White Magic - Az átok

Lina, mint megváltó...? 12. rész

Flower Hill - a város, ahol élnek
Linda - Lina anyukája
Sophie - Lina nagymamája
Derat és Delivia - a mágus és ember, akik testvérek, és a népek "atyjai" (ezesetben anyjai is)

Armin a kanapén ült, én pedig a dohányzóasztal alatt elterülő szőnyegen, előttünk pedig, a nyírbarna asztallapon sorakoztak a levelek, egy nagy kupacba kiszórva. A szám szélét rágcsálva, izgatottan meredtem az előttem heverő papírokra. Armin előredőlt és megragadott egy papirost, majd kérdő tekintetét rám szegezte, mintha azt kérdezné: „kinyithatom"? Némán bólintottam egyet, és én is megragadtam egy levelet, majd kiszedve a borítékból a papírt, amin kék tintával kacskaringós írás kanyargott, olvasni kezdtem. A szöveget a könyvtáros nő írta a nagymamámnak, és röviden az állt benne, hogy mikor végez a nyári munkával, és mikor tudnak találkozni. Miután átfutottam a sorokat, megnéztem a dátumot, és leraktam az asztalra, Armin már átolvasott levele mellé, aszerint, hogy melyik íródott hamarabb. A korábbiak az asztal bal, míg a később íródottak a jobb oldalára kerültek. Nagyjából tizenöt perc alatt időrendi sorrendbe rendeztünk minden levelet, utána pedig olvasni kezdtük őket. A legtöbb információ jelentéktelennek számított, (mint például a találkozók összeegyeztetése), de akadt köztük egy két figyelemreméltóbb darab, amiben szó esett a „Megváltóról", és mendemondákról, amelyek róla szólnak. Ezek lényegében egy fiatal embert körvonalaztak, aki rettentő nyugodt természetű, varázserővel rendelkező lény. Roppant barátságos és szociális jellem, aki a legellenségesebb, elmérgesedett barátságokat is képes helyrehozni. Ezen kívül sokat beszéltek egy olyan dologról, ami a jövőben fog megtörténni, (még az is elképzelhető, hogy ők már nem is érik meg) és mindent megváltoztat, de a nevét sehol sem írták le. Az egész olyan volt, mintha a nagymamám, Sophie, tudná ki a megváltó, de nem akarja megnevezni, és ezt taglalják leveleken át. Sőt, még Linda személyes kontaktusba is lépett ezzel a személlyel, és tudja, mire hivatott, de ez a személy még nincs tisztában a képességeiről és feladatairól.

Fáradtan dőltem hátra. Megdörzsöltem a szemeimet, és Arminra néztem, hátha kideríthetem, neki mi a véleménye, az arcáról pedig kimerültséget és kibogozhatatlan érzelmeket tudtam leolvasni.

- Mi az? – kérdeztem furcsállva a dolgot. Már vigyorgott, felfelé kunkorodó ajkai furcsa derűt varázsoltak az arcára.

- Semmi, csak... vannak sejtéseim – lassú mozdulatokkal elrakta a leveleket az öléből, és feltápászkodott, majd elindult a konyhába. – Nem gondolod, hogy illendő lenne körbevezetned a lakásban?

A fejemhez kaptam, teljesen elfeledkeztem erről, az első dolgom az volt, hogy az újonnan szerzett nyomokra vessem magam.

- Dehogynem, bocsánat. Nos, ez itt a nappali – mutattam körbe magam körül. – Arra van a konyha, azzal szemben a spájz, mellette anyáék szobája, és... gyere, körbevezetlek fent is. – Azzal megindultam a lépcső felé, Armin pedig feltételezhetően követett engem. – Itt van a fürdőszoba, és ez az én szobám.

Armin besétált a fürdőbe, és körbenézett, majd belépett a szobámba is, és a szőnyeg előtt megtorpant, majd bámészkodni kezdett. Mögötte kicsit kínosan, zsebre tett kézzel hintáztam a sarkamon, és vártam a reakcióját. Vagy, hogy mondjon valamit. De semmi... némán az ágyam végében lévő bugyis fiókhoz sétált, és megnézegette a tetejére kirakodott ereklyéimet, majd az íróasztalhoz ment, és azt is megszemlélte. Láthatóan a gondolataiba temetkezett, én pedig nem akartam megtörni a csendet, így hát fogtam magam, és lehuppantam az ágyam szélére.

- Klassz szoba – szólalt meg végül, én pedig kissé megkönnyebbültem, de valami nem stimmelt, a kínos és ismeretlen érzés a torkomban maradt.