ÁlomPasi

11.Rész

  Másnap reggel, kicsit rosszul ébredtem, de amikor felléptem facebook-ra és azt láttam, hogy jött egy barátfelkérésem Damien Foster-től, boldogan jelöltem vissza, és nyugtáztam hogy ezt a fiút tényleg érdeklem, különben miért keresett volna meg, és miért jelölt volna be? Kikászálodtam az ágyból és magamra rángattam a ruháimat, ami ma egy egyszerű fekete póló és egy rövid kék farmer. Amint elkészültem lebicegtem a lépcsőn, és anyukámhoz lépve jó reggelt kívántam, majd adtam egy puszit az arcára.
-Jó reggelt Kicsim.- nyomott gyors puszit a homlokomra. -Hogy aludtál?
-Egész jól. Jó volt végre a saját ágyamban aludni. -mondtam mosolyogva.
-Akkor jó. Készítettem neked reggelit, ott van az asztalon, tettem mellé egy kis pénzt is, ha nem lenne elég az ennivaló. Cami jön ma érted? -hadarta a dolgokat, majd rám nézett.
-Nem, szerintem Blair. De majd még felhívom, mert általában késik a suliból, én viszont nem igazán szeretnék. -mondtam, közbe elpakoltam a kajámat, a pénzt pedig beleraktam a pénztárcámba. -Na tényleg, felhívom, mindjárt jövök. -odabicegtem a kanapéhoz, leültem és tárcsáztam B.-t.
-Halo...?-szólt bele egy álmos hang.
-Blair? -kérdeztem furán, mire a válasz csak egy "ühüm" volt.-Hol vagy már? Mennünk kéne suliba!!-rikácsoltam, de Blair-t tuti nem érdekelte, mert meg sem szólalt, gondolom visszaaludt. Letettem a telefont, és felhívtam Camit, Ő szerencsére már józanul vette fel.
-Jó reggelt.-hallottam vidám hangját a túloldalon.
-Neked is, nem tudnál eljönni értem?-kérdeztem kicsit szomorúan.
-De persze... De mi van Blair-rel?
-Alszik. -mondtam mire Cami felnevetett.
-Ez most komoly?-nevtgélt még mindig.
-Halálosan.. Én nem nevettem annyira, amikor nem válaszolt, mert bealudt..- mielőtt letettük Camilla megígérte, hogy 10 perc múlva ide jön értem, és együtt megyünk suliba. 10 perc elteltével tényleg kopogtak. -Köszi hogy jöttél. Biztos vagyok benne, hogy Blair még mindig alszik...-öleltem meg sóhajtva Cami-t.
-Akkor tuti megint lemarad az első óráról. De szerintem már fel sem tűnik a tanároknak, hogy Blair nem jár első órákra.- mondta kuncogva.
-Anyaaa!! Elmntüüünk!!
-Rendbeeen!! Puszii!
-Ezzel meg is volnánk, mehetünk?-néztem Camira, aki felvonta egyik szemöldökét arra, hogy ordibálunk egymásnak.
-Persze. -nevette el magát végül kínosan.
A sulihoz érve, megvártam, amíg Camilla kinyitotta a kocsiajtót, és a kezembe adta a mankókat, amik a hátsóülésen voltak. Kikászálódtam a kocsiból, és bebicegtem a suliba, Camival az oldalamon. Ahogy a lifthez értünk, véleten oldalra pillantottam, és megláttam, az ijedt tekintetű Alexet. Értetlenül meredt rám, én meg csak mosolyogva megrántottam a vállam. A terembe felérve, ahelyemre ültem, amikor valaki az ajtóból megszólított. Felismertem a hangját, ezért próbáltam nem mosolyogni. Alex még mindig olyan értetlenül nézett, mint 5 perccel ezelőtt.
-Veled meg mi történt?- bökte ki végül a már jól ismert kérdést.
-Volt egy kis balesetem.-mondtam nyugodt hangon.
-MI?! Mikor?!- esett kétségbe a Szőkeség.
-3 napja.
-Most csak viccelsz, ugye? -meredt rám idegesen.
-Nem.. Teljesen komoly.
-Miért nem mondtad tegnap...?-nézett méllyen a szemembe.
-Mert szerintem ez nem egy olyan dolog amit chat-en kellene átrágni..-mondtam teljesen őszintén.
-Mostmár értem, miért írta mindenki a jobbulást üzeneteket..
-Habár az emberek ¾-e azt sem tudja mi történt.. -csúszott ki a számon.
-Igen, ha már itt tartunk mi is történt pontosan...? -fürkészett tovább. -Várjunk csak egy percet... 3 napja ütöttél el majdnem.. Utána történt valamikor?
