Üzenetek Neked [Camren] (Befejezett)

15

Úton Laurenékhez úgy éreztem magam mintha visszamentem volna az időben, mintha azelőtt lettünk volna, minden előtt. Beszélgettünk, úgy mint két normális ember, sőt, úgy mint két legjobb barát. Mesélt nekem az anyukájáról, hogy mi történt velük és én annyira boldog voltam, hihetetlenül örültem neki. A sok fájdalom után végre azt kapta, amit megérdemelt. Én pedig meséltem neki Austinról, arról, hogy mi volt a dolgok hátterében. Viccelődtünk, nevettünk, énekeltünk, minden olyan volt mint régen. 

Mikor megérkeztünk Laurenékhez az anyukája nem volt otthon, ahogy reggel sem. Az ajtón belépve megcsapott a húsleves illata és ezzel nagyjából egy időben korgott is egyet a gyomrom.

- Ehetek a levesből? - néztem Laurenre boci szemekkel.

- Persze, neked főztem - egyszerűen imádom a mosolyát, ez egyáltalán nem változott. Amíg ettem ő feltette töltőre a telefonom, így amikor már tele volt a hasam nyugodtan olvashattam tovább. Miközben én a tumblr-jét nézegettem, Lauren a babzsák foteljén ült és ő is telefonozott. Néha úgy éreztem engem bámul, de amikor odanéztem sosem nézett rám. 

2013. 10.12.

Néha eszembe jut az illatod, nem történik semmi különös, csak úgy vagyok valahol, még csak nem is a közeledben és megcsap egy illat. Egyébként tudom, hogy azóta másmilyen parfümöt használsz. Az a baj, hogy az illatok annyi mindenre emlékeztetnek, néha el tudnám sírni magam. 

Jaj Lolo.

Régebben kínoztam magam azzal, hogy különböző boltokban fújtam magamra a parfümből, amit régen használtál, de már felhagytam vele. A dolgok elmúlnak Camz. 

Ettől összeszorult a szívem és Laurenre néztem. Nem látszott rajta mennyire összetörték a szívét, illetve, hogy mennyire összetörtem, Én. Mindig olyan erős volt, arra gondoltam, amit az anyukájáról mesélt, hihetetlenül csodáltam a kitartását. Aztán magamra gondoltam, én feladtam, küzdhettem volna én is, de az én helyzetem más volt és most is teljesen más. De azóta eltelt több mint 2 év, talán anyáék is megváltoztak. 

Lauren biztosan észrevette, hogy elgondolkoztam, mert megkérdezte minden rendben van e. Nem válaszoltam egyből, ezért felállt és átült az ágyvégébe, hogy közelebb legyen. 

- Persze, csak elgondolkoztam - nem mertem a szemébe nézni, féltem, hogy annyi mindent ki tudna most olvasni az enyémből.

- Megértem, szeretnéd, hogy kimenjek inkább?

- Ne menj, maradj kérlek! - igazából megnyugtatott a jelenléte és tudtam, hogy jobb ha mellettem van, ki tudja mikor érzek ellenállhatatlan késztetést, hogy megöleljem.

2013. 12.24.

Ennél a dátumnál egy kép volt egy idézettel. 

Talán egy napon semmivel sem tartozunk majd senkinek.

Úgy tűnt Laurennek sikerült elfelejtenie egy időre és én egyáltalán nem hibáztattam ezért, teljesen jogos. Elgondolkoztam ezen a mondaton. Nem tartozunk senkinek. Az egész kapcsolatunk arról szólt, hogy másoknak próbáltunk megfelelni. A rajongóknak, a szüleinknek, a bandának és ez teljesen tönkre tett mindent. Mi lett volna, ha csak mi lettünk volna, mi ketten, semmi megjátszás, semmi hazudozás, csak én és ő, úgy ahogy mi szerettük volna. 

2014. 05.23.

Majdnem 5 hónap telt el az utolsó bejegyzése óta, ettől kicsit fura érzésem volt, de nem várhattam el tőle, hogy 2 éven keresztül folyamatosan csak rám gondoljon. 

Csak azt akartam elmondani neked, hogy még mindig számíthatsz rám, akkor is ha már nem beszélünk, ha mindig a lehető legtávolabb ülünk egymástól az interjúkon és alig tudunk egymásra nézni. Számíthatsz rám. 

