Shichinintai és a kislány

3.4 Sebesült

Egész éjjel hallgattam a szellemeket, akik kint az erdőben vadásztak. Bankotsu hamar elaludt és felment a láza. Nagyon aggódom miatta. A banditáktól sikerült megszabadulnunk, amikor megjelentek az első szellemek elmenekültek, párat lehet, hogy el is kaptak a hangok alapján.

Hajnalban felébresztem a főnököt, nagyon rosszul van. Sok vért vesztett, ki van száradva és kimerült. Nagyon nehezen tudom csak kihozni a barlangból, Banryuuról nem is beszélve. Azt a fegyvert csak Bankotsu bírja el. Megfordult a fejemben, hogy ott hagyom az üregben és segítséget hívok, azonban ha bármi történne, nem tudnám megvédeni. Körbe nézek a tisztáson, de nem találok túl sok mindent, ami segíthetne rajtunk. Csak némi víz, amit mind neki adok. Láthatóan egy kicsit felélénkült tőle, de még így sem sikerül rendesen talpra állítanom. A sebét sikerül bekötnöm egy rongydarabbal, de még így is nagyon vérzik.

- Mit tegyünk? - teszem fel elkeseredve a kérdést. 

- Vissza kell jutnunk... - motyogja az orra alatt - Banryuut pedig nem fogom hátra hagyni. Ha gondolod hagyj itt. Hívj segítséget, vagy csak menj világgá.. Megérdemelném, hogy itt hagyj... 

- Miről beszélsz? - kérdezem értetlenül. Mégis hogy hagyhatnám hátra pont őt? Mikor ilyen súlyosan sérült. 

- Megöltem a családodat. Elvesztettél miattam mindent. Veszélynek tettelek ki, nem is egyszer. Ezért megérdemlem, hogy most itt hagyj meghalni. 

Teljesen ledöbbenek azon, amit mond. Különös harag önt el, amiért így viselkedik. Ő a Főnök, az egész csapat vezére, már ezerszer rosszabb helyzetekben is kellett járnia. Egyszerűen nem hiszem el, hogy ennyire összeomlott volna egy "kis" sebtől.

- Na ide figyelj! Én döntöttem úgy, hogy veletek tartok, én akartam a Shichinintaihoz tartozni! Igen, az igaz, hogy lemészároltátok a családomat és az egész falumat. De azóta megmentetted az életemet nem is egyszer. Ettetek és tanítotok, és bár hiányzik az igazi családom, a halálból nem tudom őket visszahozni. Így most már ti heten vagytok a családom, ha tetszik, ha nem! Szóval nem fogsz tőlem ilyen könnyen megszabadulni... még egy családot nem akarok elveszíteni..

Bankotsu az emeltebb hangvételemen először kicsit meglepődött, aztán láthatóan elszégyellte magát. Egy pár percig csak fürkészi az arcomat, majd egy sóhajtással rendezi a dolgot és inkább az ég felé fordítja tekintetét. 
Én csak értetlenül nézem, kezd teljesen összezavarni. 

- Akkor van valami normális és elfogadható terved?

- Gondolkozom rajta, de egyenlőre semmi. Fel kéne emelned Banryuut, ahhoz, hogy vissza tudjunk menni. Plusz nekem is támogatásra van szükségem. Az lenne a jó, ha valamelyik banditának a lova itt lenne, de azok mind elszöktek az éjjel.. - próbál felülni és a fatörzsének dőlni, de nem nagyon megy neki. A kötés, amit rátettem kezd átázni, a sebet muszáj kitisztítani és lekezelni. 

- Elmegyek vízért, sietek vissza!

Elrohanok a patakhoz, ami nem messze tőlünk folyik. A banditák itt itatták a lovaikat és most én is innen szerzek innivalót. Miközben megtöltöm a kis vödröt -amit hátra hagytak maguk után- a vizet figyelem. Látom, ahogy egy beleesett ágat visz a víz lefelé. Hirtelen merész ötletem támad, felkapom a vödröt és rohanok vissza Bankotsuhoz. 

- Kitaláltam! - kiabálom lelkesen neki. Közben lefékezek mellette. A ruhám sarkából letépek egy kisebb rongy darabot és bevizezem, majd óvatosan leveszem az előző, elhasználódott kötést. A seb csúnya, elfertőződött. Közben gyorsan vázolom a tervemet Bankotsunak - Ha tudnék építeni egy tutajt, azon egyenesen a kráterhez mehetnénk. A patak oda visz, elvégre átfolyik rajta!