He's Mine ×BEFEJEZETT×

18.

-Mi?- mintha ennek a pár szónak a hallatán teljesen kijózanodtam volna.

-Fogd be, ne kérdezz semmit, csak menj utána- kiáltott rám, majd kezével az utca irányába mutatott.
Gondolkodás nélkül futásnak eredtem. A téli hideg megcsapta bőrömet. Vacogni kezdtem, de nem érdekelt. Csak is James-el tudtam foglalkozni. Házuk irányába kanyarodtam, ahol meg is pillantottam. Csak állt. Háttal nekem. Aztán vállai rázkódni kezdtek, majd idegsségében az előtte lévő táblába ütött egyet.

-James- kiáltottam el magam, mire hátrapillantott.

-Hagyj békén Aaron. Azt hiszem már tényleg semmi megbeszélni valónk nincs.

-Ez nem igaz- álltam meg előtte.

-Aaron... menj vissza a barátodhoz. Nem érdekelsz.

-Ha nem érdekelnélek nem is jöttél volna ma ide.

-Bárcsak így lett volna- nézett rám könnyektől csillogó szemekkel. Azt éreztem, hogy a szívem összefacsarodik, majd ezer és ezer apró darabra törik.

-James! Én...

-Nem érdekel- kiáltott rám, majd hátat fordított nekem- többé már nem- suttogta maga elé.

-Ne csináld ezt kérlek- remegett meg a hangom. Féltem, hogy nem tudom visszafojtani feltörni készülő zokogásomat.

-Ne nehezítsd már meg, kérlek! Csak... csak menj el- suttogta.

-Ezt akarod?

-Ezt- bólintott bizonytalanul.

-Akkor ennyi? Vége?- fúrtam tekintetemet James gyönyörű barna szemeibe. Fájdalom sugárzott belőlük, mikor maga elé suttogta az "igen" szót. Lábaim megremegtek, majd utoljára ránéztem az arcára. Könnyeim utat törtek maguknak. De nagy levegőt vettem és hátat fordítottam a fiúnak.

-Aaron- kiáltott utánam. Reménykedve pillantottam vissza- tessék- nyújtotta nekem pufi, kék kabátját. Az emlékek egyből feltörtek. Ebben volt akkor is, mikor a karácsonyi vásárban voltunk. Kürtőskalácsot próbált kifenyegetni belőlem.

-Nem kell- válaszoltam ridegen. Nem kellett még egy dolog, ami hamis ábrándokat ébreszt bennem. Most szakított velem az a személy, aki el tudta érni, hogy beleszeressek. Érezni akartam a hideget, ami egyenlő volt a fájdalmammal. Tudni akartam, hogy ez nem csak egy hülye álom.

-Nem érdekel, hogy kell-e- dobta nekem, majd elindult. Csak néztem széles hátát. Alig láttam már a könnyeimtől és azt éreztem, hogy menten elájulok. Vacogtam. Aztán dühös lettem.

-Tudod mit?- kiáltottam utána- a te hibád! Minden a te hibád James- mentem közelebb hozzá. Nem bírtam magban tartani, amit gondolok- te hagytál ott, Karácsonykor. Nem én, hanem te! Én mindent megtettem azért, hogy helyrehozzam a dolgokat. Ellöktél magadtól, de én akkor sem adtam fel- kiáltottam- te mit csináltál értünk? Ha?- hajoltam még közelebb az arcához- semmit. Le sem szartál engem. Elhagytál, amikor kibaszottul szükségem lett volna rád! És ezért gyűlöltelek. De akkor sem adtam fel. Három héten keresztül próbáltam visszanyerni a szívedet, de te arra sem méltattál, hogy normálisan válaszolj. Már ha válaszoltál- nevettem fel- szóval kurvára nincs jogod kiakadni az miatt, amit nemrég láttál. Mert minden miattad történt. Ha te végig velem lettél volna, akkor te lettél volna ott és nem az exem. De szartál a fejemre. Van fogalmad egyáltalán arról, hogy én mit éreztem? Nincs... szóval ne is ítélj el- töröltem le idegsen a könnyeimet- mindegy- sóhajtottam fel- csak akartam, hogy tudd. És nem kell a kabátod. Nincs szükségem semmire, ami rád emlékeztet- nyomtam mellkasának a ruhadarabot. Vetettem egy utolsó pillantást világosbarna hajára, amibe imádtam beletúrni. Aztán sötét szemeibe néztem, amibe most könnyek csillogtak. Pillantásom szájára tévedt. Eszembe jutott a mosolya. Bárcsak utoljára láthatnám azt- Viszlát James- hunytam le szemeimet, majd vacogva útnak indultam.

