White Magic - Az átok

Új iskola, és szülinap 14. (másik fél) rész

Csukva volt a szemem, a képzeletemben mindenféle képek cikáztak ide-oda, olyan volt, mintha éberen álmodnék. Olyan dolgokat is láttam, amikről eddig fogalmam sem volt, hogy tudok róluk.

Gyerekkorom szegénységét akkor nem vettem észre, így visszatekintve viszont tisztán látszik, hogy nem voltunk anyagilag eleresztve. Ahogy haladtunk előre az időben, úgy pörögtek le újra az események előttem, én pedig, mintha megvilágosodtam volna. Rájöttem az összefüggésre a tetteim között, és rövidtávra előre tudtam tekinteni a jövőmre is. Az eddig leélt éveim kiterített kártyákként, egy ócska társasjátékként hevertek előttem, én a tábla felett voltam, és rajtam volt a lépés sora. Kissé be is pánikoltam a hirtelen rám szakadt „hatalomtól", de mielőtt elfajulhatott volna a helyzet, a fém lekerült a fejemről, és egy szempillantás alatt kitisztult a tudatom, mintha mi sem történt volna. Az eseményekre is már csak homályosan emlékszem, de van egy két dolog, ami azonban megmaradt.

- Jól vagy? – az aggódó hangra hátrafordultam, Greg engem nézett.

- Persze, soha jobban! – vontam meg a vállam nemtörődömséget tettetve.

- Ez nagyszerű hír! Átfésültem az emlékeidet, és úgy vettem észre, nem sokat tudsz a jelenlegi helyzetekről. Ugyanakkor azt sem érted, miért támadnak meg egyre gyakrabban az utóbbi időben démonok. Láttam a beszélgetésedet a főmágussal... vagyis, az igazgató úrral. Ő sok mindent elmondott, de azt éppen nem, hogy miért akarunk téged épp a mágusok seregében tudni – kezdett bele a magyarázásba, a mágus szót kihangsúlyozva. Csak bólintottam egyet, jelezve, hogy eddig mindennel teljesen egyetértek.

- Lina, te egy mágus vagy. Méghozzá nem a gyengébb fajtából: mondhatni, kiemelkedően erős mágus. Nem is értem, hogy ezt gyermekkorodban miért nem fedezték fel... - és míg én teljesen megsemmisültem, ő teljes nyugalomban a borostáját vakarászta, töprengő arcot vágva. – Minden esetre, a mi drága vezérünk ezt már a kezdetekben felfedezte, ezért is akarta, hogy kiemelkedő erőddel erősítsd a csapatunk.

Mivel látta, hogy teljesen letaglózott, amit mondott bíztatóan rám mosolygott, és így szólt:

- Nem kell emiatt aggódnod, ezt mi már sejtettük. A démonok is ezért kajtattak utánad. Érezték az erődet.

Utánam?!  Fura volt egy vadidegennel olyan dolgokról beszélni, amiket nem kellett volna tudjon, ahol ő nem volt ott, és amit soha nem is meséltem neki.

- És most, hogy ezzel megvolnánk, jöhet az a lépés, hogy feltérképezzük az erődet, esetleg felerősítjük kicsit. Tudod, a bensődben szunnyadó sárkányt. – Magamban megforgattam a szemeim erre a kijelentésre. – Ez lenne az – azzal megnyomott egy gombot, és az időgép ajtaja félrehúzódott. – Bújj be!

Tekintetemmel követtem az ujját, ami pontosan a fehér, fénylő borítású szerkezetre mutatott. Az ajtó helyén most egy sötét lyuk állt, ahogy a belső tér is koromfekete volt. Nyeltem egyet, és ugyan kissé félve, de bemásztam. Amint mindkét lábam bent volt, az ajtó rám csukódott, az így is szűkös hely pedig még sötétebb lett. Nem is gondoltam, volna, hogy van ennyire sötét és bársonyos fekete, ám ekkor kékes-lilás fény gyúlt fel a fejem felett, és meghallottam egy hangszóróból Greg recsegő hangját.

- Lina! Hallasz engem?

- Igen – válaszoltam.

- Jó. Akkor próbáld meg azt csinálni, amit mondok. Be fogom kapcsolni az energia-hullámoztatót. Neked csak annyi lesz a dolgod, hogy próbálj meg a hullámokra koncentrálni, minden erőddel. Koncentrálj rájuk, Lina. Bekapcsoltam.