It All Started Online - Minden a neten kezdődött (1D ff) [BEFEJEZETT]

A kulisszák mögött

A koncert végén ilyen kis „V.I.P.-pass"-ekkel lehetett bejutni a backstage-be. Összesen két rajongó részesülhetett ebben a kiváltságban. Jenna és én. Mikor Liam megtudta, hogy Wolverhamptonben lesz koncertjük, elhalászta a két V.I.P. jegyet, hogy nekünk adja. Olyan husi, nem?

– És itt volnánk – nyitott ajtót nekünk egy amolyan „kétajtós szekrény" típusú férfi. Jenna majd' elájult, én igyekeztem leplezni minden érzésemet, főleg azt, ami Harryhez húzott.

– Srácok, ők itt Lucy és Jenna Lowell – mutatott be minket Liam.

– Sziasztok – jöttek oda a fiúk is köszönni.

– Liam már sokat mesélt rólatok – mosolygott rám Harry. Legszívesebben a nyakába ugrottam volna, de így csak három puszit kapott.

– Akkor, irány bulizni! – vetette fel az ötletet Louis.

– Ööö, bocsi, nem lehetne, hogy én most inkább csak lefeküdjek aludni? Tudjátok, nincs sok kedvem az egyik oxigénhiányos helyről a másikra menni – mentegetőztem. Nem akartam elárulni magam Harry előtt. És amúgy sem szerettem bulizni. Én inkább amolyan sarokban ülős, rajzolgatós, könyvmániás lány voltam.

– Khmm. Elkísérem Lucyt a turnébuszhoz – vállalkozott Liam. – Ott majd rendbe szedheted magad és alhatsz egyet. Holnap reggel mi is megyünk majd. Mindjárt jövök – mondta a többieknek, és elindultunk.

Mikor odaértünk, egy újabb kétajtós szekrény várt ránk. Liam intett neki, mire az ellépett az ajtó elől, és beengedett minket.

– Gratulálok, Lucy! Nagyon jó voltál!

– Liam, ez nekem nem megy. Nagyon nehéz nem észrevennem, hogy ott van!

– Tudom. Figyelj, tusolj le, aludj egyet, és bírd még ki egy kicsit. Nem bízok benne.

– Miért nem elég, ha én megbízok benne? – kérdeztem felindultan.

– Mert én ismerem, te meg nem. Egy olyan pasiban, aki legalább havonta váltogatja a nőit, nem szabad megbízni! – nézett rám szemrehányóan.

– Jó, jó. Meggyőztél. De...

– Nincs semmi de. Ő nem az, akit te ott a neten megismertél. Vagy ki tudja... – lépett ki az ajtón.

Én esti embert faragtam magamból, és lefeküdtem aludni. Úgy döntöttem, a hajvasalót mellőzöm. Többek közt mert elfelejtettem elhozni magammal...

Másnap reggel hangos röhögcsélésre keltem. Az éjjel megjöttek a többiek, és úgy, ahogy voltak – ruhástól, izzadtan, piától bűzölögve -, bedőltek az ágyba. Jennának szétbarmolódott a haja is. Én pedig – még mielőtt megcsodálhatnák a pizsamám, és a nyuszkós mamuszom, felöltöztem.

– És? Lucy simán nekiállt facebookon dumálni...

– Jenna, kuss legyen! – csapta tarkón Liam, aki kezdett már kijózanodni.

– Sziasztok – néztem rájuk álmost fejjel, és kivettem a kezem a zsebemből.

– Ö, helló – mosolygott rám Harry.

– Nem vagytok éhesek?

– De! – válaszolt Louis.

– Akkor hoznál nekem is enni? – estem a kanapéra... egyenesen Harry karjai közé. Ahogy észrevettem, azonnal kiugrottam az öléből. – Bocsi, nem direkt volt, nagyon sajnálom!

Persze, mondhattam neki, hisz még reggel volt. És Harry nem teljesen volt józan.

– Semmi baj. Egyáltalán, mi történt?

– Ööö, semmi. Mentem... szerzek valami kaját – mondtam a társaságot végignézve. Jenna nagyon akart segíteni, de ő volt közülük a legrészegebb. Nem szokta még a piát úgy, mint a srácok (erre csak büszke lehet). Liam viszont elég használhatónak tűnt, szóval megkértem, hogy jöjjön velem.

Elindultam a busz belsejébe, a konyhának nevezett, öhm, hogy is mondjam? főzőfülke felé.

– Béna voltam, igaz? – kérdeztem.

– Hát, eléggé – kaptam a választ. Nem mintha nem erre számítottam volna, de akkor sem esett jól.

– Csináljunk nekik valami ehetőt. Jó?

– Okés.

– Jenna mennyit ivott? – kérdeztem hirtelen a nagy szendvicskészítés közepette.

– Hát, elég sokat – nézett rám kétségbeesetten. Tudtam, hogy van valami, amit nem akarnak elmondani nekem.

– Liam, nekem nem tudsz hazudni. Elárul a szemed. Mondd csak!

Körbenézett, hogy hall-e minket valaki.

– Ezt nem itt, és nem most kéne megbeszélnünk. Délután beugorhatnánk egy kávézóba. Benne vagy?

– A rajongók...?

– Nem kell tőlük félni. Van egy kiváló módszerem, hogy hogyan lehet őket kiküszöbölni...