He's Mine ×BEFEJEZETT×

16.

Órákat utaztunk, míg végül arra a helyre értünk, ahol minden elkezdődött közöttünk.

-Miért kellett idáig eljönnünk?- fúrtam Bredon barna szemébe a tekintetemet.

-Mert imádtuk ezt a helyet, plusz most jöttem vissza és el akartam ide jönni- húzta mosolyra piercinges száját. Egy mozdulattal már ki is szállt a kocsiból és a sziklák felé vette az irányt. Csak néztem szőke haját, amibe belekap a szél és azon gondolkoztam, hogy miért nem tudtam én szeretni ezt a srácot?

Helyet foglaltam a fiú mellett. Rámmosolygott, amitől nekem is felfelé húzódott a szám.
Néztem, ahogyan a felhők közül kibújó nap sugarai a volt barátom arcát csiklandozzák, amit ő lehunyt szemmel élvez.

-Te semmit sem változtál.

-Tényleg? Te viszont rengeteget- kezdett el méregetni- például a hajad. Régebben még rövid volt és göndör... most meg...

-Milyen?- nevettem fel- azt ne mondd, hogy nem tetszik!

-Én nem azt mondtam. Csak azt, hogy más... ahogyan a szemeid is. Régebben is ennyire kékek voltak?

-Minden bizonnyal- bólogattam hevesen- csak te nem vetted észre.

-Igaz... én mindig mást néztem rajtad.

-Mit?

-A szádat. Imádtam azokat a telt ajkakat, amik hála istennek nem változtak. És... a hangoddal voltam még elfoglalva. Nagyon szerettem hallgatni ahogyan beszélsz. És ha nevettél, akkor ösztönösen mosolyra húzódott az én szám is- meredt maga elé.

-Hát... tudom, hogy jól nézek ki- kacsintottam a fiúra, aki csak megforgatta a szemét.

-Kérdezhetek valamit?

-Persze- fordítottam oldalra a fejem, hogy Bredon szemébe tudjak nézni.

-Te gondoltál rám az elmúlt 2 évben?

-Mikor elköltöztetek, nagyon sokat... aztán egyre kevesebbet- húztam fájdalmas mosolyra a számat- aztán már csak néha-néha, míg végül 1 éve összejöttem valakivel, aki teljesen elvonta a figyelmemet- válaszoltam őszintén. Amit tudtam, hogy értékel.

-Értem- túrt bele szőke hajába- szóval... akkor most van valakid.

-Nincs-vettem egy mély lélegzetet.

-Tényleg?- csillantak fel szemei. Egy aprót bólintottam- szóval szabad a pálya?

-Úgy tűnik- tártam szét a karomat.

-Akkor- hajolt közelebb- semmi akadálya annak, hogy megcsókoljalak?- mosolyodott el.
Lily-re gondoltam. Hogy már nem vagyunk együtt.

-Semmi- pillantottam a szájára. Beleharapott ajakpiercingjébe, miközben megszűntette a köztünk lévő távolságot. Utoljára a szemembe nézett, majd hagyta, hogy ajkaink súrolják egymást.

-Nem- húzodtam el, mielőtt megcsókolhatott volna. James arca ugrott be. Gyönyörű sötét szemei és barna tincsei. Hiába akarom elfelejteni őt, nem ilyen áron- Sajnálom Bredon, de köztünk nem lehet semmi. 2 éve nem ment, nem tudtam beléd szeretni, akkor most sem fog menni. Sajnálom- néztem bele barna szemeibe, amibe fájdalom csillogott.

-Igazad van. Menjünk inkább vissza.

~•~

Fáradtan huppantam le az ágyamra. Borzasztóan éreztem magam.
Most vettem csak észre, hogy az éjjeli szekrényemen hagytam a telefonomat.

5 olvasatlan üzenet.

Megdobbant a szívem. Mi van, ha James írt? Remegő kezekkel nyitottam meg őket, de csalódnom kellett.

Kyle: Haver, ugye nincs gáz? Tudod.. Lily miatt.
Kyle: Ne csináld már Aaron. Ha mérges vagy, akkor mondd meg. Csak...írj már vissza.
Kyle: Oké, a frász kerülget. Nem akarok fasírtban lenni.
Kyle: Mindegy én megpróbáltam.
Kyle: Szóval az a helyzet, hogy lebetegedtem, így nem megyek suliba, de a pénteki buli meghívás még áll.

Elmosolyodtam, majd visszaírtam neki.

Aaron: Azt hittem az nem meghívás volt :D

Kyle: Nem is. Az parancs! :D

Nos, ezt is elintéztem. Bepakoltam holnapra, majd megfürödtem és bebújtam a jó meleg ágyamba. James volt az utolsó gondolatom, mielőtt álomba merültem.

-James- kiáltottam torkom szakadtából, de sehol sem láttam a név tulajdonosát. Elkiáltottam magam újra és újra. A végén már alig jött ki hang a torkomon, de nem adtam fel. Átfurakodtam az embertömegen, keresve a fiú szőkésbarna tincseit. Megtorpantam, mikor barna, szinte fekete szemeit végigvezette rajtam, miközben megkönnyebbült mosoly telepedett az arcára.

-Hát megtaláltál Aaron- lépett közelebb hozzám, majd én is így tettem. Szólásra nyitottam a számat, de nem tudtam beszélni. Kétségbeesetten pillantottam a fiúra, aki gonosz mosollyal, csak a nevemet mondogatta. Aaron, Aaron, Aaron.

Izzadtan és remegve keltem fel. Mégcsak hajnali 2 van, de úgy éreztem, hogy minden fáradság kiment a szememből. Éreztem, hogy minden megváltozik. James, az álmomban is megváltozott. Aaron-nak nevezett. Nem Cuncinak, nem Bogyónak és semmiféle szervének, hanem a rendes nevemen szólított.
Muszáj beszélnem vele. Vagy legalább elérnem azt, hogy egy üzenetemre válaszoljon.

Aaron: Azt álmodtam, hogy Aaron-nek szólítottál.
Hát... ez aztán a nagy üzenet! Gratulálok Aaron! Már tettem is volna el a telefont, ha nem rezzen meg.

James: Az a neved.
Nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Visszaírt, ami miatt majdnem kicsattantam a boldogságtól, azonban elég leereszkedő ez a 3 szó.

Aaron: De te nem így hívtál.

James: Hajnali 2 van. Menj aludni!

Aaron: Nem tudok. Ahogy te sem...

James: Ez hülyeség. Ne mondd meg, hogy mit tudok és mit nem!

Aaron: Annyira hiányzol. És most bármennyire is bunkó vagy, rettentően jól esik, hogy visszaírtál.

James: Nem kellett volna...

Aaron: Mindegy. Csak gondoltam szólok, hogy pénteken lesz egy buli a haveromnál. Én ott leszek...

James: Éljen!

Aaron: Nem! Ebből azt akartam kihozni, hogy gyere el te is. Ha nem is vagy hajlandó beszélni velem... de... szeretnélek újra látni.