White Magic - Az átok

Ébredés 3. rész

Sötét van... mi történt? Szépen lassan kúsznak fel a tudatomba a történtek. Felrobban a szerelmi bájital, én pedig lenyeltem, utána meghaltam. Most pedig a pokolban vagyok... „Miért van sötét?" – ez az egy gondolat foglalkoztatta az agyam, így forgolódni kezdtem, a matracon, amin feküdtem, mire emberi hangokat hallottam meg. „Hála Istennek! Élek!"

- Hahó! Valaki felkapcsolna egy villanyt, kezd idegesíteni, hogy nem látok semmit! – mondtam bizonytalanul, miközben felültem az ágyon.

- Lina! Csakhogy felébredtél! Már nagyon aggódtunk! – hallottam meg anya hangját.

- Anya! Miért van sötét?

- Emlékszel a történtekre? – kérdezett vissza, én pedig nagyon megijedtem.

- Igen... - motyogtam végül, mire megkönnyebbült sóhajtás hallatszott valahol.  - Hatalmas rendetlenségben találtunk meg, a nyitott könyvel együtt, no meg a kiömlött bájitallal, eszméletlen voltál. Hamar összeraktuk a dolgokat, úgyhogy most biztonsági okokból letakartuk a szemed.

- Szóval ez csak szemkötő? Te jó ég, most megnyugodtam! – tettem a szívemre a kezem, és visszadőltem az ágyban.

- Annyira még ne nyugodjon meg, Adelina kisasszony! Illegális behatolás az iskola szertárába, és onnan egy bájitalkönyv eltulajdonítása, majd abból egy recept felhasználásával egy bájital elkészítése! – összerezzentem Olga tanárnő rikácsoló hangjára. – Az igazgatóságnak jelenteni fogom az ügyet, remélem, tisztában van vele.

"A szertárba nem én mentem be!" - kiáltottam fel majdnem, de az utolsó pillanatban befogtam a szám, és gombóccal a torkomban bólintottam, de még nem volt vége.

- És gondolom, tudja, hogy részt kell vennie a tanításon. A második óra végére még beér – tette hozzá mellékesen a tanárnő, majd otthagyott minket. Ezt egy tűsarkú egyre elhalványuló kopogásából sejtettem.

- Anya...

- Ne, most ne mondj semmit! Majd otthon megbeszéljük – figyelmeztetett anya szigorúan, mire értetlenül ráncoltam a szemöldököm.

- Miért most nem otthon vagyunk?

- Nem, az iskola baleseti szárnyára hoztalak be, hátha tudják semlegesíteni a varázslatot, de eddig nem sikerült nekik, és nagyon nem is tudják, hogy mit kéne csinálni – mondta még, majd csend állt be közöttünk. – Elhoztam az iskolatáskádat is. Az egyik nővér elkísér majd az első órádra, de utána az osztálytársaid segítségére lesz szükséged. – „Ez csodás lesz..." – fűztem hozzá magamban. – Most muszáj mennem, ezt a pár órát is alig tudtam a főnökömtől kikönyörögni. Gyakorlatilag nem is lenne szabad itt lennem... Vigyázz magadra, Lina. – tette még hozzá, majd ő is otthagyott.

- Elnézést... van itt valaki? – A hangom vékonyan csengett. Már azt tervezgettem, hogy hogyan jutok el egymagam az osztályterembe, mikor egy fáradt sóhajtás hangzott fel a sarokból, halk csapódás, mint mikor becsuknak egy könyvet, majd közeledő léptek.

- Csak hogy tudd, nagyon izgalmas résznél tartottam! – mondta a nővér fáradtan, majd megragadta a karom, hogy felhúzzon.

Annak ellenére, hogy vezetett a lány, én, mint egy csontkopásos öregasszony csoszogtam végig, tyúklépésben a folyosókon. Gyötrelmesen haladtunk, minden bizonytalan lépésnél átgondoltam, hogy mi lenne, ha elfordulnék a lánynak háttal, lekapnám a maszkot, és elsprintelnék órára, ő pedig mindig elmondta, hogy meg ne próbáljam levenni a szemfedőt, mert ő hetero, és ha beleszeretek, szörnyű életem lesz. Aztán megérkeztünk bájitalkeverésre, az utolsó húsz percre. Rám adta a táskám, és betolt a terembe. Még hallottam mögöttem az ajtó csukódását, és azt, hogy a tanár elhallgat, majd néma csend.

- Jó napot kívánok, elnézést a késésért! – böktem ki remegő hangon, de még mindig néma csend. Mi a fene történik?

- Adelina! Ülj le a helyedre - Andrew bácsi jó fej, de a többi tanárnál nem lesz ekkora szerencsém.

