Shichinintai és a kislány

1.3 - Úton

Nem volt a legjobb ötlet megvárni ébren a reggelt. Igaz, csak 1-2 óra volt de az valami kínszenvedésként telt el. A szellemek eléggé élénkek voltak és a néha-néha feltűnő szempárok az erdőből, valahogy nem voltak bizalomgerjesztőek. Ennek tetejében beszélgetni se beszélgethettem pedig az megnyugtatott volna. Szeretek csevegni, még ha ez nem is mindig szerencsés.

Ahogy a nap első sugarai elkezdenek megjelenni az égen Bankotsu lassan feltápászkodik és elindul körbe. Figyelem a mozgását. Nem tudom mi értelem van de valahogy úgy érzem jobb  megfigyelni ki-hogyan mozog, gondolkodik, cselekszik. Csendesen Emikohoz és Chouhoz kúszok, felébresztem őket. 

-Lányok, ébresztő! -suttogok- Lassan indulunk tovább.

Látom a tekintetükben a pillanatnyi zavart. Valószínűleg reménykedtek abban, hogy mire felébrednek minden olyan lesz mint régen. Hogy otthon lesznek az ágyukban. Mikor először próbáltam aludni, még én is reménykedtem... Az én szememben az is már maga a csoda, hogy ők végig bírták aludnia az egész éjszakát.

-H-hova visznek minket? -Emiko szemében már gyűlnek a könnyek a hangja sem valami stabil, Chou pedig teljes testében remeg. 

-Egy nemes emberhez. -próbálok biztatóan mosolyogni de elég fancsalira sikeredhet, mert ettől csak még letörtebbek lesznek. Valahogy a hangulatuk kezd átragadni rám is, de még küzdök a könnyekkel. Nem akarok a múlton rágódni, most nem akarok gyengének tűnni. Ezek előtt az emberek előtt nem engedem meg ezt a luxust. 

-Ne bőgjetek már folyton! -dörren ránk az furcsa ruhás- Istenem, a nők mást se tudnak csak hisztizni! 

-Nyugalom Jakotsu, már csak ma kell elviselned őket. -Renkotsu "kelt a védelmünkre", de ez csak pillanatnyi- Tehát most kapjátok össze magatokat, és indulás!

Gyorsan összeszedem magamat és talpra állok ahogy Emiko is, de Chou valahogy lent marad. 

-Chou! -szól rá Emiko halkan, hogy siessen mert baj lesz. Azonban Chou nem mozdul.

-Hé! Renkotsu azt mondta indulunk! Nem volt elég világos?! -Suikotsu elindul felénk, kicsit megijedek. 

-De igen. H-hogyne! Már... -Meg fogom Chou kezét, és próbálom felhúzni. Kis késéssel Emiko is kapcsol és besegít. Ketten felhúzzuk és támogatjuk-  Már indulhatunk is!

-Pazar... Akkor, gyerünk már! -Bankotsu a vállára kapja a pallosát és neki vág az útnak. Valahogy most morcosabb mint eddig volt.

Chout fokozatosan eltudjuk engedni, a végén már szinte magától jön csak a kezét kell fogni. Délkörül állunk meg egy kicsit pihenni és inni. Gondolkodtam rajta, hogy beszélnem kéne a főnökkel de tartok a többiektől így inkább csak akkor szólalok meg hogyha valaki kérdez. 

-Nemsokára elérjük a hidat, ha azon túl jutottunk.. nos onnan csak egy köpésre van a nemes birtoka. -az "eligazítást" Renkotsu tartja, és csak azért mert a főnök kiadta az utasítást.- A híd környékén élnek szellemek de nem valószínű, hogy akárcsak egy is megtámadna bennünket. Ha mégis az a mi gondunk lesz, nem a tietek. Aki szökéssel próbálkozik azt viszont oda adjuk az egyik szellemnek habozás nélkül. Elég érthető voltam? -csendben bólogatunk- Nem hallottam jól!

