Shichinintai és a kislány

2.0 Egy nemes udvarában

Az út hátra lévő része némán telt. Leszámítva, mikor Jakotsu próbálkozott meggyőzni Bankotsut, hogy jó volt ez így, igaz nem sok sikerrel. Beérünk egy nagyobb faluba. Ennek kimondottan örülök, egészen addig míg meg nem látom az emberek arckifejezését. A gyerekeket az édesanyák beterelik a házakba, a férfiak félve néznek minket, pontosabban a 7 harcost. Gondolom tudják, hogy miket tettek ezek az emberek... Én kaptam pár sajnálkozó pillantást néhány anyukától. Ez kimondottan rosszul esett főleg mivel tudom, hogy én jártam talán a legjobban a falumból.

Ahogy haladunk előre a terep emelkedni kezd, egy kisebb dombon sétálunk fel. Annak a túloldalán terül el a nemes birtoka.  Hatalmas... Ez az első gondolatom. Több épületből áll, rendezett kert. A kapunál őrök állnak, bent az udvaron emberek dolgoznak. Kicsit messzebb a főépületektől van egy istálló, valamint mintha egy kisebb tavat is látnék. 

-Ne tátsd a szád! Gyere már... -mordul rám Suikotsu aki mellettem sétál. A hangjára összerezzenek, ijedten bólintok. Megyek tovább, de még mindig a birtokot figyelem. Bámulatos. 

Már messziről kiszúrnak minket az őrök. Mire oda érünk már rég tud rólunk mindenki. 

-Elvégeztük a feladatot! Beszélni akarok a nemes úrral! -szólal meg határozottan Bankotsu.

-A türelmüket kell kérnem... -kezdene bele az egyik katona. Látszik rajta, hogy nem csak a meleg miatt izzad.

-Hagyjátok! Kérem kövessetek Uraim! -a főépület felől egy igazán furcsa alak közeledik felénk. Magas és vékony látszik rajta, hogy nem katona. Haja díszesen hátra van kötve, bár elől már kissé kopaszodik. Arca nyújtott, talán beesettnek mondható. Ehhez a lila anyagból készült ruházat nem igazán passzol. 

Bankotsu habozás nélkül előre megy, utána mi is sorban. Kyoukotsu alig fér át a kapun, de végül csak megoldják. Én zavartan nézelődök, igyekszem valahol a csapat közepén meghúzni magam. Mindenfelé emberek járkálnak, szerintem itt élnek annyian mint a falunkban. A főépülethez vezetnek minket. Az ajtó előtt itt is őrök állnak, a lila ruhás férfi intésére beengednek minket. Egy folyosón megyünk végig, egyenesen. Oldalt is szobák vannak, de mi a szemben lévőbe megyünk. Az ajtóban elkérik a fegyvereket, amit meglepetésemre -kis morgással ugyan- oda adnak a katonáknak. Bankotsu pallosát hárman alig bírják vinni, ezen muszáj mosolyognom és ahogy figyelem nem csak én szórakozok jól rajta. Kyoukotsu kénytelen volt kint maradni a méretei miatt. 

Egy nagy terembe érünk. Szemben kicsit magasított helyen ül a nemes. Nekünk már van kikészítve párna. Intenek, hogy foglaljunk helyet. Mivel Kyokotsunak is készítettek párnát, ezért pont annyi a hely ahányan vagyunk. Bankotsu leül, majd int nekem, hogy én melléje üljek. Meglepődök kicsit, de nem merek ellenkezni, úgy teszek ahogy mondja. 

Miután mindenki elhelyezkedett óvatosan körbe lesek. A nemes mellett különféle emberek ülnek. Egy nálam alig pár évvel idősebb fiú, egy asszony aki feltehetőleg a felesége, valamint magasabb rangúnak tűnő személyek. Az aki bekísért minket meghajol a nemes előtt, majd oldalt helyet foglal az úr közelében. Kicsit kényelmetlenül érzem magam, óvatosan a többiekre lesek. 

Renkotsu éppen azt az embert figyeli aki bekísért minket. Ginkotsu az egyik pengéjének a tokját igazgatja, Mukotsu lehúzta az arcáról levette a kendőt és egy: "Mit nézel?" pillantást vet felém. Gyorsan elnézek más felé. Jakotsu a férfiakat nézni, de feltehetőleg egyik sem nyerte el tetszését mivel fintorogva méregeti őket. A nemes éppen valamint beszél a lila ruhással. A fiára téved a tekintetem. Kedvesnek tűnik, a szemébe nézek. Valahogy megnyugtat, hogy van itt egy velem körülbelül egy idős gyerek is. A szemkontaktus viszont én szakítom meg, mikor megérzem Bankotsu érintését a kezem. Ránézek, kicsit még mindig dühösnek tűnik. Lesütöm a szemem, nem bírok a szemébe nézni.