Shichinintai és a kislány

2.2 Szellem testvér

Az ébredés most sem kellemes. Valaki megragadja a karomat és felránt. Mikor magamhoz térek látom, hogy a felügyelő banya az. Bankotsu már nincs itt.

-Mit képzeltél magadról?! -üvölt rám, és felpofoz. Eddig még nem kaptam pofont, így ez most furcsán hat, feljajdulok de ezzel csak rontok a helyzeten- Ott lopod a napot! Rengeteg itt a munka és mindenkinek egyaránt ki kell belőle vennie a részét! Ha tetszik ha nem "kisasszony"! Megértette?

Csak bólogatok, a szemembe könnyek gyűlnek. Teljesen megijesztette, többen figyelnek minket az udvaron a szolgák közül. Van aki halkan még kuncog is rajtam, mások mennek némán tovább. 

-Remek! Akkor mivel még sírsz is, ma este nem kapsz vacsorát! Most pedig menj és etesd meg az állatokat! 

Elrohanok, nem merek semmit sem mondani. Nagyon szégyellem magam és sajnálom a vacsorámat is ami elúszott. Miközben etetem a lovakat megfordul a fejemben hogy esetleg elkötök egyet és megszökök. De sajnos vannak még itt rajtam kívül. Nekem meg az a dolgom, hogy amit a kezembe adnak azt oda adjam a lovaknak. 

Mire végzek itt, kint már besötétedett. Az aki almozta a lovakat egész kedves volt. Egy idős bácsi. Folyamatosan a lovakról beszélt. Mint megtudtam már egész kiskora itt él és ezzel foglalkozik. 

A cselédszállásra megyek. Azonban mivel nincs mára vacsorám, engem küldenek még a konyhára elmosogatni. Nem örülök, de imádkozok, hogy esetleg valamit tudjak enni ott. Útközben majdnem eltévedek. Hatalmas ez a hely!

A konyhában végre mellém áll a szerencse. Az egyik lány megsajnál és tud adni nekem a maradékból. Behabzsolom egy pillanat alatt, utána boldogan mosogatok. Viszont az arcom még mindig fáj, egy kicsit lehet piros is...

Munka után indulok aludni. Kint az udvaron megállok Kyoukotsu mellett. Kicsit tartok még tőle, akkorának tűnik mint egy kisebb hegy.

-Szia! -mosolygok rá zavartan- Csak az érdekelt... izé... hogy meddig maradtok? 

Kyoukotsu megismer az biztos, de nincs túl jó kedvében. Kicsivel később veszem észre a tőle nem messze lévő üres hordót. Gyanítom az egészet ő itta meg. Csak morog és úgy tesz mintha nem hallana. Inkább alszik.

-Holnap reggel terveztük az indulást. -sétál ki Bankotsu a teremből. Nyújtózkodik egyet és ásít.- Ma éjjel még itt alszunk, aztán megyünk tovább.

-Értem, uram! -mivel azt mondta legyek vele udvarias ezért nevezem így.

-Uram? Az csak akkor kell ha a nemes vagy valamelyik szolga itt van. Most nem szükséges. Nem vagy éhes?

-Rendben.. Nos, öhm... -motyogom zavartan, tudnék még enni, de ezt nem akarom így kimondani. 

-Itt van, egyél. -vesz elő egy kis kendőt, amiben kaja van- Neked loptam ki, szóval meg ne hagyd!

Egy pillanatig habozok, majd mikor már a fejével int és még előre is lép, szinte rá vetem magam az élelemre. Elkezdem betömni az egészet. Bankotsu csak vigyorogva figyeli ahogy eltűntetek mindent. Engem most az sem érdekel, kellőképpen éhes vagyok. Teli szájjal köszönöm meg, amin ismét csak nevet. Nem értem mi olyan vicces egy éhező gyereken aki végre kapott élelmet.

-Elkísérlek a szállásotokig. Gyere! -szólal meg mikor észre veszi, hogy bentről kijön pár nagyobb rangúnak tűnő katona.

Engedelmesen megyek vele. Az utolsó rizs szemet is eltüntettem. Fáradtan leülök az ajtó előtti folyosón. 

- Honnan tudtad, hogy ébren leszek? -Felpillantok rá mikor látom, hogy ő még mindig nem ült le. Intek a fejemmel, hogy foglaljon helyet de ehelyett csak neki támaszkodik az egyik tartó gerendának és felnéz az égre. Egész tiszta, dagadó hold van. Nem tudom mire gondolhat, de nekem semmi kedvem ismét feltenni az előbb elhangzott kérdést. Egy örökké valóságnak tűnik, de valahogy nem bánom. Most nem ordibálnak velem. Meg, az ő jelenlétét már úgy ahogy megszoktam.