White Magic - Az átok

Amikor beleszeretek... az elemlámpába 5. rész

Talán fél, vagy háromnegyed órája tapogathattuk a mocskos betont. Már kedvem lett volna a hajszálaimat egyesével kitépkedni, és az csak tetézte a dolgot, hogy Armin egyre kétségbeesetten hisztizett a telefonja miatt, meg valami játékról magyarázott, amiben nem fog tudni lejátszani egy csatát, mert blablabla... Akkor vesztettem el az érdeklődésem a mondandója iránt, mikor meghallottam az első, kocka berkekből való kifejezést – ez pedig rögtön az első mondatban megtalálható volt, úgyhogy nem igazán van meg, miről beszélt. Azt már felfedeztük, hogy az egyik oldalon a fal mellett üres, vagy kis hungarocel-golyócskákkal teli kartondobozok sorakoztak, így azoknak döntve a hátamat, fáradtan rogytam le a hideg földre. Miután Armin kihisztizte magát, mellém telepedett, és vacogva hintázott ide-oda. Legalábbis a hangokból ezt raktam össze. Minden esetre nekem sem volt melegem.

- Most mi legyen? – kérdezte tőlem, meleg leheletét pedig az arcomon éreztem. Még ennek is jégtömb-illata volt...

- Fogalmam sincs – fáradtan dörzsöltem meg az arcomat, és hagytam, hogy a pilláim leereszkedjenek.

- Hány éves vagy? – kérdezte valahonnan a távolból Armin imádnivaló hangján, ami az abszolút kedvencem lett benne. Sokkosan fordultam felé, úgy látszik bealudtam.

- Tizenkilenc. És te?

- Én is. De pár nap múlva töltöm a huszat. Pont Halloween napján.

- Az jó – bólintottam lustán elmosolyodva, és éreztem, hogy az álom szépen-lassan újra elragad, de küzdöttem vele. Beszélgetni akartam Arminnal. – Melyik suliba jársz?

- A Felföldi Állami Mágusképzőbe. És te?

- Állami boszorkányképző - válaszoltam neki. – Játsszuk azt, hogy egymás után mondunk valamit magunkról. Kezdem – jelentettem ki kissé felvillanyozva. – Egyke vagyok.

- Négy testvérem van, és mindegyik fiú- nevette el magát.

- Szeretem a történelmi regényeket.

- Fekete hajam van – jelentette ki Armin, én pedig kíváncsian felkaptam a fejem.

- Komoly? Soha nem találkoztam még egy fekete hajú emberrel sem!

- Pedig a mágusok földjén nem nagy ritkaság... - Hallottam a hangján, hogy mosolyog.

- És én soha nem láthatom... - szomorodtam el. Mi van, ha soha nem fogom tudni megtörni az átkot? Vagyis a varázslatot, ami az életemet pokollá tette. Most gondoltam át a tettemet először komolyabban, és jöttem rá, hogy mekkora hülyeség is volt. Hogy lehetek ilyen felelőtlen? És éretlen? Szörnyű ember vagyok, hogy át akartam verni Benettet, és hogy egyáltalán elvállaltam a bájital megfőzését. Amy kedves lány, semmit nem ártott nekem, én mégis meg akartam szívatni, és most lám, szívhatok én helyette! Mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy kibe szeret bele...

- Hahó, Lina! Ne szomorkodj emiatt, meg fogod tudni csinálni. És én segíteni fogok neked.

Elkerekedett szemekkel kaptam balra a fejem, immáron másodszor. Hány meglepetéssel tud szolgálni még ez a fiú? Hiszen csak alig egy órája ismerjük egymást...

- Komolyan? Segítesz? De miért, és hogyan, és...

- Fogalmam sincs, csak... szívesen teszem, tényleg. És nem várok el érte semmit, még mindig.

- Hát... nem tudom, mit mondjak – hálásan elmosolyodtam, szemeim pedig megteltek könnyekkel, és bár még mindig fogalmam sem volt, miért akar segíteni, „talán ki fog rabolni, vagy... nem! Armin nem ilyen, nem lehet ilyen..." Így inkább félretettem a meglepettségemet és a kételyeimet, majd megpróbáltam... csak egyszerűen örülni, hogy valaki szívességet tesz nekem. Hogy segít nekem. Egész életemben körbe voltam véve emberekkel, felszínes barátságokkal, akik csak azért beszéltek velem, hogy kapjanak érte valamit, mert... nem tudom, miért. Mert nekem ez a sorsom. Vagy, mert azt hitték, okosabb, tehetségesebb, ügyesebb vagyok náluk, de ez nem igaz. A tanárok fő célpontja mindig én voltam, én voltam, aki a tanórán beszélgetett, ha valami felfordulás történt, rögtön engem vettek elő, én voltam a rossz, a gonosz, az alibi. Eleinte zavart, hogy bármi történt: „Adelina kisasszony, fejezze be a beszélgetést, Adelina kisasszony, ezért még számolunk, mit csinált már megint, Adelina kisasszony, Adelina kisasszony..." De aztán elfogadtam, hogy egy ilyen embernek is kell lennie, és beletörődtem.