Csak ne hagyj itt.. • BEFEJEZETT •

02.

Már órák óta az ágy szélén kuporogtam, amikor is beszédet hallottam az ajtó felől.
-Mi történt a lányunkkal?!-kérdezte zokogva egy nő az orvostól. A hangja oly ismerős volt.
-Kérem, nyugodjon meg asszonyom. Mindent elmondunk Önöknek.-mondta higgadtan az orvos és belekezdett mondandójába.
Egy asszony és egy férfi figyelte őt. Rájuk néztem és újból könnycseppek gördültek le arcomon.
A szüleim voltak azok.

Ekkor már biztos voltam benne, hogy az a lány ott én vagyok.
Meg kellett tudnom mi történt velem. Így hát figyelmesen hallgattam a beszámolót.
-Nos, tudásunk szerint a lányuk autóbalesetet szenvedett az éjjel másik 3 emberrel.-kezdte az orvos.
Másik 3 ember? Kikkel lehettem? Teljesen homályos az egész.
-Mennyire van súlyos állapotban?-kérdezte az apám.
-Úgy hozták be, hogy eltörött a bal lába és súlyos agyrázkódást szenvedett, ami miatt megrepedt a koponyája, és jelenleg is kómában van. Sajnos, még nem tudjuk megmondani mennyi ideig lesz ilyen állapotban. Jelen esetben ez legfőképp már a lányukon múlik.
-Oh, John. Hogy történhetett ez a kislányunkkal?-borult zokogva anyám, apám vállára.
-Nyugodj meg drágám.-próbálta nyugtatgatni. - Esetleg bemehetünk hozzá?
-Természetesen, de csak a hozzátartozói.-közölte a doki.
-Rendben, köszönjük.-mondta apu és anyut segítve bejöttek hozzám.

-Anya! Apa!-kiáltottam boldogan nekik, de mintha nem is szóltam volna. Se kép se hang.

S ekkor majd megszakadt a szívem. Hisz rákellett döbbenem,hogy tényleg senki sem hall és lát. Lehetséges ez egyáltalán?

Autóbalesetem volt.. 3 másik személlyel. Kómában vagyok, de mégiscsak ébren.
Vajon a többi ember hogy van? Kik ők?
Meg kell tudnom.

Sietve lépkedtem az információs pult felé, hátha ott megtudok valamit.
Egy nő állt ott rengeteg papírral maga körül.
Nem köszöntem, hisz úgysem érzékeli, csak benéztem a pult mögé és akkor megláttam. Ott állt a nevem egy papíron 3 másik emberével együtt, akiket nagyon is ismerek.

Már minden világos volt.