He's Mine ×BEFEJEZETT×

13.

*Lily szemszöge*

Csak álltam ott megrökönyödve. Azt éreztem, hogy menten elájulok. A szívem millió és millió darabra tört, ahogyan végignéztem a mesztelen barátomon, akit éppen a bátyám csókolt az előbb.

-Itt a kibaszott telefonod- dobtam Aaron-nak teljes erőmből.
Nem tudtam tovább itt lenni, egyszerűen képtelen voltam rá. Nem akartam, hogy sírni lássanak, így hátat fordítottam és magam után becsapva az ajtót elhagytam a helyiséget. A könnyeimtől alig láttam. Forgott velem minden.

-Lily... Kérlek- kapott a kezem után Aaron.

-Hagyj- kiáltottam rá hisztérikusan- mindketten hagyjatok- rántottam ki a karom a fiú szorításából.

-Lily állj meg! - szaladt elém James. Sötét szemeiben könnyek csillogtak. Szája meg-meg remegett, de nem érdekelt.

-Megmondtam! Nem vagyok rátok kíváncsi- remegett meg a hangom- undorodom tőletek! Amit tettetek velem- hatalmas akarat erő kellett, hogy ne rogyjanak össze a lábaim. Minden egyes másodperc egyre jobban és jobban fájt. Az agyamba égett a kép- hogy tehettétek ezt velem?- néztem hol egyik, hol a másik fiúra. A könnyeim nem akartak apadni, csak folytak és folytak le az arcomon.

-Nem dire...

-Inkább nem érdekel- fojtottam a szót a bátyámba, majd indultam volna, ha Aaron nem ránt vissza.

-Beszéljük ezt meg. Kérlek- nézett rám könyörgően. A szívem, mintha többé nem pumpált volna vért a testrészeimbe. Mindenem remegett és zsibbadt. Homályosan láttam és féltem, hogy összeesek a szédülésem miatt.

-Csak annyit mondok nektek, hogy basszátok halálra egymást! Aaron... Soha az életben nem akarlak sem a házam, sem az én közelében látni. Megszűntem létezni számodra- kiáltottam az arcába a szavakat, majd James-re pillantottam- neked pedig csak azt az egyet tudom mondani, hogy bárcsak sosem jöttél volna haza. Gyűlöllek titeket! Annyira gyűlölöm mindkettőtöket!

*Aaron szemszöge*

Lefagyva néztem, hogy zokogva ront ki a házból Lily. Azt mondta, hogy gyűlöl minket. Nem csodálom... Én is gyűlöltem magunkat. James csak állt, remegő kezekkel és könnyes szemmel.

-James... - értem a vállához. Összerezzent, majd elhúzódott.

-Hagyj békén Aaron!

-Ne csináld ezt kérlek- remegett meg az én hangom is.

-Hiba volt köztünk minden! A húgom gyűlöl és...

-Csak azt ne mondd, hogy az én hibám- vágtam ingerülten a szavába- mert kibaszottul nem csak az én hibám. Ki volt az, aki berángatott aznap este abba a kis szobába? Ki volt az, aki azt mondta, hogy "csak beszélgetünk"? Ki volt az, aki megcsókolt? Mert kurvára te voltál és nem én. Szóval ebben mindketten nyakig benne vagyunk.

-Ha vissza lehetne csinálni, megtenném! - kiáltotta el ő is magát- akkor nem tört volna össze a húgom szíve- suttogta maga elé.

-De azért tettük, mert mindketten akartuk! Mert... - hunytam le erősen a szememet, hogy ne buggyanjon ki az a kövér könnycsepp- mert kívántuk egymást. Belém szerettél, ahogyan...

-Nem számít- vágott közbe-már nem- nevetett fel kínjában- mondtam. Ha visszamehetnénk az időben, egyiket sem tenném meg- kezdett el öltözködni. Mikor kilincsre tette a kezét, nem bírtam uralkodni magamon. Szerettem őt!

-Ne csináld már ezt James. Kérlek...

-Viszlát Aaron- pillantott rám egy utolsót, majd kiment az ajtón.

-Kincsem - simította meg a hátamat anya. Nem érdekelt, hogy hallotta az egészet. Nem érdekelt, hogy rájött, hogy talán más vagyok, mint a többiek. Csak azt akartam, hogy öleljen meg és azt suttogja a fülembe, hogy minden rendben lesz.
Remegve öleltem át törékeny testét- Szereted James-t?
Nem tudtam válaszolni. Eddig maradtam erős. A csendet a hangos zokogásom törte meg, miközben éreztem, hogy most hullik darabjaira az életem.

Január 2. (Hétfő)

Több, mint 1 hete történtek a dolgok. El kellett mondanom a szüleimnek mindent. És nem ez volt a legnehezebb dolog. Nem tudtam megbírkózni a bűntudattal-ami Lily miatt volt- és a magánnyal-amit James nélkül éreztem.
Nos... Nem éppen telt boldogsággal a Karácsonyom, de még a Szilveszterem sem. Itthon gubbasztottam és néztem a Reszkessetek betörők! 9000. részét. Ahányszor megláttam egy szerelmespárt a TV-ben, minden maradék életkedvem is elszállt.

Nagy levegőt vettem, majd megírtam Lily-nek az ezredik bocsánat kérő üzenetemet, amire szokásosan semmi választ nem kaptam.
Viszont... James-nek még egyet sem írtam. Eldöntöttem, hogy itt az ideje.

Aaron: Kérlek...
Mindössze ennyit tudtam írni. Semmi más nem jutott az eszembe.

James: Hagyj békén Aaron. Kérlek...
Azt hiszem a szívem kihagyott egy ütemet.

Aaron: Találkozzunk! Ha akkor... Ha azután sem akarsz látni, ám legyen! De nem akarom úgy leélni az életemet, hogy nem adtam bele mindent, hogy megjavítsam a kapcsolatunkat.

James: Nincs semmiféle kapcsolatunk. Volt... De már nem lesz többé.

Aaron: És mi van azzal, hogy szeretsz?

James: Semmi. Azt nem vonom vissza, de már nem is kérek viszonzást...

Aaron: Persze... Mert ilyen vagy! Eldobsz, minthogy együtt keresnénk megoldást!

James: Ne keress többet Aaron. Kérlek...

Aaron: Nem akarlak elveszíteni James!

James: Már, hogy ne akarnál? Hát elfelejtetted? Nem vagy képes szeretni. Lélektelen vagy!

Aaron: És ha nem? És ha talán sikerülne?

James: Akkor majd gratulálok a szerencsés férfinak... Vagy nőnek.

Aaron: Tudod mit James? Kapd be!