Üzenetek Neked [Camren] (Befejezett)

11

Megkönnyebbülve huppanok le a homokba a parton, jó fél órát sétálhattam a városból mire ideértem, Laurennel jártunk mindig ide anno, itt nem zavart senki. A hullámok monoton csapkodták a sziklákat, pont erre volt most szükségem, hogy ki tudjak zárni mindent a gondolataimból. Újra akartam élni a múltat, azt gondoltam ez segíthet, ugyanakkor tudtam, hogy fájni is fog. Emlékek ezrei cikáztak a fejemben egyszerre és a legtöbbjüktől a sírás kerülgetett. Vettem egy mély levegőt, megdörzsöltem a halántékom, aztán előkotortam a zsebemből a telefonom. Az akksi 30 százalékon volt, ez kicsit rosszul érintett, gyorsan kell majd olvasnom. Megnyitottam a szokásos oldalt és beléptem.

2013.04.20.

Nem tudom mihez kezdjek. Szerintem nem szeretsz már, vagy sosem szerettél. Rám sem nézel, nem beszélsz velem. Mi történt velünk?

Tényleg volt egy időszak, néhány hét talán amikor a lehető legtávolabb tartottam magam tőle. De fogalma sincs miért. Haza mentem egy pár napra áprilisban és anya azzal fogadott, hogy hagyjam ott a bandát, mert ez így nem működik. Megkérdeztem miről beszél, az volt a válasz, hogy nem tudja tovább nézni ahogy bohócot csinálnak belőlem. Nem igazán értettem miről beszél, de nem kellett sok idő hogy rájöjjek. A következő pillanatban már apa kioktatását hallgattam arról, hogy anyám egy büszke nő, aki felnevelt engem és eszembe se jusson olyasmivel megszégyeníteni, hogy lányokkal kavarok. Mondtam neki, hogy nem kavarok lányokkal csak egy lánnyal. Jött a fenyegetés, hogy mivel még kiskorú vagyok, ők döntenek felettem, ha akarják egy szavukba kerül és felbontják a szerződést a bandával. Borzasztó ideges lettem, de mivel tudtam, hogy ha ellenszegülök csak rontok a helyzeten, nem tehettem semmit. A következő dolog, amit tettem, hogy megpróbáltam kizárni Laurent. Elég nehéz feladat volt, de próbáltam rá átirányítani a dühöt, amit a szüleim iránt éreztem. Abban az időben keveset jártam haza, általában Allynél aludtam. Sokszor hiányzott Lolo természetesen, de a körülmények néha nem engednek teret az ilyen érzéseknek és jobb, ha nem kínozzuk magunkat velük.

Eltöröltem egy könnycseppet az arcomon, észre sem vettem, hogy sírok annyira sikerült elmerengni. Rosszul döntöttem? Ki kellett volna tartanom mellette? Olvasni az érzéseit és amiket gondolt, olyan volt mintha én lennék a legszörnyűbb ember, akit csak adhatott neki a sors.  Eltelt egy év, az érzéseim mintha eltűntek volna és talán az övéi is, akkor meg mi a francért töröm itt magam? Volt egy hang a fejemben, ami egyre csak azt hajtogatta, hogy soha senki nem lesz olyan mint ő. Mert ő volt az első igazi szerelmem, az első ember, akinek a jelenlététől kiugrott a szívem a helyéről mégis annyira nyugodt voltam mellette, mint még soha senki mellett. Akinek a csókjait senkiéhez nem tudtam hasonlítani és akinek a legszebben hallatszott a szájából a szeretlek.

2013.04.28.

És csak azt vettem észre hogy mindenki talált valaki jobbat, valaki mást aki nem én vagyok, aki meg tudja adni nekik amit akarnak. És akkor elkezdtem érezni az ürességet. Senkinek nincs szüksége rám, másodrendű vagyok.

Austinra gondolt, tudom. Sosem mondtam el neki azt, ami a valóság volt, nem tudhatott róla. Azt akartam, hogy ne szenvedjen miattam, hogy ne szeressen. Amikor az ember nagyon kétségbeesetten próbál kitörölni valamit az emlékezetéből, néha annál jobban megragad minden pillanat. Én azt akartam kitörölni, hogy valaha is szerettem Laurent, ehelyett az maradt a fejemben, hogy ő az egyetlen, akit valaha képes leszek szeretni. Hiába próbálkoztam, semmi nem jött össze, azóta egyáltalán nem tudtam szeretni, soha, senkit.