A testőr

1.

Telefoncsörgésre ébredtem. Kicsit még kába fejjel kutattam a mobilom után. Nem messze tőlem meg is találták tapogató ujjaim az ágyon. Kata volt az. A legjobb barátnőm. Igazából az egyetlen barátnőm.

- Domi! - hangja ordításnak tűnt álmos fejemben. - Domi, ott vagy?

- Igen...- mondtam kicsit bágyadt hangon.

- Jól vagy? Olyan fura a hangod. 

- Igen, jól vagyok. Ebéd után feljöttem olvasni a szobámban és alighanem elszunyókáltam - magyaráztam már sokkal éberebben.

- Á, értem. Bocs, hogy felkeltettelek, de hírem van a számodra! Láttam Balázst! - mondta izgatott hangon. 

Fejem azonnal kitisztult. Balázs! Az én Balázsom! Az én Szerelmem!

- Hol? Merre? Mit csinált? - hadartam izgatottan.

- Itt van a mamájánál. Tehát! Itt van nálunk a szomszédban! - bökte ki diadalittasan Kata.

- Mikor érkezett? 

- Kábé tíz perccel ezelőtt láttam, amikor kivittem a szemetet. Akkor jött meg a motorjával - válaszolta barátnőm.

- Jaj, Kata! Bárcsak én laknék a házatokban! - sóhajtottam fel irigyen. - Jól nézett ki? Milyen ruha volt rajta? 

- Motoros szerkó van rajta... - mondta sokat sejtetetően Kata. 

Elképzeltem a fekete szerelésében, ahogy szőke hajába beletúr, és villant egy csodás mosolyt. Szívem összefacsarodott.

- Apukádék nem engednének el hozzám? - kérdezte óvatosan barátnőm.

Elhúztam a szám.

- Nem - mondtam fanyarul. - Biztos, hogy nem. Tudod, hogy azóta nem engednek sehová, hogy anyát megtámadták a múltkor hazafelé. Persze, anyával volt apa egyik testőre, így nem lett anyának semmi baja, de azóta nem engednek sehová, és iskolába is csak kísérettel mehetek. 

- Igen, tudom - Kata hangja szomorú volt. - Csak gondoltam, hátha...esetleg azóta enyhült a házi őrizet. Amúgy hogy bírod?

- Nagyon nehezen. Olyan itthon lenni, mint egy börtönben. Mindenhol testőrök. Még jó, hogy az iskolából nem vettek ki, és nem írattak át a gazdag gyerekek iskolájába. Bár apa fontolgatta, mert nagyon aggódik miattam, de sikerült kirimánkodnom, hogy ne vegyen ki. Szeretek a városi gimibe járni. Nem akarok elit iskolába járni, mint a többi gazdag gyerek. Jaj, Kata! Úgy irigyellek, hogy normális életed van!

Csend telepedett ránk. Kata sem tudott szólni, én sem.

Eszembe jutott, ahogy térden állva, sírva könyörögtem apának, hogy ne vegyen ki a suliból. Már majdnem ő is elsírta magát.

- Dominika, kislányom! Ott jobb helyed lenne - próbált meggyőzni, de tudta ő is, hogy vágyom arra, hogy legalább normális iskolába járhassak, mert ez azt az illúziót adta nekem, hogy normális tini vagyok. 

- Apa, kérlek! Ne vegyél ki! Ott van a Kata barátnőm is! Kérlek! Hadd maradjak! - könyörögtem.

- Károly, drágám - szólt közbe anya könnyes szemmel. - Ne vegyük ki Dominikát. Hadd maradjon! Tudod, milyen fontos neki az a közeg...

Anyáék összenéztek. Mindig irigyeltem a szerelmüket. Annyira jó és szoros volt köztük az összhang, hogy pillantásokból és fél szavakból is megértették egymást. Mindig arról álmodoztam, hogy nekem is ilyen férjem lesz majd... Na, persze, ha találok valami normális pasit. Mert én normálist akartam! Olyan hétköznapit, akivel hétköznapi életet élhetek egy kis házacskában, ami igazi otthon lesz. Nem úgy, mint az a nagy villa, amiben éppen most éltünk hárman, a személyzet és apa testőrsége. Mindenem megvolt, amit csak megkívánhattam. Ám éppen életem nem volt. Hétköznapi, nyugalmas, átlagos életem. Félelem nélküli életem. 

- Rendben van - bólintott apa. - Maradhatsz az iskolában.

- Köszönöm, apukám! Köszönöm! - ugrottam fel, és egy puszit nyomtam apa arcára, majd boldogan felszaladtam a szobámban. Azt nem láttam, ahogy apa és anya aggodalmasan összenéznek...

- Kár, hogy nem tudsz eljönni - hozott vissza a jelenbe barátnőm hangja. 

- Az, nagy kár - mondtam lemondóan. - Azért tájékoztass Balázs minden mozzanatáról! 

- Rendben - nevetett Kata. - Este még felhívlak.

Miután bontottuk a vonalat, visszahanyatlottam a párnámra és elképzeltem Balázst. Egy évvel járt felettem. Már végzős volt. Magas, szőke hajú, kék szemű szívtipró volt. Sok lány odavolt érte. Egyelőre még nem járt senkivel. Nem is akartam arra gondolni, hogy mi lesz velem, ha talál magának valakit. Milliószor elképzeltem, ahogy összejövünk, ahogy hozzám ér, ahogy megcsókol. Szinte bizseregtem ezektől a gondolatoktól. 

Nem voltam egy világ szépe lány. Átlagos voltam. Világos barna hosszú haj, szemüveg, kék szem, átlagos testalkat. Semmi extra, mondjuk valami duzzadó ajak, vagy duzzadó kebel. A melltartóm a legkisebb méret volt. Talán, ha kitömném! Egyedüli megkülönböztető jelzésem az volt, hogy én voltam a "gazdag lány Hercegdombról".  Mióta apám egyik testőre nem csak elvitt a suliba, hanem még be is kísért, azóta még többen összepusmogtak a hátam mögött. Hiába kértem Eriket, apám testőrét, hogy ne jöjjön be velem a suliba, csak tegyen ki a kapu előtt, nem engedett. Azt mondta, neki apám azt az utasítást adta, hogy be kell, hogy kísérjen az épületbe és meg kell bizonyosodnia, hogy minden rendben van velem. Amikor értem jött, akkor is bejött és lent megvárt. Nagyon kellemetlen volt. Egyszerűen ordított róla, hogy testőr, nem egy hétköznapi pasas. 

Behunytam a szemem és Balázsra gondoltam. Kizártam a külvilágot, és már csak mi ketten léteztünk az én világomban.