Mintha a tenger és az ég találkozna, melyben elveszek.
Amiben hosszan elmerülök, majd bosszúsan felkelek.
Mintha tüzes golyókkal bontaná falaimat szüntelenül,
Majd beleunva az én tengeremben végleg elmerül.
A kard, amivel csatába küldtek, életlen. Nem győzhetek.
Már csak a pusztaság maradt, minden mást felégetett.
A hidak leomlottak, engem pedig a fólyóba lökve hagyta,
Hogy elnyeljen a sötétség, a fényt pedig érzéketlenül eloltotta.
Mégis észbe kapva rohant a parton, mintha fontos volnék,
A szavai rám nehezedtek, mintha még vele is fuldokolnék.
Szemem kinyitva meglattam a váram, mi összedőlt,
S ráébredtem, hogy engem is csak összetört.
