Azt akarom, hogy szenvedj. Érezd azt, amit én. Érezd ezt a fojtogató érzést.
A szorítást a nyakad körül, mikor a sírástól fuldokolva nem kapsz levegőt.
Mikor motyogva könyörögsz, hogy engedjen el téged, és ne hitegessen tovább.
Meg van az érzés? El tudod képzelni úgy, ahogy én éreztem? Leszel az ostobább?
Legyél az, aki elsőre elhisz mindent, akin bárki nevethet, hisz mindenki tudja; béna.
Vágjanak át, hitessék el, hogy tudnak szeretni, és mondjanak le rólad. Legyél néma.
Ne szólj senkinek, hogy azt hiszed, haldokolsz, hogy összetörtél, hogy nem akarod ezt.
Nem akarod ezt az életet, de nem mondhatod el senkinek, csalódnának. Hallod a neszt?
A nevetést, érzed a megvető pillantásokat magadon? Felemészt téged ez az érzés?
Hogy nem tehetsz semmit, hogy már el vagy ítélve? Bevillan előtted az a nézés?
A csalódott pillantások, mikor lehajtod a fejed, hátha nem ismernék fel. Ezt akarom.
Bár szörnyű, kegyetlen érzés, te is túl fogod élni, erős vagy, én már csak tudom.
Ezt érezd. Érezd, hogy nem kellesz senkinek, hogy szó nélkül lemondanak rólad.
Szenvedj, fuldokolj, legyenek rossz gondolatok a fejedben. Ez csak rólad szólhat.
