A szentjánosbogarak éneke (befejezett)

Tizenöt - Írni egy dalt

Hahó!

Hát, ezért a fejezetért meg fogtok ölni... :D

Kitartás, nemsokára megint itt a hétvége, és jön a folytatás ;)

Nilla

A napsugarak visszacsillantak az óceán hullámain. Kisgyerekek nevetése harsant a szomszédos törölköző-együttesről. Egy frizbi repült el az orrom előtt, és valaki káromkodott, mert nagyot zakózott a homokba, röplabdázás közben. Kentem magamra még egy kis ötvenfaktoros naptejet, a hófehér bőrömnek kellett a bitang erős védelem. Elnéztem a távolba, de sehol sem láttam a habok között Nevan szöszi haját, úgyhogy feladtam a próbálkozást.

Élveztük az egyetlen szabadnapját a héten; az összes többin melózott a benzinkúton vagy próbált és koncertezett a többiekkel. Az utóbbi másfél hétben csupán esténként tudtunk találkozni, ám reggelig el sem engedtük egymást. Korlátolt szabadidőnk azonban nem szabhatott gátat annak, mennyire élvezzük egymás társaságát. A forróság nem csak körülöttünk tombolt.

Nem sokkal később megjelent a szöszi maga. Hajából csöpögött a víz, ajkán szívemet melengető mosoly, bőre alatt táncoló izmok. Napszemüvegem mögül büntetlenül bámulhattam, és a legjobb, hogy erre a kis trükkre sosem jött rá. Szikrázó napfényben, szemtől szemben azért nem mertem olyan bátran figyelni őt.

Lehuppant mellém, és a hajából a vállamra rázta a hideg cseppeket.

– Ne! – kiáltottam fel, és próbáltam védekezni a támadás ellen. – Fejezd be! Ne már!

Az lett a vége, hogy elüldözött a törölközőmről, mígnem a meleg homokban kötöttem ki. Elkapta a lábamat, és magához húzott: beszorultam a hűvös teste és a forró homok közé. Fél kezével megszabadított a napszemüvegemtől, a másikkal a fejemet tartotta, hogy a szemébe nézzek.

– Ne küzdj – susogta kihívással a hangjában. Igenis vágyta, hogy álljak neki ellent, és legyűrhessen.

– Ne próbálj meg lebeszélni.

Féloldalasan elmosolyodott, a szívem örömtáncot lejtett a mellkasomban. Nevan olyan közel volt hozzám, hogy akár a bőrén érezhette volna minden egyes szívdobbanásomat. Belecsókolt a nyakamba, és hirtelen magamhoz tértem. Hiszen a strand kellős közepén voltunk!

– Mássz le rólam – búgtam a fülébe, miközben óvatosan beleharaptam. – Még beperelnek közszemérem-sértésért.

Nevan nevetve hengeredett le rólam, és dőlt hátra mellettem. Ahogy szokta, összekulcsolta a kisujjával az enyémet.

– Írni akarok neked egy dalt.

– Tessék? – felé fordultam. Ajkam találkozott a vállával, leheltem rá egy szemérmes csókot.

– Egyet, ami majd emlékeztet rám. Hogyha már nem leszek itt, akkor is halld a hangom. És énekelj velem együtt.

Attól függetlenül, hogy ez volt a legszebb dolog, amit valaha mondtak nekem, Nevan egyúttal meg is rémisztett. Elszorult torokkal kérdeztem rá.

– Miért mondod ezt nekem?

– Csak...

Másodpercekig, feszülten vártam. Amikor már nem bírtam tovább, a könyökömre támaszkodva néztem a szemébe.

– Nev – suttogtam a becenevét. – Ne ijessz meg.

– Azt mondom, hogyha felkészültek vagyunk...