A szentjánosbogarak éneke (befejezett)

Tizenhárom - Csókot tessék

Amelyik test mozog, az mozgásban is marad.

Ahhoz, hogy teljesen bezsongjak, és emiatt hülyének érezzem magam, de mindenek felett állandóan a srácokkal akarjak lógni, csak egy kis lökés hiányzott. És ennek a lökésnek a születésnapom estéje bizonyult – hiába csak két napja történt, totálisan megzizzentem. Számítottam rá, hogy ez lesz, amint átlépem a határt: eszembe sem jut a visszafordulás. Ahogy ők, úgy állandóan én is pörögtem, és megpróbáltam a lehető legkevesebbet agyalni a dolgon. Bárhogy is tiltakoztam ellene, jó volt ez az állapot. Szédületesen jó egy mókuskerék – szabadulni ugyanis nem engedett.

– Megyünk a fesztiválra! – kiabáltam be anyának a fürdőbe, miközben a vállamra kanyarítottam a táskámat. – Ahogy megbeszéltük, Karolánál alszom ma.

– Nagyon vigyázz magadra – jött a figyelmeztető válasz. Elmosolyodtam.

– Fogok. Puszi, anya!

A végszót már csak félig hallottam, ugyanis nagyban az ajtó felé loholtam. Hallottam, hogy odakint dudálnak, el is nevettem magam. Harper autója állt a házunk előtt, a srác pedig félig kihajolt a lehúzott ablakon. A fejemet ingatva szálltam be mellé.

– Te még parkolni sem tudsz egyszerűen?

– Dögunalom lenne az élet, ha mindent egyszerűen csinálnék.

– Aha. Írnod kéne erről egy dalt – pillantottam rá.

– Ja, lehet – adta alám a lovat. – Az lesz a címe, hogy Nem Mentem Meg Többet Sage Hátsóját, Ha Bajban Lesz.

Hangosan felnevettem, még sosem esett ennyire jól, ha húzták az agyamat.

– Kiváló. Slágergyanús.

– Ja, figyelj csak – komolyodott el Harper hangja, és még a zenét is lehalkította. – Lesz ma ott egy lány...

Hatásszünetet tartott, amivel felkeltette a kíváncsiságomat, úgyhogy ráharaptam a dologra.

– Milyen lány?

– Egy olyan, akivel Nevan kavart valamikor. Semmi komoly, csak a szokásos nyálas, smárolós...

– Túl sok információ – ráztam a fejem. – Nem igazán érdekel, hogy Nevan kivel... smárol.

Még ezt a szót is kifejezetten nehezemre esett kimondani. Hogy lehet ennyire lealacsonyítani a csókolózást?

Harper gyorsan rám pillantott, az arcára írt összes kétségével együtt.

– Biztos?

– Miért mondtad el egyáltalán?

– Úgy gondoltam, érdekelne, és nem akarsz meglepetéseket.

Félig sóhajtottam, félig hümmögtem. Mit lehet erre mondani? Egy idegen érzés belemart a szívembe, de inkább keserű volt, mintsem fájdalmas. Nyilván egy pillanatra sem gondoltam, hogy Nevan olyan, mint a szűz hó – te jó ég, még a feltevés is elképesztett.

– Oké. Köszi – mondtam végül. Nem igazán tehettem mást. A kedvemet viszont nem szegte a dolog, noha az a sötét érzés, mint viharfelhő tornyosult fölém. Összeszorítottam a számat, hogy ne mondjak többet, és legfőképp ne panaszkodjak a fürtöskének.

– Hú, megöltem a hangulatot – nyögte be Harper, amikor már majdnem a partra értünk.

– Ja, ügyes vagy – kommentáltam pléhpofával, de alig bírtam visszafogni a röhögésemet. Ezúttal én húzhattam az ő agyát.

– Nem akartam.

– Persze, hogy nem.

– Most haragszol?