Üzenetek Neked [Camren] (Befejezett)

9

2013.04.01.
Pontosan 24 órája nem láttalak. 24 órából 17-et azzal töltöttem, hogy rád gondoltam. A maradék 7 órában aludtam Dinah ágyában. Nem tudta miért vagyok szomorú, nagyon sokat kérdezett, de képtelen voltam mesélni neki. A hétvégét nála töltöm, nincs időm haza menni, te viszont hazamentél ezért most még messzebb vagyunk. Úgy érzem egyre jobban eltávolodunk, hogy már nem is érdekellek, ami fáj egy picit. Így maradunk most már örökre?

Zihálva ültem le egy padra a Loloéktól pár utcára lévő parkban, régen rengetegszer vártam itt rá. Ott ültem a hintákban és a cipőmmel a fehér homokot rúgdostam, mindig vártam, hogy megjelenjen a kerítésnél az a tökéletes alak. Most viszont majdnem biztos voltam benne, hogy nem fog jönni. Mielőtt visszajött volna a szobájába leléptem, végig rohantam azon a pár utcán, hogy minél hamarabb eltűnjek. Ez azonban nem volt teljesen jó ötlet, a másnapos gyomrom iszonyatosan elkezdett háborogni, attól féltem hogy kidobom a taccsot arra a gyönyörű zöld gyepre, de szerencsére nem így lett.

Hazamenni nem akartam, az sem érdekelt, hogy anya már több mint tízszer hívott és, hogy a lányok csoportban folyamatosan írtak. Nem akartam megnézni, nem akartam tudni. A fejemben a gondolatok ide-oda cikáztak, emlékek ezrei törtek fel és zuhantak vissza a mélybe mielőtt helyre rakhattam volna őket. Azonban volt egy valami ami mindennél jobban zavart. Láttam magam egy sötét szobában, egy sráccal, éreztem az érintéseit, de nem tudtam hova tenni ezt az egészet. Nem tudtam azt sem, hogy valóság volt e vagy álom. Reméltem, mindennél jobban reméltem, hogy nem a valóság volt. Minden testrészemet olyan nehéznek éreztem, hogy képtelen voltam gondolkodni, az émelygés nem múlt el. Egyetlen dolog van, amit megtanultam az ilyen helyzetekről és ez a hidratáltság. Tudtam, hogy két sarokkal lejjebb van egy kisbolt, de pénz nem volt nálam, valószínűleg elittam előző este. Hátha mégis kapok egy üveg hideg vizet, ha szépen mosolygok.

A bolt ajtaján belépve egy kedves lány fogadott. Hosszú szőke haja hátra tűzve, a pultot támasztotta és válogatás közben engem vizslatott.
- Csak a vizet szeretném, de az a gond, hogy otthon hagytam a pénzem - mondtam a szemébe nézve. Szép lány volt, világító kék szemekkel és mikor ezt meghallotta elmosolyodott.
- Camila igaz?
- Így van.
- A főnök most elment, egyedül vagyok itt, rendesen le fog cseszni, ha ingyen adok neked valamit, még akkor is ha az csak egy üveg víz.
Elszomorodtam, de felfogtam amit mond. Épp indultam volna az ajtó felé, mikor újra megszólalt.
- Viszont meghívhatlak, ha gondolod.
Tényleg kedves lány volt. A régi Laurenre emlékeztetett. Arra a Laurenre, aki ma reggel a szemembe nézett, arra a Laurenre, akit régen annyira szerettem.

A hintában ülve rúgdostam a fehér homokot a parkban. Remegett a kezem miközben bepötyögtem a jelszót a telefonomba, talán a lelkem is remegett, mert nem akarta újra azt a fájdalmat érezni, mint akkor. Az agyam azonban tudta, hogy muszáj ezt végig csinálnom.

2013. 04.03.
Ma megint láttalak. Szomorúnak tűntél, azt hiszem miattam. Ez jobban fájt nekem mint gondoltam. Tudom, hogy most már tényleg vége. Ennyi volt, tovább kell lépnem. De mégis hogy menne így? Minden nap ott vagy. Nem akarlak látni. Inkább legyél mással, okozz fájdalmat. Azt könnyebben viselném.

És fájdalmat okoztam neki. Május 25. a dátum, amikor összejöttem Austinnal. Soha nem szerettem Austint, sőt néha az agyamra ment, mégsem éreztem soha, hogy helyette Laurennel kéne lennem. Ennek pedig egyetlen oka volt, a harag.