A szentjánosbogarak éneke (befejezett)

Tizennyolc - Egy évvel később

Sziasztok! Ez itt az utolsó fejezet... Jó hamar elértünk idáig! :)

Ez a történetet lendületből, mondhatni már-már szenvedélyből írtam meg körülbelül egy hónap alatt, mert ki akartam próbálni valami újat. Most pedig feltöltöm nektek az utolsó fejezetet, hűha. Köszönöm a figyelmeteket, mint mindig, hálás vagyok nektek! :)

Az lenne a kérdésem, hogy érdekelne titeket a történet folytatása? Ugyanis azt is megírtam, ugyanilyen hosszúra szabva, tele meglepetésekkel. Ha szívesen olvasnátok, kérlek, jelezzétek, és felteszem nektek! :)

Jó olvasást kívánok az utolsó fejezethez, és ha mondanivalótok van, ne tartsátok magatokban!

Nilla

– Anya! – kiabáltam be a nappaliba, és a lábammal csaptam be magam után a bejárati ajtót. – Megjöttem!

Leraktam a csordultig pakolt papírzacskókat a pultra, és a nappali felé fordultam. Hallottam anyám hangját; nevetett.

Beléptem a helyiségbe, kíváncsian néztem körbe, mi váltotta ki anyából a jókedvet, amikor megláttam egy régi ismerőst ücsörögni a még régebbi kanapén. Földbe gyökerezett a lábam.

– Végre megjöttél – ugrott fel anya. – Nézd, kit fújt erre a szél!

Úgy tettem: néztem, mert nem bírtam máshová pillantani. Annyira megváltozott! Ez ugrott be róla először.

– Sage – biccentett felém, hangjából kicsendült az izgatottság.

– Karola – biccentettem vissza.

– Magatokra hagylak titeket, lányok. Mint a régi szép időkben! – vonult el anya, és elmenőben megérintette a vállamat. Jelzés volt, hogy itt lesz mögöttem, ha bármire szükségem lenne.

– De jó látni téged! Annyira régen volt, nem?

Furcsa, hogy Karola rögtön a nosztalgiázással nyitott. Nekem teljesen más jellegű dolgok jártak a fejemben – először is, hogy mi a poklot keres itt.

– Mit csinálsz itt?

– Hazajöttem egy kis időre – vont vállat, és visszaült. Ekkor szúrtam ki, hogy limonádés poharak állnak az asztalon, és elszorult a torkom. – Olyan régen nem láttalak, mindenképpen el akartam jönni.

Ácsorogtam néhány pillanatig, teljesen kínban. Válaszom sem, meg kedvem sem volt ehhez. Mindegy, egy kicsit kibírok, döntöttem el, és leültem a fotelba.

– Hazalátogattál?

– Igen – biccentett. – Már többször is voltam, de Diana mindig azt mondta, amikor kerestelek, hogy dolgozol vagy elfoglalt vagy.

Bólintottam. Hűvösen akartam szólni hozzá, érzelmek nélkül.

– Úgy is volt.

Karola félrenézett, majd megköszörülte a torkát.

– Azt mondtad, hogy hívsz – mondta halkan. – És én vártam rá.

– Hát, én is sok mindenre vártam.

Ekkor nézett először a szemembe őszintén, és a műmosolyt is eltüntette az arcáról. Olyan más volt, mint a lány, aki az emlékezetemben élt... Már nem csillogott játékosan a szeme. A sötétnél is sötétebbre festette a haját, le is vágatta. A stílusa teljesen megváltozott, a farmer és póló lányból elegáns ruhák és drága ékszerek lettek. A blézere alól elővillant egy tetoválás, a parfümjét kiválóan éreztem, mégsem volt túl erős.