-Pontosan utána.. -böktem ki végül.
-Meséld el hogy történt...
-Nem hiszem, hogy tudni akarod..
-Kérlek...
-Először üljünk le mert már nem birok állni. -modtam, majd kimentünk a terem elé, és a maradék 10 percben elhadartam mi történt.
-Tehát ez az egész miattam történt? -mutogatott szomorúan a lábamra.
-Nem, dehogy is.. Miattam történt, mert béna vagyok, és túl érzékeny.. De mindegy, már megtörtént, nem tudsz ellene tenni.. Hidd el, ha tehetném, visszafordítanám.- nevettem el magam kínosan. Mielőtt belekezdhettünk volna a következő témába becsöngettek. -Késöbb látlak, és megbeszélünk mindent.-köszöntem el, majd kicsit meglepődtem, mert Alex, közelebb lépett, és megölelt.
-Akkor késöbb. -köszönt el, majd hátatfordítva nekem, elindult a termük felé és lenagyobb meglepetésemre, megfordult, visszajött és egy puszit nyomott az arcomra. Óra közben csak arra vártam, hogy vége legyen már a hülye órának, és beszélhessek Alex-el. 15 perccel az óra vége előtt már nem bírtam tovább, összepakoltam a cuccaimat, és kikéredszkedtem a mosdóba. Vittem magammal a cuccaimat is, mert már nem állt szándékomban visszamenni. Alexék terme előtt felültem az ablakpárkányba, és a lábam lógatva vártam, hogy kicsöngessenek, és megpillantsam Őt. Végre csöngettek, és Alex az elsők között lépett ki a teremből.
-Szia Idegen. -mondtam mosolyogva.
-Szia. -mosolygott, aztán pedog elcsodálkozott, és segített lemászni a párkányról.- Hogy másztál fel oda, ha most nem tudsz lemászni?
-Felmászni könnyebb volt, mint le. -mondtam, majd átkaroltam a nyakát, ő pedig leemelt a padszerű párkányról. -Tudod, hogy meg kell magyaráznod, ugye?
-Mégis mit kellene megmagyaráznom? -nézett rám értetlenűl.
-A csókokat, a puszit az óra előtt, az ölelést.. Mindent..-kezdtem el sorolni a dolgokat.
-Oh.. Rendben. Most szeretnéd, hogy elmagyarázzam?-nyomott neki a falnak, és méllyen a szemembe nézett. Eléggé zavarban voltam. Szerintem a ráknál is vörösebb voltam.
-A...Alex.. Mit művelsz? -hebegtem össze-vissza. -Mindenki lát.
-Tudom. -vigyorgott. -De csak vicceltem.-lépet egyet hátrébb, én pedig még mindig sokkos állapotban voltam.-Na jössz?-nézett rám vissza.
-Mégis mi a francot csinálsz?! -fakadt ki belőlem. -Nem nyomhatsz csak így neki a falnak, utána pedig annyit mondtani, hogy vicceltem.. Ez gonoszság! Tudod mit érzek irántad! Ne játsz az érzelmeimmel, mert nekem ez egyáltalán nem vicces. -kaptam fel a mankókat, és elbicegtem.
-Hé!! Kate várj már meg!!! -kiáltott utánam. -Ne haragudj.. Nem akartalak megbántani..
-Pedig sikerült..-töröltem meg könnyes szemem, mire Alex felemelte az fejem, hogy egyenesen a szemembe tudjon nézni.
-Nem akartam. Nem tudtam, hogy ez ilyen rosszul fog esni.. Szeretném, ha megbeszélnénk a dolgokat. -nézett rám bocsánatkérőn.
-Igazából neked kell beszélned, nekem csak hallgat...- azt hiszem ennél világosabb jelet nem is adhatott volna, Alex megcsókolt. Mi van?! Hogy ?! Miii?! Miért?! Egyszerűen nem tudom felfogni.-Ez meg mi volt?-néztem nagyot.
-Hát nem erősségem a beszéd.. Így próbáltam tudtodra adni, hogy mit érzek irántad..-próbálta elmagyarázni, miért csókolt meg.
-Tudod Alex.. Nem csókolhatsz meg embereket, mindenféle magyarázat nélkül... Ha nem tudsz magyarázatot adni erre és az előző kettőre.. Nem vagyok hajlandó folytatni.. Alex nekem ez túl zavaros.. Nem tudom mit érzel, és így nem is tudom hogy viselkedjek a közeledben..-Alex meg sem szólalt...-Értem... Akkor asszem én most..
-Szeretlek Kate Backhem!!