I hate you or nah ( Cameron Dallas)

Mosolyogj a kamerába!

Ismét a kocsimba ültünk és ismét Cameronhoz tartottunk. Gurultunk az autópályán és a csönd mélysége addig fajult hogy a motor egy lötyögő csavarja volt az egyetlen hangosabb zaj körülöttünk. El se hiszem hogy Cameron az akivel most egy levegőt szívok. Miután elküldtem a kórteremből az estén mikor eltörte a lábam emlékszem egyből Jenn rontott be az ajtón.
- Mondd hogy Ty csak viccelt amikor azt mondta eltörted a lábad a próbán! - kiabált az első lélegzetvételtől kezdve. Semmi "jajj szia hogy vagy" esetleg "te jó ég rendben vagy" semmi ilyesmi. Arany tűsarkú és egy pink feszülős minibe toppant be értem aznap.
- Hát látod. - mutattam a begipszelt felpolcolt lábamra.
- Kiderítettem ki volt az a kis mihaszna. Bepereljük Ann! Nehogy azt hidd hogy megússza és ne aggódj fel fogsz lépni! - már pötyögött is a telefonján és szokásosan a műkörmeit húzogatta egymáson ezzel kattogó hangot kiadva. Még mindig nem kérdezte meg hogy vagyok. Miért?!
- Egy percig sem aggódtam de nem pereljük be! - a köröm kattogtatás és pötyögés közepette felkapta a fejét.
- Mi az hogy nem pereljük be?! - szőke haja megemelkedett miközbe szemöldökét a homloka közepéig húzta.
- Azért nem pereljük be mert semmi értelme. Túlélem és a lényeg hogy felléphetek! A téma lezárva!
- De!.. - nyitotta száját érvelésre.
- Semmi de, inkább intézzd a fellépést.-
Azután hogy a beszélgetést lezártuk elköszönt és otthagyott. Még mindig érzem a friss gipsz szagát. Gondolatmenetem Cameron törte meg.
- Annpenn nincs kedved feljönni egy kicsit?
- Hogy jött ez a név és mégis hova menjek fel? - néztem rá értetlenül.
- Hát.... Öhmm... Itt állunk az apartmanom előtt. - észre se vettem hogy ideértünk.
- Miért menjek fel?
- Hát lehet hogy elájulok a sok vérveszteség miatt. - nagyot nevettem ezen a mondaton.
- Jó poén volt de nem elég jó.
- Na gyere már! - unszolt.
- Okés de csak hogy elérj a lakásodig. A végén még feljelentesz cserbenhagyásos gázolás miatt.
- Úgy ahogy az ügynököd tette? Nem tenném. - mosolyogva szálltunk ki a kocsiból és én magam se értem miért, nem voltunk kedves emberek egymás számára. Hogy miért? Mert Jenn mégis bepróbálkozott beperelni szegényt. Az legfölső emeleten azaz a 8.-on lakott.
- Gyere csak! - ment előre. Ledobta a kulcsait a konyhapultra és elkanyarodott jobbra.
- Nem, megyek csak felkísértelek! - mondtam kicsit hangosabban hogy biztos hallja.
- Gyere Ann nem harapok. Ülj le a nappaliba mindjárt jövök. - kiabált vissza.
- Hát jó. - motyogtam magamba. Elindultam befelé. Becsuktam az ajtót és a kocsikulcsot a pultra tettem én is. Ahhoz képest hogy pasi lakás volt nagyon rendezett és tiszta volt. Valószínűleg nem nagyon várta a pizzázást mikor lehuppantam a kanapéra akkor láttam meg hogy nem mentette el az xboxon a szintet amit játszott a need for speedben. Egy gombnyomással tönkretehetném a napját de mára elég az ördögi dolgokból. Lépteket hallottam úgy hogy kibámultam az ablakon. Hozzá kell tennem hogy gyönyörű volt a kilátás.
- Sziasztok srácok! Ma story time lesz ugyanis sok dolog történt a nap folyamán. Köszönj a kamerának Ann. - mikor odanéztem Cameron egy kamerát nyomott az arcomba.
- Emerek ő itt Ann azaz AL! A mai napunk érdekesen sikeredett. Duplarandin voltunk ahol rájöttünk hogy ismerjük és nem igen kedveljük egymást. Igaz Ann? - fordította megint felém a kamerát. Eltakartam az arcom mert tök kínos volt.
- Na ne legyél szégyenlős Ann. Jó kis nap volt. Tőle kaptam ezt a szép kis sebhelyet a szemöldököm fölé. 13 kibaszott öltés. - nevetett fel hangosan Cameron.- Igaz Ann?
- Sajnálom! - könnyekkel küzködve felkeltem a kanapéról és a kulcsommal együtt távoztam az épületből. Kínos!