Shichinintai és a kislány

1.2 - Rémálom

Nyugtalanul alszom egész éjjel. Folyton a szemem előtt lebegnek a családtagjaim, akik meghaltak. Mintha újra ott lennék a faluban, mindent újra átélek, csak fokozva. Itt már minden lángokban áll, és a füst miatt nem látni az eget. Rohanok a még élő szüleimhez, de ekkor hirtelen megjelennek ezek heten és megölik őket. 

Hirtelen riadok fel arra, hogy valaki rázza a vállamat. 

-Ébredj! -suttogja a fülembe. Mikor rá jövök ki az, majdnem felordítok. Ő ölte meg a szüleimet  álmomban, és ő Akira úrnő gyilkosa is... Bankotsu. Riadtan csusszannék hátrébb, de fogja a karomat így nem tudok. Tehetetlenül, értetlenül nézek rá, befogta a számat mikor kiáltani akartam. - Csss! -bólintok, majd elveszi a kezét.

-Mi történt? -suttogok, össze vagyok zavarodva. Most tűnik fel, hogy sötét van és a nap még nem kelt fel, tehát nem indulunk még.

-Én is pont ez akartam kérdezni. -suttog, nem értem mire céloz- Az előbb nyöszörögtél, és sírtál álmodban. Rosszat álmodtál?

-I-igen... -most kezd bennem tudatosulni a helyzet, letörlöm a könnyeimet, elenged. 

-Mit? -törökülésben ül mellettem, és figyel.

-Komolyan hallani akarod? -sóhajtok, majd ültömben átölelem a lábaimat, és a térdemre támasztom az államat.

-Hmm... Csak ha szeretnéd.

Habozok, még nem bízok benne és nem is akarok. De valakinek meg mégiscsak el kéne mondani. A lányoknak nem tudom, elvégre nekik is megvan a maguk gondja. Ráadásul ha útközben mondom akkor hallják is, amit meg nem akarok.

-Rendben... De csak akkor, ha senkinek nem mondod el. -nem nézek rá, csak egyenesen a tűzbe bámulok.

-Oké! -képzelem milyen elégedett képet vághat közben, de nem nézek oda.

-Bár szerintem magadtól is kitalálhatod... -motyogok

-A szüleid? 

-Igen. -bólintok- Meg a testvéreim, és Akira úrnő.

-Ha kedves lennék, most azt mondanám, hogy sajnálom... -sóhajt- De nem vagyok kedves, szóval nem is mondom. Megöltem őket méghozzá pénzért. Titeket ahhoz viszlek szolgának, aki ezzel megbízott. -valahol sejtettem, hogy valami ilyesmi lesz, de arra nem számítottam, hogy ennyire nyíltan ki is mondja- Így is kifog akadni, hogy csak hárman mentek. Azért remélem nem ad kevesebb fizetést! -felnevet halkan- Csak mert akkor vele is meg kell ismételnünk azt amit Akirával. 

-Hogy csinálod? -meredek rá, elborzaszt ahogy a gyilkolásról beszél. Egyszerűen, természetesen, egy cseppnyi megbánás nélkül.

-Mit? 

-Ezt... Hogy tudsz ilyen lenni mikor másokat gyilkolsz?

-Nem tudom... Már megszoktam. Ez a munkám. Zsoldos vagyok, annak dolgozok aki fizet. Eredetileg azt hittük, hogy a falutokat katonák fogják védeni, de nem volt semmi. Így nem volt annyira vicces... Egész unalmas volt. -messzebb csúszok mellőle- Elítélsz igaz?

-El... -suttogok.

-Sokan mások is. De nem csak embereket ölök, hanem szellemeket is ha úgy hozza a sors. Engem nem érdekel kit kell legyőzni. Akárkit megölök ha az kell. 

-A mi falunkat miért?

-Nem, ne érts félre, nem a falu volt a cél csak Akira és mindenki aki ellenáll. Te behódoltál magadtól. Csak azt nem értem miért. Kellettek volna ugyan még szolgák... de majd azt mondjuk, hogy ellenálltak. 

-De az hazugság! -felcsattanok.

-Na és? Amúgy nem hazugság. Amikor nem váltak szét csoportokra az is szembeszegülésvolt. Utána pedig ők választották a sorsukat. Szóval panasz nem lehet.

-És mi lesz ezután? -csak akkor szólalok meg mikor már megemésztettem az előző szavait.

-Elviszünk titeket a nemeshez, ott megkapjuk a pénzt, aztán megyünk tovább újabb munkáért. 

-Értem. -suttogok- És milyen ember ez a nemes?

-Öhm... Szigorú, pöffeszkedő, azt hiszi övé a világ, és gazdag. Nagyon gazdag. -biccent- A te szemszögedből viszont kegyetlen. Ha bármi eltűnik egyből a szolgáit vonja felelősségre, aztán később kiderül, hogy csak máshol hagyta az adott dolgot. De sose kér bocsánatot, vagy a kárt amit okozott azt sem téríti meg.

-Vagyis borzalmas.

-Valahogy úgy. -bólint. Újabb hosszú csend telepedik közénk, de nem mondanám annyira feszültnek. Talán egy kicsit, és csak nekem. Rajta ez nem látható. Gondolkozok a hallottakon, de nem bírom megérteni teljesen. Tele vagyok kérdésekkel. Közben Emiko mocorog mögöttünk, de hamar megnyugszik.

-Ti honnan ismeritek egymást? -nézek körbe- Vagy miért álltatok össze?

-Innen-onnan. És a pénz miatt...

-Kicsit bővebben?

-Innen is onnan is. És a pénz miatt...

-Ez aztán a hatalmas bővítés... 

-Többet nem mondok. Pihenj még egy kicsit. Lassan kel a nap. 

-Neked is pihenned kéne..

-Én őrködök.

-Akkor őrködök helyetted. Nem vagyok álmos!

-Aludj! Amúgysem bíznám egy fogolyra a tábor őrzését! -nagyon határozott.

-Nem! -nem tudom honnan volt merszem vissza szólni, de valahonnan volt.

-Alszol, vagy...! -nem fejezi be.

-Vagy...? -kérdőn nézek rá.

-Tudod mit?! Azt csinálsz amit akarsz!

-Rendben! -duzzogva magam elé bámulok, most már csak azért sem fogok aludni.

Ez így maga a Pokol. Egy rossz álom. Egy rémálom.