Ettől úgy éreztem megszakad a szívem és közben arra gondoltam, hogy akkor az volt a legjobb döntés, amit meghozhatott, az hogy nem küldte el nekem ezeket. Mindkettőnknek szenvedést okozott volna és egyikőnk sem akart tovább szenvedni. Az, hogy kevesebbet írt ide, egyben az is jelenti, hogy kevesebbet szenvedett, szóval ennek örültem, nagyon is.

Megint Laurenre néztem, a telefonjába pötyögött valamit, fogalmam sem volt kivel beszélgethet, de a lányokra tippeltem. 

- Te mit csinálsz?

- Csak pörgetem az instát, kommentekre válaszolgatok, semmi különös - mosolygott rám, de láttam rajta, hogy egy kicsit zavarba jött. Nem igazán értettem az egészet, de ráhagytam inkább és visszatértem az olvasáshoz. 

2014. 12. 12.

El akarok mesélni valamit neked, mert most nagyon boldog vagyok, bárcsak tényleg elmesélhetném. 

Elképzeltem Lauren boldog arcát és ettől én is azonnal mosolyra húztam a számat. 

Anya elfogadott! Azt mondta szeret mindennek ellenére. 

Látom magam előtt ahogy meséli ezt, amikor egy órával ezelőtt mesélte ezt, már teljesen természetesnek hatott az egész, olyan más volt és ő maga is más volt. Tudtam, hogy megváltoztatta ez, sokkal nyugodtabb azóta, jobban szereti magát, ez már akkor is feltűnt. 

El sem tudod képzelni milyen boldog vagyok, erre vágytam évek óta.

Tényleg nem tudtam elképzelni, bár velem is megtörténne valami hasonló és akkor nem lenne többet bűntudatom. Erről megint eszembe jutott az előző mondat. Kinek tartozok és mivel, meg miért? Volt egy kis katyvasz a fejemben ezzel kapcsolatban. Akkor jött egy hirtelen ötlet, egyszerűen csak meg akartam őt ölelni, nagyon régen nem tettem ilyet és tudtam, hogy ez is rengeteg érzést válthat ki belőlem, mégis akartam. 

- Hé Lolo? 

- Igen? - érdeklődve pillantott fel rám a telefonjából és láttam, ahogy egy pillanatig elgondolkozik.

- Ha szeretnél.

Közelebb mászott hozzám, én pedig feltérdeltem és köré fontam a karjaimat, ő egyik kezével a hajamat simogatta, a másikkal pedig közelebb húzott. Az első néhány pillanatban úgy éreztem kiugrik a szívem a helyéről, előjött az ismerős érzés, amit már olyan régóta nem éreztem, aztán szépen lassan megnyugodtam. Lauren keze a tarkómra csúszott és a fejét kicsit elhúzta, hogy a szemembe tudjon nézni. Megint elkezdett hevesen dobogni a szívem és ezen az sem segített, hogy ő magabiztosan rám mosolygott. Valahogy a szájára tévedt a tekintetem és éreztem, hogy mi fog történni, tudtam mit akarok és tudtam, hogy ő is akarja. 

- Melyik dátumnál tartasz? - kérdezte hirtelen.

- 2014.12.12. - ezen elmosolyodott.

- Imádom azt a dátumot - mondta, és láttam a szemében, ahogy felidézi az akkor történteket.

- Én is - suttogtam, olyan közel volt, nem tudtam levenni a szemem a szájáról. Az alsó ajkába harapott.

- Utána már csak egy van - egy kicsit elszomorodtam ezt hallva, mert tudtam melyik az utolsó, az idén karácsonyi bejegyzés, amit már olvastam, nincs több. Már akkor tudtam, hogy ha Lauren hagyja újra és újra elolvasom még ezeket, még akkor is, ha fáj. Közben a tekintetem a szája és a szemei között ingázott, nem tudtam dönteni, mindkettő olyan gyönyörű volt. 

Óvatosan az enyémnek döntötte a homlokát, mire én behunytam a szemem, most már csak érezni akartam őt. Az orrát is az enyémhez érintette és akkor hirtelen megéreztem az ajkait az enyémeken. Nagyon lassan csókolt meg, a két keze az arcomra csúszott, míg az én kezeim a derekát ölelték. Olyan jó érzés volt, hogy szinte elsírtam magam, az ismerős pillangók megint életre keltek a hasamban. Már éppen jobban el akartam mélyíteni a csókunkat, amikor ő elhúzódott. Mosolyogva végig simított az arcomon, aztán felállt és mielőtt kiment volna a szobából csak ennyit mondott:

- Majd frissítsd az oldalt, hagytam neked egy utolsó üzenetet.