A szentjánosbogarak éneke (befejezett)

Négy - Egyirányú út

Karola élvezettel figyelte a készülődésemet, ám hamar lelombozódott, amikor rájött, hogy farmerben és pólóban készülök menni. Összehúzott szemmel fürkészett, ezúttal viszont álltam a sarat, és még azért sem adtam be a derekam. Ha már úgy döntöttem, elmegyek, mindenképp kényelmesen akartam érezni magam.

Amikor Karola félig elfordult, kiöltöttem a nyelvemet. Nem volt akkora szerencsém, hogy ne vegye észre, kommentálás közben felém sem bagózott.

– Nagyon vicces vagy.

– Tudom.

Ezúttal ő csúfolt ki engem: hang nélkül, tátongva utánozott, szándékosan elnagyoltan gesztikulált. Ahelyett, hogy visszavágtam volna, felnevettem. Persze ő talpig puccba vágta magát – csinos koktélruha, parafa talpú szandál, spéci kontyba fogott haj. Már a száját rúzsozta, amikor melléléptem.

– Hűha. Nagyon el akarsz bűvölni valakit.

Ártatlanul vállat vont.

– Kipattant a szikra, tudod. Ha most nem csiholok belőle tüzet, akkor nem lesz még egy esélyem.

– Te nem is tudsz tüzet gyújtani – emlékeztettem. A szemét forgatva sóhajtott fel.

– Nem is ez a lényeg. Én teljesen máshogy láttam, és mivel Karola volt a legjobb barátnőm, kötelességemnek éreztem elmondani a véleményemet. Túl gyorsan akart túl sokat.

– Dehogynem, szerintem te... Elsieted – böktem ki. – Mit tudsz erről a fiúról? Jóformán semmit, mégis úgy pattogsz a kedvéért, mint egy gumilabda. Nem hiszed el, hogy önmagadért is kedvelhet?

Abból, ahogy Karola összeszorította a száját, levettem, hogy nem tetszett neki a mondandóm. Kerülte a szemkontaktust, zavarba jött. Arra számítottam, hogy egyetértünk majd, de e helyett... A következő pillanatban rám zúdította a sérelmeit, valósággal letámadott.

– Na, figyelj, nem tudom, miért oktatsz ki, amikor az éjszakát egy idegen fiú kocsijában töltötted. Veled ellentétben azonban én hiszek neked, amikor azt mondod, semmi sem történt és semmit sem jelentett. Nagy kérés lenne, hogy te is elfogadd, hogy nekem viszont nagyon is sokat számít a tegnapi nap? Éppen ezért nem akarom annyiban hagyni.

– Összekevered a kioktatást az aggódással.

Karola gúnyos nevetése megtöltötte a szobát, beköltözött a fülembe, és még fél perccel később is ott visszhangzott. Ha lenne a hátamon szőr, ettől aztán felállna.

– És mégis miért aggódsz?

Abban a pillanatban döbbentem rá, hogy egy idegen lány áll előttem. Korábban is voltak összezörrenéseink, de akkor a vita hevében mondtunk gonosz dolgokat egymásnak. Ám ezúttal? Rosszulesett így látni őt, és így látni magamat – ilyen félreértésben. Össze kellett szednem minden erőmet, hogy újra megszólaljak.

– Nem bántani akarlak téged. Nem is tudnálak.

Karola szeme kissé összeszűkült. Mi a nyavalya történt velünk egy nap alatt? Legalább egy percig ádázul néztünk egymás szemébe. Ha tovább tartott volna, valószínűleg elsírom magam a levegőben vibráló feszültségtől. A vitákat nem nekem találták ki, és Karolával vitázni az egyik legszörnyűbb rémálmom. Végül sóhajtott egyet, és tétován vállat vont.

– Ne haragudj. Csak nem tudok belenyugodni abba, hogy ellenem vagy.

– De hát nem vagyok ellened! Hisz én vagyok a fegyverhordozód!

Elnevette magát, és a karomnál fogva odahúzott egy ölelésre.

– Aki nélkül nem indulhatok csatába, úgyhogy igazítsd meg a hajad, mielőtt színre lépünk.