Sajnálom, megbántam [H.S.]

9.

"When I'm on the ice, I'm at home."

Egyik nap úgy döntök elviszem Chloe-t korizni. Egyrészt, mert valamin összevesztek Harryvel, aki nemrég gyógyult meg, másrészt mert mozoghatnékom támadt. Átöltözünk mind a ketten, majd feladom Chloe-ra a korcsolyáját. Hamarosan a többiek is jönnek, mivel amint meghallották, hogy jövünk ők is akartak.

- Min vesztetek össze apuval?

- Nem csináltam azt amit mondott.

- És miért?

- Mert nem akartam.

- Néha jobb szót fogadni. Ígérd meg nekem, hogy kiengeszteled.

- De nem csináltam semmit!

- Chloe, kérlek. Lehet, ha kiengeszteled, akkor megengedi, hogy áthívd Lux-ot.

- Tényleg? - csillannak fel a szemei.

- Igen. - felhúzoma a saját korimat is majd kimegyünk csúszkálni a jégre. A többiek is megérkeznek közben és tőlünk hangos a pálya.

- Mi van picúr elfáradtál? - kérdezem egy idő után. - Szeretnél pihenni? Hoztam forró csokit. Kérsz?

- Igeeen!

- Rendben. - ő leül az italt szürcsölgetve egy padra, én pedig visszamegyek a jégre.

- Hé, Lia! Nincs kedved előadni valamit? - kérdezi Louis.

- Hát... umm... - vakargatom a fejem.

- Na légyszii! - kezdenek könyörögni a lányok.

- Én is szeretném látni. - mondja Harry.

- Jó, oké. - segítségkérőn nézek a húgomra. - De mit? - egy kissé elgondolkozik majd válaszol.

- A sajátodat. Amit egyedül csináltál.

- Jó. Bekapcsolod a zenét?

- Persze. - kicsit félek, hogy mit fognak szólni. Nagyon régen volt már, hogy ezt táncoltam, régebben versenyek előtt elég ritkán izgultam, de most mintha szétszakadna a gyomrom az idegességtől. Oldalra nézek és a tekintetem Harryével találkozik. Kacsint, én meg elmosolyodom. Furcsa, de ez az egy, apró mozdulata is nagy bátorságot ad. Amikor elindul a szám átjár az az érzés ami régen is mindig. Hogy mennyi energiát, időt, meg mást öltem bele és hogy megérte. Akkor. Most már nem hiszem, hogy elkezdeném a versenyzést megint. Jó érzés száguldozni a jégen. Igazán felszabadító. Átadom magam a zenének, az érzésnek. Nagy mosollyal az arcomon fejezem be. Csak azonnal le is hervad amint kimegyek és még mielőtt odaérhetnének hozzám a többiek, valaki tapsolni kezd.

- Újra és újra ugyanazokba a hibákba esel. Gratulálok. - hallom meg azt a hangot amit soha többé nem akartam. A  húgomra nézek, látom rajta is a félelmet, mert nem tudja mit fogok tenni. Megfordulok és az anyámmal találom szembe magam. Igen, féltem, hogy mi lesz ha egyszer találkozunk, de most inkább arra érzek késztetést, hogy beverjek neki, meg hogy megmondjam a magamét.

- Újra és újra megbaszódhatsz. Nincs szükségem a véleményedre. Sose volt.

- Ó dehogyisnem. Különben hogy értél volna el annyi mindent az életedben? Már amíg volt.

- Ó, hogyne, főleg miután kidobtál. - mondom és leveszem a korcsolyákat a lábamról.

- Még mindig örülök, hogy megtettem.

- Én is. Nincs annál jobb érzés, mint megszabadulni tőled.

- Vagy tőled. Nem voltál soha jó gyerek.

- Hah! Én? Tudod sok olyan szülő van aki örülne egy fele annyira jó gyereknek, mint én voltam. - anyám sose értékelte azt, aki nem gazdag. A "pórnépet".

