Shichinintai és a kislány

3.1 Nyugodt nap

Fogalmam sincs mennyit aludhattam. Mikor reggel kinyitom a szemeimet egy üres szobában fekszem. Mellettem egy tálban hideg élelmet találok. Gyorsan megeszem, majd felkelek. Körbe járom a szobát. Az ágyon kívül mindössze egy kisebb szekrény van a szobában. Találok benne néhány ruhát. Különösek, nem olyanok mint amiket eddig láttam. Felveszem az egyiket, sokkal kényelmesebb benne mozogni mint amihez eddig szoktam. Fekete és szinte rá simul a testemre. 

Nagy nehezen rábeszélem magamat, hogy el kell hagynom a szobát és végre kimenni kicsit felfedezni az új otthonomat. Az ajtó egy folyosóra nyílik. Jobb ötlet híján elindulok jobbra. Több ajtó mellett is elhaladok, majd a legnagyobb előtt megállok. Félig nyitva van. Belesve rajta meglátom a tegnapi helységet. Kicsit felbátorodva lépek be, nem találok itt senkit sem. Ez a terem is nagyrészt üres. Egy kisebb polc van a sarokban amin párnák vannak arra az esetre ha valaki esetleg le akarna ülni. Azon kívül semmi. Áthaladok a helyiségen és a bejárati ajtót lassan kinyitom. A nap már felkelt és egy kicsit megvilágítja a tőlem jobbra eső szikla falat. Szemben látom az alagútrendszer bejáratát. Elindulok előre, nézelődöm. Gyönyörű ez a hely. A virágok nyílnak és mesés illatokat árasztanak. A fák is bimbóznak, hamarosan ki fognak virágozni. Egy kis patak táplálja a növényeket vízzel. A sziklafalon rohan le, elhalad a ház mögött, majd az egyik alagútnál elhagyja a hegyet. 

Ütemes zajt hallok az alagutak felől, de nem látok senkit sem. Homályosan emlékszem arra, hogy tegnap este Bankotsu feladatokat osztott ki mindenkinek. Lassan megnyugszom hiszen, akkor olyan sok mindenkivel nem futhatok össze. Az alagutakhoz sétálok, majd a bejáratnál megtorpanok. Félek, hogy eltévedek. 

- Nyugi... Majd valaki biztos megtalál ha eltévednél... -mondom magamnak halkan, majd elindulok befelé. 

A zaj felé haladok. Erre felé égnek a fáklyák is, ami azt hiszem arra utal, hogy jó irányba haladok. Most már emberi hangokat is kezdek hallani és fémes csikorgást. Egy kanyar után már látom is a járat végét.

Lassítok, óvatosan közelítem meg a boltíves bejáratot. Így jobban bele gondolva ezen az úton még talán egy kicsit görnyedten Kyoukotsu is végig tudott volna jönni. Nincs ajtó, bent hatalmas tűz ég. Először meg sem tudom állapítani, hogy mi micsoda csak letaglózva állok a küszöbön. A barlang, ahova kerültem hatalmas. Rengeteg szerszám és különféle -számomra teljesen ismeretlen- eszköz sorakozik a falakon és mindenfelé a teremben. 

- Te mit keresel itt? -szólal meg mellettem egy ismerős hang. Oda fordulva megpillantom Renkotsut aki felettébb bosszúsan néz rám. 

- Se-semmit! -felelem ijedten- Csak nem volt a házban senki én pedig elkezdtem körbe nézni... Zajt hallottam és gondoltam megnézem honnan jön. 

- Remek. A zaj innen jött. Most pedig menj innen. Ez a hely nem gyerekeknek való. -feleli majd egy asztalhoz indul és letesz rá néhány furcsa szerszámot.

- Mi ez a hely? -kérdezem néhány pillanatnyi habozás után.

- Ez a műhelyem. Tilos másoknak a bejárás rajtam és Ginkotsun kívül. Oda van írva! - mutat az ajtó mellé a falra. Most pedig eredj!

- Nem tudok olvasni... se írni... -motyogom miközben csodálkozva bámulom az írást. 

Egy kis csend után Renkotsu sóhajt egy nagyot, majd elgondolkozva néz rajtam végig. Látszik rajta, hogy nem tudja hová tenni a dolgot. A háta mögé pillant, majd vissza rám. Valamin nagyon töri a fejét.

- Gyere ide... Hogy is hívnak?

- Yukiko! -felelem, majd boldogan oda rohanok hozzá. Annak ellenére, hogy néha kicsit mogorva, azt hiszem kezdem megkedvelni. Int, hogy üljek le egy székre.