Utána megyek. Kíváncsi vagyok, mit akar. Miután becsukom az ajtót és leülök vele szemben, bele is kezd.

-Sajnálom, hogy nem szóltam előre, de ma jön hozzám egy kislány valamelyik szülőjével. A te osztályodba fog járni és ha már fogadóórád van, ezért beküldeném hozzád őket. Ez így megfelel?

- Persze.

- Köszönöm. Menj, mindjárt becsengetnek. - felállok és visszamegyek az asztalomhoz, hogy felvegyem a cuccaim.

- Na mi volt? - kérdezi Dolly.

- Új gyerek jön az osztályunkba. - azért a többes szám, mert Dolly tartja az osztályban a tesit, a technikát és ő van délután a napköziben. Én a többi tárgyat viszem és én vagyok az osztályfőnök.

- Szuper.

- Ma délután találkozom is vele, de most rohanok. - mondom, majd kimegyek és az osztályterem felé veszem az irányt ahol már várnak a gyerekek.

XXX

Napközi után a tanteremben várom a szülőket akiknek egyesével elmondom, hogy mi van a gyerekükkel és minden kérdésükre is válaszolok. Nagyon sokáig tart és már fél öt is elmúlt, mire elmegy az utolsó anyuka is. Viszont még várnom kell, így a terem végébe megyek és a ma készült rajzokat nézegetem.
Szeretek tanár lenni, de ugyanakkor kissé el is szomorít, mert nem ez volt az álmom és az már igen csak nehezen jöhet össze.

Ott borult fel minden, amikor anyám kidobott. Az az igazság, hogy sosem akartam ellenállni neki. Mindig követtem az utasításait, mindent úgy csináltam, ahogyan mondta. Csak ő egy befásult, szűk látókörű nő. Semmi nem volt neki annyira fontos, mint az, hogy engem és a húgomat eddzen. Három éves korunk óta ez ment. Amivel nem volt semmi gond, mert mindketten imádjuk csinálni. De az akkori párommal akivel közös számom volt, összejöttünk. Neki ez sem nagyon tetszett, nem hogy az, hogy lefeküdtünk.

Mikor az ablakomon dobálta ki a ruháim, rájöttem, hogy az ő személyisége nem áll másból, mint büszkeségből. És én csorbát ejtettem az általa, annyi küzdéssel tisztára csiszolt Ellis néven. Mellesleg mondhatjuk úgy is, hogy a mi családunk baromi gazdag, így első benyomás az, hogy egy elkényeztetett picsa vagy. Én meg... hát kiléptem a körből.
Így lassan hat évvel később csak azt tudom mondani, hogy még mindig megnéznek az utcán és utánam fordulnak vagy összesúgnak, hogy 'Hé ez nem az a gazdag csaj akit az anyja kirúgott?'. Hát, de. Én vagyok az.
Ha visszacsinálhatnám... igazából fogalmam sincs megtenném-e.

- Miss Ellis! - hallom meg a az igazgatóhelyettes hangját.

- Igen? - fordulok meg a tengelyem körül.

- Itt az új kislány meg az apukája.

- Rendben. - megindulok, a földet és a lábaimat nézem egy darabig, de rájövök, hogy nem kéne. Felnézek. Pont akkor lépnek be a terembe.

- Harry Styles. - nyújtja a kezét rögtön a férfi.

- Celia Ellis. - fogok vele kezet. Látom a tekintetében, hogy ismerős neki a név. - És te pici lány? - nézek le. A két nagy kék szem, a szőke göndör haj... egyszerűen lefagyok. A fejemben össze-vissza szaladgál minden, a szívem hevesen ver, ugyanakkor mintha két kéz fogná és csavarná meg, mint valami vizes ruhát. Alig hallom meg, amint halkan elmondja a nevét.

- Chloe May Styles.

- Gyönyörű neved van. - mosolygok rá, de hangom furcsán cseng.

- Nem baj ha tegeződünk? - kérdezi Harry.

- Nem, dehogy. Hívj csak Liának. Azt jobban szeretem. - helyet foglalunk egymással szemben, míg Chloe az osztályban néz körbe.

- A papírokat a fontos adatokkal majd megkapom Mrs. Kembs-től, szóval azokra nem kérdezek rá. Mondott valamit rólam?

- Szinte semmit.

- Rendben, uhmm... gondolom hallottál rólam dolgokat, pletykákat. 

- Egy-kettőt, de ne hidd, hogy ez alapján ítélek.

- Ennek örülök, mert sokan ezt teszik. Nem tudom, mik terjengenek rólam, de szeretek itt tanítani és bár nem túl nagy az osztályom létszáma, szerintem nagyon jó közösséget alkotnak. Szerintem Chloe nagyon gyorsan be fog illeszkedni.

- Én is remélem.

- Van valami, bármi, ami fontos lenne tudnom? Allergia, meg ilyenek...

- A méhcsípésre allergiás, de ennyi. - elég szűkszavú eddig Harry.

- Oké. Umm... Chloe! - szólok, mire felkapja a fejét.

- Igen?

- Van bármi kérdésed a sulival kapcsolatban?

- Nincs.

- Rendben. Akkor szerintem ennyi volt. - mosolyodom el halványan.

- Rendben. Chloe gyere, megyünk. - a szőkeség egy szempillantás alatt mellette terem. Kikísérem őket az ajtóig. - Köszönjünk és remélem még találkozunk.

- Én is. - miután elköszönünk egymástól gyorsan összeszedem a cuccaim. Amikor kilépek a folyosóra, még hallom Chloe hangját a bejárat felől.

- Olyan szép, nem apa?

- De igen, az pöttöm. - tovább nem hallom, de elmosolyodom és elmegyek a tanáriba, majd elhagyom az iskolát és hazatekerek. Lerakom a biciklit a tárolóba és lebilincselem, majd felmegyek a harmadik emeletre. A lakásom nem túl nagy, de nekem pont elég. Előveszem a telefonom és gondolkozom rajta, hogy felhívjam-e vagy írjak-e a húgomnak Freya-nak. A mi kapcsolatunk ugyanolyan maradt és amikor csak tud eljön hozzám, de ez nagyon ritkán esik meg, nekem pedig nagyon hiányzik már. Utoljára öt hónapja láttam és azóta csak kétszer hívott. Nemrég kezdte az egyetemet és anyáék természetesen elvárják tőle, hogy mindent 100%-osan csináljon.

Rendelek vacsorát, amit a sorozatom új részének nézése közben el is fogyasztok. Gondolom nem meglepő, ha azt mondom, hogy ez majdnem minden nap így megy. Unalmas, egyhangú.

----------------------------------------------
Halihó! Itt is az új történetem! Ha tetszett vote-olj, kommentelj kérlek, hogy tudjam tetszik-e nektek.
Nagyon köszönöm a borítót FranDBlack !!!