Ez a történet egy lányról szól, aki különös körülmények között két srác között örlődik. Katenek el kell döntenie melyik fiút választja, sajnos ez nem egy egyszerű döntés, az egyik fiúba már évek óta bele van zúgva, a másikat pedig csak egy balszeren...
Másnap reggel, amikor felkeltem Blair és Camila ült az ágyam melletti fotelokban. -Szia.-mosolygott rám Blair és utána Cami is. -Készen állsz rá, hogy haza vigyünk?-kérdezte az utóbbi. -Meg szeretném várni amíg Damiennek megmondja az orvos meddig kell maradnia.-mutattam a függöny túloldalára. -A srácról beszélsz aki a szobatársad volt? Csak mert őt már haza vitték...-mondta Cami. -Oh.. Jó.. Akkor menjünk. -Még meg kell várnunk anyukádat. Csak aláírja a papirokat, és már jön is. Addig öltözz fel. - a barátnőim elkezdték feldúrni a szekényemet egyes ruhadarabokat az ágyamra dobálva. Amikor magamra kapkodtam (vagyis megpróbáltam, de nem igazán sikerült) a ruháimat, elkezdtem kipakolni a kis éjjeliszekrényből. A felső fiókban egy papírcetlit találtam. "Nem akartalak felébreszteni, olyan aranyosan aludtál.:) Itt a számom, írj egy SMS-t és összefuthatunk még. xoxo Dam." -OOOO. Te. Jóóóó. Ég!!! -mondta Cami, aki időközben mellém settenkedet. -Ez most komoly?! -Mi? -néztem rá furán. -Hát ez!!!-kapta ki a kezemből a papír darabot. -Ennyire jól kijöttetek? -húzta fel az egyik szemöldökét gyanakvón, és kajánul elvigyorodott. -Áááá!! Neeem!! Csak összebarátkoztunk!! De mostmár add vissza!! -magyaráztam, és a kis fecni után kapkodtam, mire Cami egyre magasabbra emelte a kezét, én pedig korlátozott lettem a lábam miatt. Blair kikapta Camilla kezéből a papírt, és elolvasta. -Ha csak "összebarátkoztatok" volna, nem írta volna, hogy idézem "Olyan aranyosan aludtál" meg "xoxo Dam."- rajzolt képzeletbeli idézőjeleket a levegőbe. -Pedig így volt.- mondtam, és elvettem a papírt amit Blair épp felém nyújtott. -Kösz.. -Mindenképp hívd fel, vagy írj neki SMS-t.. Helyes fiú.. - mondta Cami. -De én Alexet szeretem..-emlékeztettem őket, mielőtt még fejben összeházasítanak vele. -Mondd, hogy nem tudnád szeretni Damien-t, akkor elhiszem.. -szólt oda hírtelen Blair. -Nem tudnám.. -motyogtam, miközben a padlót méregettem. -Úgy mondd, hogy a szemembe nézel! - nem ment.. Damien helyes, kedves és érdekeltem, ráadásul megadta a számát, (ami wow, ugyanis Alex száma nincs meg..) és össze akar még velem futni. Alex pedig.. Megcsókolt és utána hebegni-habogni kezdett amikor megkérdeztem mi volt az.. Megcsókolt 2x, és nem tudott mit hozzáfűzni.. Ez nekem nem kell.. -Csak próbáld meg elfelejteni Alex-et. Nem olyan nehéz. Nem érdekled, Damient viszont annál inkább.. Ne foglalkozz olyannal, aki megcsókolt és utána nem tudot neked mit mondani.. -De ez nem ilyen könnyű!!! Nem olyan egyszerű ez mint amilyennek gondoljátok!! 2 éve reménytelenűl beleszerettem, nem tudok túllépni rajta, egy fiú miatt akivel csak egyszer beszéltem!-vágtam közbe, mielőtt még Blair folytatni tudta volna. -Rendben. -bólintott.- De legalább találkozz vele, beszélgessetek, barátkozzatok össze. Nem kell összejönnötök, de szerzel egy új barátot, és mint tudjuk a barátok mindig jól jönnek. -adta fel végül Blair. -Rendben. -bólintottam rá az ötletre. -De azért az sem lenne baj, ha összejönnétek, és elfelejtenéd végre azt a...- meglepődött, mert a szája elé tettem a kezem, mielőtt valami szitkozódást mondhatott volna. -Bocsi.. - Megpróbálhatunk barátok lenni, és ha véletlen randira hívna, vagy ilyesmi, nem mondok majd rá nemet, meg látom majd milyen lesz.. De szerintem megelégszik azzal hogy baráok vagyunk, és nem fog bepróbálkozni. -hadartam. -Azt majd meglátjuk. -mondta Blair kaccsintva. Anya megérkezett, és meg a táskám aljára süllyesztettem a papírfecnit, a mankókért nyúltam, mire anya kisegített és a kezembe adta. Nehezebb volt velük járni mint gondoltam, ettől pedig kicsit el is szomorodtam, mert rájöttem, hogy egy ideig gyakorolnom kell, ahhoz hogy rendesen menjen. Este már a saját ágyamban aludhattam, aminek nagyon örültem, mert a kórházi ágy már nagyon kényelmetlen volt. Este az ölembe véve a laptopom, felmentem facebook-ra. Pörgött a falam rendesen, mindenki "Jobbulást!:c" "Gyógyulj meg gyorsan!" "Jobbulást, várunk a suliban" post-okat és üzeneteket írt. Olyanok is írtak, akik azt sem tudják ki vagyok, vagy mi történ.. Na jó.. Legyünk őszinték, szerintem az emberek 80%-a nem tudta mi történt.. De mindegy.. Mindenkinek visszaírtam, és megköszöntem, hogy gondoltak rám. Amikor már végeztem (kb. este 11 lehetett, baahh..), hirtelen egy chatablak ugrott fel, és a nevet elolvasva ledöbbentem. Vajon kitől tudta meg? Lehet hogy a sok post neki is megjelent a kezdőlapon, mivel sok közös ismerősünk is írt.. Alex Faith neve villogott a kis ablak legtetején. Az üzenete pedig ez volt; "Szia, mi történt?" A válaszom pedig ez; "Szia, semmi. Nem nagy dolog. :) Holnap látlak, jóéjt :) " Alex utolsó üzenete ez volt; "Rendben, köszi, neked is." Este azon gondolkodtam, hog vajon mi lesz holnap. Odajön hozzám, vagy csak távolról megnézi mi van, és ráhagyja? Hát ezt még nem lehet tudni.. Majd holnap kiderül.
Oops! Ang larawang ito ay hindi sumusunod sa aming mga alituntunin sa nilalaman. Upang magpatuloy sa pag-publish, subukan itong alisin o mag-upload ng bago.
