Shichinintai és a kislány

1.0 - Vég és kezdet

-Yukiko! Kelj fel! Ma is sok a munka! -édesanyám hangjára ébredtem, aki a vállamat rázta. Viszonylag gyorsan magamhoz tértem, és megdörzsölgettem a szemeimet- Siess! Gyorsan! -hallottam ahogy távozik a szobából. 

Körbe néztem. Minden a megszokott. A családom már rég kint dolgozhat a kertben. Csodálom, hogy egészen eddig nem keltett fel senki és nem ébredtem meg a többiekre sem. Lassan kikászálódtam az ágyból, kintről ragyog be a reggelinapfény. Öltözni kezdek. A nevem Yukiko, 10 éves vagyok. Egy kis faluban lakom a családommal. Szeretek itt élni, minden olyan nyugodt, és békés. A települést nem fenyegetik szellemek, vagy viszálykodó nagyurak, ha mégis baj lenne itt él Akira, aki egy nagyon ügyes és jól képzett papnő. Megóv minket mindentől.

Kilépek a házból, elém tárul a falu és a völgy gyönyörű látványa. A házunk a falu szélén helyezkedik el, nem túl messze a többitől. Elindulok a kert felé, ahol anya és a nővérem dolgozik. Én vagyok a legkisebb, van összesen négy idősebb testvérem. Két fiú, és két lány. Már ketten megházasodtak, és most a legfiatalabb nővérem is tervezi. 

Melléjük lépek, egy pillanatig figyelem őket, majd megszólalok:

-Jó reggelt! Miben tudok segíteni?

-Kezdj el ebédet főzni! -adja ki az utasítást anya- Nem sokára én is megyek segíteni. Minden elő van készítve az asztalon!

-Rendben! -bólintok, majd boldogan rohanok vissza a házba. Ezt a fajta munkát jobban szeretem, mint a földtúrást.

Bent megtalálom a hozzávalókat amiket anya mondott. Neki állok a dolgomnak. Egy időben tanultam Akira úrnőnél, és néha még most is el-el megyek hozzá. Rengeteg mindent mondott és tanított. Tisztelem őt, ahogy minden más falubeli is. Anyutól és tőle tanultam a főzés tudományát is.

Egy-két óra múlva jön be anyu a házba, és veszi át a dolgokat. Engemet ki küld az istállóba, hogy csutakoljam le a lovakat, és pucoljam ki a felszerelést. Holnap vadászatra mennek a apuék és a falu férfi tagjai. 

Imádom az állatokat legfőképp a madarakat. Éppen a lovaknak hozok vizet, és elröppen előttem egy. Gyönyörű. Megállok és nézek utána. Elmerengek, hogy milyen jó lenne repülni, gondolataimból csak egy hatalmas dörrenés, és sikolyok hangja zökkent ki. Leteszem a vödröt, és futni kezdek, kíváncsi vagyok. 

Újabb furcsa zajokat hallok, kiérek a házunk mögül az útra, innen látni a falut. Az egyik ház össze van dőlve, emberek futnak, menekülnek. A férfiak fegyvert fogva rohannak. A házak felett látszik egy fej, hatalmas és félelmetes, sose láttam még hasonlót sem. Biztosan szellem -villan át az agyamon.

-Yukiko! -a nővérem ragadja meg a kezemet, és futva kezd el húzni az erdő felé az úton ahol a többi nő és gyerek is menekül. Követem, de hirtelen valami dörren előttük és egy robbanás hátra lök minket. Van akiket eltalált vagy megölt.

-Szép volt Ginkotsu! -aki ezt mondja közben nevet- Tereljük őket egy helyre! 

-Rendben! -rémisztő hangja van... A füstből lép elő két alak. Az egyik teste félig fémből van, a másiknak ugyan emberibb formája van de nagyon riasztó ahogy nevet a helyzeten. 

Nem értem... Miért teszik ezt? Miért nem segítenek?

-Hé! Ha nem akartok meghalni, akkor most szépen azt teszitek amit mondunk! -senki sem mer ellent mondani, egyedül egy kislány sír az anyja holtteste mellett. Ismertem őket, kedves ember volt az asszony- Mindenki menjen be abba a házba! -mutat rá az egyikre. A faluban élő férfiak már szinte mind felmorzsolódtak, nem tudom hol lehet Akira úrnő, pedig most csak ő segíthetne. Afelé a ház felé vesszük az irányt amit mutattak. Csak a kislány sír ott tovább a mamája mellett.- Azt mondtam nyomás!