-Igen! -feleljük megszeppenten, kórusban. 

-Csodálatos! -biccent Renkotsu.- Még valamit főnök? 

-Semmit, ennyi megteszi. -biccent- Mehetünk is tovább. 

Mint a kis angyalok vagy inkább mint a birkák követjük őket. Nem nagyon beszélgetünk, a félelem mindegyikünkben nagyobb minthogy bármit megpróbálnánk. Plusz Renkotsu fenyegetése is megtette a hatását. 

Erdős részen haladunk át figyelem az állatokat. Néhány kismadár itt-ott, meg rovarok, bogarak... egyszer még egy rókát is látok, ami lenyűgöz, imádom a vörös bundájukat. 

-Te.. Yukiko. -Emiko szól hozzám, kizökkent a gondolat menetemből.

-Hmm? -pillantok rá.

-Szerinted a főnökük... Hogy bírja el azt a hatalmas fegyvert? -pillant a pallosra, kissé félve.

-Ezen már én is gondolkodtam... -biccentek- De ötletem sincs. Konkrétan nagyobb mint ő. De ez csak azt bizonyítja, hogy fegyver nélkül is nagyon erős lehet..

-Nem lehet, hogy... -körbe pillant, majd lehalkítja a hangját- egy szellem?

Meglep ezzel az ötletével nem hittem, hogy gondol ilyenekre. Nem tagadom, hogy megfordult már a fejemben. Elvégre sem a gyilkolás se semmi nem tűnt úgy, hogy meghatná vagy valami... legfeljebb a pénz. De elvetettem hiszen az mégsem lehet.

-Nem, ne hinném... 

-Miért nem? Ha belegondolsz, még lehetne is! Akkor érteném az erejét...

-Igaz, hogy nem aludt az éjjel és mégsem tűnik fáradtnak. Az is, hogy azt a fegyvert úgy viszi mint más a piszkavasat és a gyilkolást sem ítéli el, de valahogy nem olyan mint azok a szellemek akikkel találkoztunk eddig az úton. 

-Vannak ember alakot öltött szellemek is. -gondolkozik Emiko.

-Ez igaz... De reméljük, hogy nem szellem. Mert ha az lehet, hogy nagyobb bajban vagyunk mint eddig hittem. 

-Az biztos! -bólogat Emiko.

-De várj... Ha szellem lenne, akkor a másik hat miért nem ölte meg eddig? 

-Talán félnek tőle, vagyis az erejétől. 

-Lehet... -bólintok- De mindegy, ameddig nem tudjuk biztosan addig hanyagoljuk ezt a kérdés kört. A hídnál ha tényleg vannak szellemek, szerintem ki fog derülni. 

-Mit pusmogtok már annyit? -eddig fel sem tűnt, de a kis törpe fehér ruhás rondaság itt hallgatózott. 

-Semmit! -vágjuk rá mind a ketten eléggé riadtan. 

-Nyugalom Mukotsu. -pillant hátra Bankotsu- Bármiről is beszélgettek nem valószínű, hogy túlzottan érdekes lenne számunkra. Ha meg esetleg szökést terveznének, az tudják mivel jár. -a hangja a végén cseppet sem mondható bizalom gerjesztőnek. 

Sokkal inkább fenyegetőnek. Vajon tényleg szellem?

________________________________________________________

Ezúton is elnézést kérek ezért a hosszú kihagyásért! Igyekszem kerülni a továbbiakban a hasonló eseteket de továbbra sem szeretnék ígérni semmit (abban nem vagyok jó). ^^"

Nagyon szépen köszönöm a sok csillagot és persze, hogy olvassátok! :D Remélem tetszik mindenkinek, és várom a véleményeket, akár commentben akár privát üzenet formájában. 

Mindenkinek: Kellemes Húsvéti ünnepeket!

/A lányoknak sok locsolót, a fiúknak meg szép hímes tojásokat! ;) /