Ez a történet egy lányról szól, aki különös körülmények között két srác között örlődik. Katenek el kell döntenie melyik fiút választja, sajnos ez nem egy egyszerű döntés, az egyik fiúba már évek óta bele van zúgva, a másikat pedig csak egy balszeren...
Mikor Cameron megérkezett már az ajtóban vártam rá, ugyanis csak 3 háztömbnyire lakik tőlünk. Mikor meglátott egy erőltetett mosolyt húzott az arcára, de láttam rajta hogy nagyon szomorú.. Szerette Mag-et, Ő pedig megcsalta, ennél nagyobb fájdalom nincs is.. - Szia Cam. Hogy vagy? - tettem fel a költői kérdést, mivel tudtam hogy hogy van... Összetört... -Szia. Jól leszek... -lépett be az ajtón és megölelt. - Akkor ha akarod elsírhatod nekem a bánatod, nagyon szívesen meghallgatlak, tudod.. hiszen a legjobb haverom vagy. - Akkor ha mesélek is, csak a szobádban, nem szeretném ha anyukád is hallaná a szánalmam..- mondta kicsit halkabban, hogy anyu ne hallja. - Rendben, gyere menjünk.- ragadtam meg a kezét és magammal húztam. - Na mesélj, csuktam be magamután az ajtót. - Szóval.. találkoztunk, beszélgettünk, és már akkor éreztem, hogy valami nincs rendben. Olyan furcsán beszélt és nem nézett a szemembe. Furcsálltam a dolgot, de figyelmen kívűl hagytam. Aztán elkezdett dadogni valami olyasmit, hogy egy fontos dologról kellene beszélnünk, akkor már tudtam, hogy baj van. Elmondta, hogy szakítani szeretne, és azt mondta "oknak", hogy már nem érzi magát jól velem. De mint már mondtam, tegnap este még lefeküdt velem, és nem tűnt úgy mintha nem élvezte volna...! Aztán megkérdeztem, hogy mi hiányzik neki a kapcsolatból, az volt a válasza hogy a "szerelem", én meg csak nem értettem, hisz előző éjjel még szenvedélyesen szeretkeztünk...! - Ok, Cam, ne ismételd meg többet hogy lefeküdtetek, valahogy kiráz tőle a hideg..- kértem Camet borzongva. -Persze Szüzike, megértem. Nem mondom többet. - mondta kicsit vidámabban, és felnevettem a szó hallatán. -Cam, olyan hülye vagy. - mondtam nevetve. -Ezért szeretsz.-mondta majd rám kaccsintott. - Na mind egy... Tehát ezért szakított.. Utána amikor hazamentem, felnéztem a facebook-omra és rámentem Mag adatlapjára. Még mindig kint volt hogy kapcsolatban van velem, és megint összefacsarodott a szívem.. Tehát beleléptem a facebookjába és átállítottam szinglire, és megnéztem az üzeneteit... Josh White... Így hívják a srácot, már 2 hónapja beszélgettek, és már az írásukból érezhető volt már az elején a "kémia". Már találkoztak is, tehát meg volt az 1. randi, miközbe még velem járt.. - Ekkora ribancot... - csúszott ki a számon. - Jajj! Cam!! Annyira sajnálom! Nem úgy gondoltam.. -kezdtem sűrű bocsánatkérésbe. - De igen, úgy gondoltad, és már én is így gondolom. -nézett rám szomorú mosollyal. - Tudod Cam... Így hogy szakítottatok, kijelenthetem, hogy sosem bírtam ezt a csajt.. Csak a pénzed kellett neki....- mondtam meg az igazat legjobb haveromnak. Cameron egy gazdagabb családból származik, de ezt csak az tudja aki közelebbről ismeri. Nem mutatja magán hogy gazdag, nem érzi magát felsőbbrendűnek a családja miatt. És ez az egyik dolog amit szeretek benne, annyira jólelkű, és nem flancol a drága autójával vagy a drága karórájával, ha lenne neki, szerintem azt is elajándékozná valami nemes célra. Szerintem Ő az egyik legjószívűbb ember a világon. - Most hogy mondod... Vissza kell tőle kérnem a karkötőt amit a szülinapjára vettem.. -mondta merengve. - Szeretnéd ha visszakérném a nevedben? Tudom hol lakik, ráadásul nincs is innen messze...- dobtam fel az ötletet. - Megtennéd? -kérdezte kiskutya tekintettel. -Persze, ha gondolod jöhetsz te is, max. a hátsóülésre kell ülnöd, ott be van sötétítve az ablak, akkor nem lát téged. - Jó, jövök. - mondta, majd lerohantunk a lépcsőn, ki az ajtón és be a kocsiba. 