Shichinintai és a kislány

1.4 - Híd

Az elkövetkező időben inkább nem szóltunk egymáshoz. Csendesen baktattunk, vagy az utat figyeljük vagy magunk elé meredünk. A gondolataimban megint elmerültem, fontolgatom a szökést. Ha csak egyikünk megúszná már az is lenne valami. Az már feltűnt, hogy én maradtam leginkább magamnál. Chou teljesen magába van fordulva ami nem is akkora csoda, most ő itt a legfiatalabb, Emiko pedig sose volt túl bátor, már amennyire emlékszem. Ha valamelyikünk meg is szökne annak egyedül nem lenne túl sok esélye az életben maradásra. Két vagy esetleg mindhármunk szökésében már egyáltalán nem is reménykedem. 

Pár óra múlva rá kell ébrednem, hogy távolról sem a szökés lesz itt az elsődleges gondom. A gyomrom fájdalmasan kiált valami étel után de sajnos ez rajtam kívül különösebben senkit sem érdekel. Emiko is csak azért érez velemi együtt, mert az ő hasa is nemsokára jelzi, hogy szüksége lenne már valamire. 

A nap már lemenőfélben van amikor megpillantom azt a hidat amiről Renkotsu mesélt. Ha nem mondták volt, hogy sok szellem lakik a környéken akkor ezt nem is sejteném. Minden szép, tiszta, rendezett. Bankotsu nyugodtan sétál elől. Innen nem tudok semmi olyat megállapítani ami ennek az ellenkezőjét bizonyítaná.

A híd előtt valamivel megállunk, én csak értetlenül nézek körebe.

-Itt van. -mondja Bankotsu leginkább a társainak. 

-Akkor végezzük ki. Zavar, hogy folyton itt kell vele szórakoznunk mikor átakarunk kelni. -panaszkodik Jakotsu.

-Tudod jól, hogy azt nem lehet Jakotsu. Ha őt kivégezzük akkor ennek a hídnak is befellegzett. Elvégre, ő tartja rendben. -mondja neki Mukotsu. 

-Valóban Mukotsu. Nem lenne szerencsés. -biccent Bankotsu.

-Csak nem megint ti? -egy férfi hang csendül valahonnan a híd alól- Mit akartok már megint? 

-Természetes átkelni! Mi mást akarnánk egy hídon? -sóhajt Jakotsu.

A híd alatt egy gyors sodrású folyó zúg el. A hullámok néhol egész magasra csapnak és ahogy nézem halak is élnek benne. A híd közepén megjelenik egy furcsa alak. Magasabb mint egy normális ember és nem is nagyon hasonlít. Az ujjai között hártya feszül, az arca szélén kékes pikkelyek vannak. A fején egy fekete sapka, nem látni rajta hajat. A ruhája egész jól takarja a teste többi részét. Még mintha a nyakán látnék valami kopoltyú féleséget de abban nem vagyok biztos. 

-És én mit kapok azért ha ti átmentek? Mi hasznom lesz abból? 

-Nem raboljuk tovább az idődet. -a logikus válasz Renkotsutól jött.

-Nekem temérdek időm van. Ez így még kevés lesz. 

-Örülj, hogy életben hagyunk! -veti oda Jakotsu. Szemmel láthatóan többen is egyet értenek vele a csapatból, azonban a vezér csendre inti.

-Mit akarsz tőlünk? -kérdezi, pont annyira hangosan, hogy elnyomja a folyó zúgását.  

-Ha jól érzem és látom, most többen vagytok mint legutóbb. Ki az a három pöttöm gyermek, akit hoztatok? 

-Rabszolgák lesznek a nemes úr udvarában. 

-Lenne egy igen kifizetődő ajánlatom! -mosolyodik el a szellem- Ha nekem adod az egyiket, akkor ti ezentúl szabadon átkelhettek a hidamon. Mit szóltok? 

Az ereimben megfagy a vér. Bármit, csak ezt ne. Nem akarok egy szellem rabszolgája lenni, azt pedig nem hagyhatom, hogy Emiko vagy esetleg Chou maradjon. Nekik akkor már a nemesnél is jobb lenne. Bankotsura nézek, akinek a tekintete köztünk a híd és a szellem között jár.