Tapogatva indultam meg, de hirtelen azt sem tudtam melyik teremben vagyunk, vagy hogy hol van a fent és a lent, nem hogy merre van a padom.

- Jason, kísérd Linát a helyére, légy szíves.

A fiú hátratolta a széket, majd két oldalról, a vállamnál fogva tessékelt oda a padomhoz, ahol egyedül ültem. Elmormoltam neki egy köszit, majd az óra többi részében, mint a hülye, ültem, és meg sem szólaltam. Fogalmam sem volt, hogy hogy fogom bepótolni az anyagot.

Fáradtan sóhajtottam fel a nap végén, a nyolcadik óra után. Ennél kínosabb napot szerintem életemben nem éltem át. Andrew bácsin kívül mindegyik tanár beszólt valamit, persze burkoltan, a szünetekben pedig az osztálytársaim szekáltak, ők bezzeg nem igyekeztek finoman kifejezni a mondandójukat... Már írtam egy listát, hogyha visszakapom a látásom, és sikerül megtörni a bűbájt – kiknek adom vissza a szívatást, többszörös erővel. Minden óra után a körülöttem ülőket szólítgattam, hogy segítsenek már el a következő terembe. És mikor azt hittem, hogy vége, akkor nagyot tévedtem.

„Adelina Brooksot kérjük az igazgatói irodába!" – csendült fel a hangosbemondóból, és az eddig hangoskodó osztály elcsendesült.

- Alex, légyszi felkísérnél?

- Aha – mondta a fiú, aki az osztály egyik nyomibb és terrorizáltabb embere.

Bekopogtam, és egy „szabad" után benyitottam az irodába.

- Üdvözlöm, Adelina! Benett is itt van – tette hozzá még, nekem pedig összeállt a rossz sejtésem egy ténnyé.

Minden úgy történt, mint rémálmaimban. Kiderült, hogy kinek készítettem az italt, Benett pedig rámkente az egészet... Az biztos, hogy a listám élére ugrott a tette miatt, de akkor nagyobb volt a pánikom és a félelmem, mint a bosszúvágy. Az egészet úgy állította be, mintha kényszerítettem volna arra, hogy segítsen megszerezni a könyvet és a körmöt, majd megfenyegettem azzal, hogy ha bárkinek elárulja az „ügyletünket", akkor tönkreteszem az életét, és mindenféle rosszat csinálok. Kétségbeesve dörzsölgettem a homlokomat, fogalmam sem volt, hogy mi tévő legyek. Az igazgatónak azt mondtam, hogy majd akkor szeretnék beszélni, ha édesanyám is mellettem van, ő pedig nem tudott ez ellen tenni, így elengedett minket. Amint kiléptünk az ajtón, félrehívtam Benettet.

- Megegyeztünk, hogy nem mondod el senkinek, ha kiderül! – rohantam meg azonnal.

- Ó, igen? Azt hittem, az egyezségünk törlődött, mikor egy másik főzethez használtad fel a körömdarabkát, Lina. Egy ilyen helyzetben pedig értelemszerűen nem fogom magamra vállalni a tettünket.

- Semmi nem volt igaz abból, amit beadtál a dirinek!

- Az üzlet az üzlet, aranyom, ami pedig rád is vonatkozik. És te megszegted azt. Most idd is meg a levét... ja, hogy már meg is tetted? – nevetett fel jóízűen, majd otthagyott engem.

- Benett! Benett, legalább lekísérhetnél! – De fölöslegesen kiabáltam, már valószínűleg nem hallotta. Hisztérikusan csaptam a combomra, és sírógörccsel küszködve, a tyúklépéses technikával indultam meg arra felé, amerre a lépcsőt sejtettem.

Már a földön guggolva araszoltam, hogy biztosan ne essek hasra, csak minél gyorsabban jussak ki az épületből... A kapuban még Lilianáék még elkezdtek beszólogatni nekem, de igyekeztem nem foglalkozni velük, hanem a buszmegálló felé sietni. Remegő lábakkal araszoltam végig az utcákon, és mikor majdnem fél órával később a menetrendjelző táblát szorongattam, kicsit megnyugodtam. Nincs más dolgom, mint felszenvedni magam a buszra, aztán három utca, és otthon vagyok. A busz az ismerős dübörgéssel és pöfékeléssel fékezett le előttem, én pedig hátraaraszoltam a második ajtóhoz, és megkapaszkodtam a korlátban. Akkor tudtam, hogy valami nincs rendben, mikor bemondták, hogy Holdfény utca a következő megálló. Ami rohadtul nem arra van, mint az otthonom, még véletlenül sem... a busz a mágusok negyede felé robogott velem...