10 perc múlva ott voltunk Mag-ék háza előtt, és én már alig vártam, hogy földbe tiporhassam. - Cam! Megyek! - Siess, nem akarom sokáig látni... - Sietek, csak kicsit elbeszélgetek vele.. -K!! - kiálltott utánam, én pedig bevágtam a kocsi ajtaját. Odamentem a bejáratiajtóhoz, becsengettem és megköszörültem a torkom. Mag nyitott ajtót, és amikor meglátott csodálkozva meredt rám, én pedig belekezdtem a beszédbe. - Komolyan Mag?! Szórakozol velem?!?! Hogy tehettél ilyet, azzal aki téged mindennél jobban szeretett?! Már 2 hónapja csaltad, amikor volt merszed elmondani neki is?!?!?! Nem gondolod, hogy egy "kicsit" önző vagy?! - rajzoltam idézőjelet a levegőbe, majd folytattam a kirohanásom és ezzel egyszerre megnyomtam a kocsilezáró gombot is a kulcson, mert volt egy olyan érzésem, hogy Cam utánam jönne. - Tudod mit?! Nem is az önző a megfelelő szó rád... Inkább egy kis ribanc, aki azt gondolja hogy kihasználhatja a srácokat... Most pedig, add vissza szépen a karkötőt, és már itt sem vagyok!- nyújtottam ki a tenyerem a másikkal aprókat belecsapkodva, hogy oda tegye bele. Mag sokkos állapotban óvatosan levette a láncot a karjáról és a tenyerembe ejtette, én pedig sarkonfordulva elviharoztam onnan és bepattantam a kocsiba, majd legjobb barátomhoz fordultam. - Remélem nem haragszol, hogy bezártalak.. Csak neked akartam jót.. - Semmi baj, jól tetted, mert biztos utánad mentem volna, hogy lefogjalak. - Nem bántottam... - Tudom. Láttam. - Tessék, itt a karkötő.- nyújtottam át neki a láncot. - Köszönöm. -mondta szomorkásan méregetve a vékony láncon lógó medálokat. - Haza vigyelek? -kérdeztem, és a visszapillantó tükörben láttam, hogy bólint. -Rendben.- Amikor odaértünk Cameronékhoz, behívott de nem mentem be, helyette inkább elmentem szétnézni a városban. A bevásárlóközpont felé igyekeztem, amikor tövig nyomtam a féket. Egy gördeszkás fiú gurult ki az útra, én pedig észre sem vettem, majd csak akkor amikor majdnem elütöttem. -Annyira sajnálom!! Jól vagy???? -néztem a földön üldögélő fiúra, akit egész idáig meg sem ismertem, csak miután felnézett térdén keletkezett sebéről. Alex fején a fullcap fordítva volt, és mikor feltápászkodott nyugtatóan rám pillantott, és egyből elszállt az összes félelmem. - Ne aggódj, jól vagyok, a kérdés inkább hogy, te jól vagy-e? -kerdezte tekintetét még mindig az enyémbe fúrva. - Persze, s..semmi bajom. -dadogtam, mint egy idióta. - De neked... biztos nem esett bajod..? - néztem rá megint kicsit ijedten. -Igen, teljesen biztos, nem ütöttél el, csak majdnem. - kaccsintott rám. - Csak az ijedtségtől estem el, és megütöttem a térdem. - Van kocsi az elsősegélydobozban!!! - kiáltottam el magam, de amikor észbekaptam, rájöttem mekkora hülyeséget mondtam, és kezembe temettem az arcom.- Aaahj.. ez annyira gáz... - Haha, semmi baj, biztos meg vagy ijedve. Én is sokk alatt lennék, ha valakit "majdnem elütnék". -mondta mosolyra húzva a száját. -Szóval most nyugodj meg, jó? - símította meg a felkarom. - Így nem fog menni -néztem a kezére, ami kicsit még elidőzött a vállamon. -Bocsi. -mondta és elhúzta a kezét. -Nem úgy értettem.... - kezdtem méregetni a betont. - Csak tudod.. Még azt sem beszéltük meg ami a bulin történt... - O... Értem.. -kezdte. -Figyelj... Szerintem...-nem tudta folytatni, mert a szavába vágtam. - Oke!! Értem! Felfogtam! Nem kell erölködnöd. Sajnálom hogy majdnem elcsaptalak. Most mennem kell, szia. -rohantam a kocsihoz, feltéptem a kilincset és elhajtottam. Hirtelen könnycseppek gördültek le az arcomon. Hogy is gondolhattam, hogy Alex Faith majd velem fog járni.. Pont velem... Ugyan hagyjuk már.. Hazafelé tartva zokogva hivtam fel Cami-t.
Ups! Tento obrázek porušuje naše pokyny k obsahu. Před publikováním ho, prosím, buď odstraň, nebo nahraď jiným.
