Sajnálom, megbántam [H.S.]

33.

"Ugye érzed hogy sose jobban?"
- Pál Dénes - Ott van

Miután mindenki körbenéz a lakásban és megvacsizunk, mindannyian visszavonulunk, mert már késő van. Gyors fürdés után bebújok Harry mellé az ágyba. Ő magához ölel és nyom egy puszit a fejemre.

- Lia?

- Igen?

- Kérdezhetek valamit?

- Persze, akármit.

- Mm... Amikor megszületett... hogyan nevezted el Chloe-t?

- Uh, először nem akartam elnevezni, de amikor megláttam őt... olyan hihetetlenül édes és gyönyörű volt. Így hát Venus lett.

- Venus?

- Igen.

- Miért pont Venus?

- A római mitológiában a szépség és a szerelem istennője. Az Aprodithe furcsa lett volna. - mosolyodom el.

- Igaz. Szép név.

- És a Chloe? Az honnan jött?

- Fogalmam sincs. Anyu mondta és megtetszett.

- Értem. - csókoltam meg. - Na aludjunk, holnap biztosan lemegyünk a partra.

- Már várom.

XXX

A parton süttetjük magunkat, majd bemegyünk a vízbe. Chloe nagy örömmel úszkál a kissé hideg vízben. Szemén egy búvárszemüveg a szájában pipa. Miközben lefelé nézelődik a pipába beszél kissé érthetetlenül.

- Nem értem mit mond. - nevet Harry, Chloe pedig tovább úszkál körülöttünk.

- Azt, hogy de szépek a halacskák.

- És ezt te hogyan szűrted ki ebből?

- Nem tudom. - mosolyogtam és megcsókoltam.

- Pöttöm! - fogom meg Chloe lábát, mire belesikolt a pipájába és feljön a víz alól. - Nem vagy éhes?

- Egy kicsit.

- Akkor menjünk ki. - egy pizzázóba megyünk, ahol isteni a kaja és ezt a fiúk is megjegyzik.

- Többet eszel, mint egy utolsó hónapokban járó terhes nő.

- Ilyen kajából hülye aki nem eszik ennyit.

- Bélpoklos.

- Ne sértegess.

- Soha. - nyomok egy puszit az arcára. Hozzám hajol és a fülembe súg.

- Terhes meg te leszel.

- Már voltam.

- Ki mondta, hogy nem lehesz az mégegyszer? Vagy többször? - mondja, majd kacsint.

- Ne perverzkedj.

- Ez nem is volt az.

- Attól még tudom, hogy az jár a fejedben.

- Ez csak félig igaz.

- Anyu!

- Igen Chloe?

- Kaphatok fagyit?

- Persze. - miután a picúr megkapta a hideg csokigombócot elindultunk vissza. Megállunk egy zebránál és várunk, hogy átengedjenek minket, de láthatóan senki nem akarja megtenni. Valami hozzáér a lábamhoz mire lenézek. Egy apró kisfiú bukdácsolva lépked el mellettem. Látom, hogy közel van egy autó és kizárt, hogy meg tudna állni, így egy gyors mozdulattal megragadom és visszarántom. A kisfiú sírni kezd a kezeim között.