III. Félvér • Jacob Black ff. / Hun.

02.

Elképesztően jólesett a meleg zuhany elgémberedett, fagyott tagjaimnak. Hosszú pillanatokig csak élveztem a meleg cseppeket a testemen, miközben lemostam magamról a tenger sós, hideg emlékét, s teljesen a gondolataimba merültem. Próbáltam összeszedni magam, s rájönni, hogy most mit is fogok kezdeni. Addig eljutottam, hogy nem maradhatok itt, elvégre nem is ismerem a fiút, s bármennyire is kedves és közvetlen nem maradhatok a nyakán, ám arról fogalmam sem volt róla, hogy miből és hogyan megyek el. Pénz nem volt nálam, s semmi más sem, ami elvezetett volna igazi otthonomhoz vagy ahhoz az Alex nevű fickóhoz, aki miatt hirtelen hiányérzet fogott el, s akihez feltehetően elég bensőséges és szoros érzelmek fűztek.

Ki lehet ő? Az apám? Valamilyen rokonom? És miért vörösek a szemei?

Kiszállva a tus alól gyorsan megtöröltem magam és megnyugodva észleltem, hogy a farmer nadrág és a pulcsi is jó rám, a pulcsi talán kicsit bő is volt, de nem különösebben zavart, elvégre addig sem fáztam, míg kibontottam a hajam a törölköző alól és elkezdtem kifésülni csapzott, barna hajam.

Hosszú pillanatokig bámultam magam, mintha a tükörképem bármire is választ tudott volna adni, de továbbra is teli kérdésekkel a fejemben léptem ki a fürdőszobából, mint ahogyan beléptem oda.

Sokkal kényelmesebben éreztem magam, mint az átázott ruháimban, de ez mind fizikai volt. Belül ugyanúgy feszengtem, mint eddig, ráadásul zavarom csak nagyobbodott, mikor kiérve az apró folyosóról tekintetem egy kerekesszékben ülő, idős férfira villant. Az ismeretlen arcán barátságos mosoly játszott, ahogy felém fordulva rám emelte barna szemeit, ahogyan Jacob is tette. Vonásaik elképesztő hasonlóságából mertem arra következtetni, hogy az idősebb a rám talált srác apja lehet.

- Jó napot – köszöntem zavartan, hogy megtörjem a csendet. A férfi arcán lévő mosoly kiszélesedett, miközben jobban felém fordult és végre megszólalt.

- Kérlek, hagyjuk a magázódást – mondta. – Szólíts csak Billynek, Jacob apja vagyok – mutatkozott be.

- Lily – biccentettem.

- Jacob elmesélt mindent – nézett pár pillanatra a fiúra, majd újra rám. – Amíg nem tudjuk meg, hogy mi is történt nyugodtan itt maradhatsz – mosolyogta.

- Erre semmi szükség – kezdtem el azonnal ellenkezni. – Nem akarok kellemetlenséget okozni.

- És mégis hova mennél? – kérdezte Jacob lényegre törően, egyből megtalálva azt a pontot, amire nem tudtam válaszolni, s ő ezt örömmel nyugtázta.

- Akkor ezt megbeszéltük – mondta Billy. – Addig maradsz, ameddig akarsz, nem vagy a terhünkre – nyugtatott meg, s nekem esélyem sem lett volna ellenük győzni. – Jacob, kérlek, elvinnél Charliehoz? – nézett fiára. – Hamarosan kezdődik a meccs és áthívott.

- Persze – bólintott. – Nem sokára visszajövök – mondta felém fordulva, kisegítve apját a lakásból, be egy öregnek tűnő autóba.

- Érezd otthon magad! – kiabált még nekem Billy, miközben intett és lassan elhagyták a látóterem, míg én távozások után is hosszú percekig az ajtófélfának dőlve bámultam a tájat.

Az olykor feltámadó szél miatt könnyedén felém áramlott a tenger sós illata, s az erdők ázott föld, friss zamata. A szürke felhők ugyan esőt ígértek, míg a kicsit párás levegő is erről árulkodott, de valamiért volt egy olyan érzésem, hogy ez csak este fog megtörténni. Nem messze Jacobék lakásától hasonló házak sorakoztak szabálytalanul. Az egész környék barátságosnak és nyugodtnak tűnt komor, hideg időjárása ellenére is, amit körbevett az erdők sűrű lombozata.