Üzenetek Neked [Camren] (Befejezett)

7

Biztos voltam benne, hogy nem Laurentől jött az értesítés ugyanis őt még márciusban töröltem mindenhonnan. Persze azért ismerősök maradtunk hogy ne tűnjön fel a rajongóknak, de nem láttam a képeket amiket feltett vagy a bejegyzéseket a Twitterén. Még a képernyőzárat sem kellett feloldanom, már láttam Austin senkivel sem összetéveszthető nevét, ő volt az, az eredeti Austin Mahone. Megjelölt egy bejegyzésben Twitteren. Utoljára két hete beszéltem vele egy koncert után, azt mondta sajnálja és hogy újrakezdhetnénk. Eléggé össze voltam zavarodva akkor, de megmondtam neki amit kellett, hogy semmit sem akarok tőle többé.
A lassú mobilnetemnek beletelt pár percbe, hogy megnyissa azt a pár sort amelyben Austin engem említ, addig leültem egy padra a sétányon. Az utat pálmafák szegélyezték, igaz a tengerpart még egy kicsit messzebbre esett (egy utcával lejjebb) az óceán illatát már itt is lehetett érezni. Én pedig imádtam ezt, miután híresek lettünk gyakran lejöttem ide hajnalban és mindenhol máshol kimentem ilyenkor sétálni ahol volt tengerpart. Néha Lauren is velem jött... Na de térjünk vissza Austinhoz.
„Ahol egyszer tűz volt ott mindig lesz parázs is."  Ezt az egyetlen mondatot osztotta meg a rajongóival és megjelölt rajta engem. Micsoda figyelmesség... A lájkok és a kommentek szinte véget nem érően gyülekeztek a bejegyzés alatt, nekem pedig se kedvem se időm nem volt végig olvasni őket. Nagy sóhajtással döntöttem a hátam a pad támlájának és közben megállás nélkül kattogott az agyam mihez is kezdjek most. Írjak neki? Minek? Azzal csak adnám alá a lovat. Végül úgy döntöttem lekapcsolom az értesítéseket és nem reagálok a posztra, talán így lesz a legjobb. Még megnéztem mennyi az idő (hajnali fél három) aztán végleg zsebre vágtam a telefonom, nem akartam mást csak megnyugodni egy picit, de az elmém nem hagyta, szökőkút szerűen törtek fel az újabb és újabb emlékek Laurenről. Bele fogok ebbe őrülni.

Nem sokkal később egy előttem elhaladó busz szakított ki a gondolkozásból. Megállt a 10 méterrel arrébb lévő buszmegállóban, pár fiatal leszállt, de senki nem szállt föl. A busz oldalán hatalmas betűkkel a felirat Free Wi-fi. Király, felszállok, megyek egy kört és közben olvasom Lauren blogját. Elkezdtem integetni és rohanni a busz után, már épp indult volna, de azt hiszem a sofőr még észrevett ahogy kalimpálok.
- Meddig mész? - kérdezte mosolyogva a bajszos pasas ahogy felszálltam.
- Ameddig lehet - rántottam vállat és visszamosolyogtam.
- Kb. 45 perc múlva érünk vissza ugyanide - nézett az órájára. Majd miután nem tudtam erre mit mondani hozzátette: - Az az énekes lány vagy nem? A bandából? Elviszlek ingyen - kacsintott rám.
Kedvesen rámosolyogtam és elindultam hátra megkeresni hol a legjobb a wi-fi. Egy egyszemélyes üllésen találtam helyet. Pár percig kifelé bámultam az ablakon, majd elővettem a telefonom és a cetlit a farzsebemből.

2013.03.29.
Emlékszel mikor arról meséltem mikor jöttem rá, hogy én más vagyok? Igen, baromi régen volt. Még szinte kislány voltam.

Istenem milyen édes lehetett a kicsi Lolo... De hiszen tudom, hogy édes volt, láttam róla képeket, talán sikerült elfelejtenem az arcát néhány másodpercre?

Volt egy érdekes álmom, a legjobb barátnőmet láttam benne egy fiúval és mikor felkeltem nem tudtam rájönni mi volt az az érzés, amit éreztem, viszont két nappal később sikerült. Féltékeny voltam arra a srácra az álmomban. Én akartam a barátnőm mellett lenni, fogni a kezét és megcsókolni. Hülyén éreztem magam ettől.

Tudom. Ismerős. Eszembe jutott mikor először álmodtam vele. Felkeltem és aztán egész nap azon agyaltam miért, végül arra jutottam, hogy biztosan csak sok időt töltök vele. Tévedtem.

Ajj nem tudom miért mesélem el ezt újra. Késő van és nem tudok aludni. Több mint egy hete nem beszélünk a neten, ezért nem tudok mesélni neked. Lehet hogy holnap megkérdezem mit szeretnél, nem igazán bírom már ezt. De basszus Camz megint te nem akarsz beszélni. Azt hiszed változik valami?! Komolyan azt hiszed... Inkább alszom. Jó éjt.

Láttam magam előtt Lauren ideges, tanácstalan arcát. Hiába írta ezeket nem beszélt velem másnap. Sőt a következő nap sem. Igen, pontosan tudtam hogy én következem. Illetve nem, nem tudtam. Azt gondoltam hogy egy játékszer vagyok neki, akit ki akar próbálni. De már tudom, hogy nem így van, viszont most már késő. Amikor vele lehettem volna ilyen hülyeségektől féltem, hogy fájdalmat okoz. Pedig csak jófejségből beszélt néhány sráccal az egyik koncert után, én meg annyira meg haragudtam rá, hogy azt mondtam inkább ne beszéljünk. Tényleg azt hittem, hogy eltelik pár nap és elfelejtem mit érzek, ha nem köszön el minden este úgy hogy szép álmokat szépségem! Épp a stúdióban dolgoztunk szóval nem kellett együtt aludnom vele, úgy gondoltam tökéletes alkalom a tovább lépésre. A francokat volt az... Minden pillanattal csak jobban rájöttem, hogy szeretem.

A busz ajtajának nyílása rángatott ki a gondolataimból. Lezártam a telefonom és kíváncsian meredtem előre. A busz üres volt, a sofőr pedig engem nézett a visszapillantóból.
- Végállomás kislány - küldött felém egy mosolyt.
Felálltam és elindultam az első ajtó felé.
- Köszönöm - néztem le rá mosolyogva és a lépcsőre léptem.
- Igazából kérhetnék valamit?
- Mi lenne az? - kérdeztem félig visszafordulva.
- Egy aláírás a kislányomnak, nagy rajongótok. Nem rég beszéltem vele telefonon és azt mondta nehogy elengedjelek autogram nélkül - magyarázta.
- Oh persze!

Lassan sétáltam a Blue Monkey felé a kivilágított utcán. A zsebemben alig volt pár dollár, tudtam hogy még a belépőre sem lesz elég, valamiért mégis úgy éreztem, hogy el kell mennem addig. Ritkán csaltak az ilyen megérzéseim, az az este is egy ilyen kivételt képezett. Egy ritka kivételt.

Uuu de régen írtam részt 😳 ezer bocsi! Most már próbálok sűrűbben :) a sztorival kapcsolatban nem tudok ígérni semmit. A fejemben még most is megy az ötletelés, szeretnék valami emlékezeteset írni:)