- Mindig bántottad a húgodat, nem rémlik?

- Soha nem tettem ellene semmit. És ne próbáld meg belekeverni ebbe. Semmi köze ehhez.

- Kivéve ha követi a kurvás példádat.

- Állj le! Ő soha nem lesz olyan, mint én. Ő jobb nálam igen, elismerem. De soha nem hagynám, hogy az történjen vele, ami velem is.

- A sok cigi, drog, pia, meg hogy szétdugattad magadat minden jött-menttel? Meg az az eltűnt gyerek? -a szemeim kitágulnak, a légzésem sokkal gyorsabb lesz, a kezeim ökölbe szorulnak.

- Honna...? Hogy mered...! - nem tudom az egészet kimondani, de megindulok felé. Már nyúlok ki, de hátraránt Freya.

- Lia...! - szólna rám, de kitépem magam a kezei közül, de megint csak hátrahúz valaki. Felemel és arrébb visz.

- Eressz el! Eressz már el!! - kapálózok és csapkodok folyamatosan. Könnyek gyűlnek a szemeimbe, ahogy hallom anyám gúnyos röhögését. A jégen találom magam, felnézek és Harryt látom magam előtt. Én is átölelem és hagyom hogy hulljanak a könnyeim, miközben, csak szorítom magamhoz. Egy idő után már csak csend van, így elhúzódom, majd kimegyünk a többiekhez. Mindenki megölelget.

- Jól vagy?

- Túlélem. - Freya nincs itt, de tudtam, hogy anyám elviszi.

- Lia... én nem akarlak megsérteni, de... milyen gyerekről beszélt? - kérdezi Dani.

- Nem sértesz meg, semmi baj. Csak... én erről képtelen vagyok beszélni. - csak bólint. Ezután elmegyünk haza. Útközben teljesen csönd van egyikünk sem szól. Amint beérünk a házba és Chloe elrohan, Harry újból magához húz.

- Minden rendben lesz.

- Ugye itt maradhatok estére?

- El sem engednélek.

- Köszönöm. - mondom és a nyakába fúrom az arcom. - Harry... én nem akarom, hogy haragudjatok rám, csak ez olyan téma... erről nem tudok beszélni. Vagyis még nem. Azt sem tudom, hogy anyám honnan tudja. Én csak Freya-nak mondtam el.

- Lia, nyugi. Senki nem haragszik rád és ilyen témája mindenkinek van. Semmi gond.

- Biztos?

- Igen. Pihenj egy kicsit, én addig csinálok vacsit jó?

- Inkább szeretnék segíteni.

- Jól van. - Harry nagyon finom vacsorát készített, majd elindultam a fürdő felé, de elkapott.

- Hova, hova?

- Fürdeni.

- Hmm... ráér. - mondja miközben átkarolja a derekam és a következő pillanatban megérzem az ajkait az enyémeken. A szemeim egyből lecsukódnak, a kezeim a mellkasán vannak. Istenem, amikor csókol... egyszerűen minden gondolatom eltűnik és csak az érzés marad meg, de az olyan erősen, hogy azt hiszem felrobbanok. Megböki a nyelvével az alsó ajkam, én pedig veszem a célzást és meg is tenném, de ekkor egy nagy puffanást hallatszik, majd Chloe sírása. Elválunk egymástól és átmegyünk a szobájába. A földön ül a fejét fogva. Leesett az ágyról és beverte a fejét az éjjeliszekrénybe. Gyorsan lefutok és egy kis jéggel térek vissza, Harry pedig a fejéhez tartja. Mikor lenyugszik, lefektetjük, majd először Harry, aztán én is lefürdök. Befekszem mellé az ágyba. Nyomok egy apró csókot a szájára, mire elmosolyodik. A mellkasára fekszem és elalszom.

----------------------------------------------
Itt is lenne az új rész! Légyszi jelezd, hogy tetszett-e!
😘