-Aaron ne- szaladt elém- kérlek maradj. Szükségem van rád.

~•~

Halkan, hogy senki se hallja meg, James szobájába lopóztunk. A fiú jellegzetes illata rögtön megcsapta az orromat. Helyet foglaltam ágyán, ahol annyiszor beszéltünk piszkos dolgokról. Utánam James is belépett a helysiségbe, majd kihúzva egy széket, helyet foglalt előttem. Megsimította az arcom, mire belőlem egy reszketeg sóhaj szökött fel. Elmosolyodott, majd puha csókot lehellt homlokomra. A szívem, mintha megbolondult volna. Eszement tempóba kezdett lüktetni.

-Sajnálom, amiért otthagytalak- fogta meg kezemet, majd ujjaimmal kezdett játszadozni- én... én csak segíteni akartam neked... és saját magamnak is.

-Segíteni?- húztam össze homlokomat. Nem értettem.

-Tudod... akkor, aznap tényleg Lily miatt akadtam ki, de nem gondoltam komolyan, hogy hiba volt. Szerettelek szeretni. Értelmes ez egyáltalán?- nevetett fel, miközben megremegett a hangja.

-Igen- bólogattam.

-Aztán... az volt a tervem, hogy másnap bocsánatot kérek. De... felhívtak.

-Kik?

-A seregtől.
Éreztem, hogy nem fog tetszeni, amit hallok. Összeszorítottam a szemem és úgy hallgattam tovább- Azt mondták, hogy tél végén vissza kell mennem. Februárban. Mert szükség van a szolgálatomra. Állítólag még nincs meg mindenhol a béke. Harcolnunk kell majd. És... mindegy- rázta meg a fejét- ott bármi történhet velem. Az is megeshet, hogy meghalok. És... nem tehettem azt meg veled, hogy miattam aggódj. Nem akarom, hogy minden másodpercben azon járjon az agyad, hogy mikor lépek rá egy bombára, vagy mikor lőnek szitára. Ezért löktelek el magamtól. Még mielőtt belém szeretsz. Idő kellett, hogy el tudj felejteni. Nos... majdnem 2 hónap még visszavan. Azt gondoltam, hogy ez az idő alatt elfelejtesz és nem keresel, így azt sem tudod meg, hogy visszamentem.

-Önző vagy James- fojtottam bele a szót- nem dönthetsz csak te. Tudtommal együtt voltunk. És ha én aggódni akarok érted, minden egyes percben, akkor nincs jogod elvenni ezt tőlem.

-3 év... lehet, hogy az alatt egyszer sem jövök haza.

-Nem érdekel... én veled akarok lenni. Addigra elvégzem a sulit is. Majd... elkezdek dolgozni is és veszek magunknak egy házat. Ami csak a miénk. És úgy foglak hazavárni.

-És ha meghalok? Mit csinálsz akkor?

-Nem fogsz meghalni - mosolyogtam rá.

-És ha mégis?

-Akkor egy csókommal felébresztelek.

-Akkor... leszel ismét a Cukorborsóm?- fűzte össze ujjainkat.

-Leszokhatnál a hülye becenevekről- nevettem fel.

-Sajnálom... így kell engem szeretni.

-Leszek újra a Cukorborsód- mosolyodtam el, majd 3 hét után ismét megízlelhettem mézédes ajkait.