Az első pár hónapban, amit a kráterben töltöttem a Shichinintaial gyorsan eltelt. Nem mehettem sehova, nem hagyhattam el a hegyet. Az itt élő szellemekkel szabadott barátkoznom, és azokkal akik befogadtak. A sebeim csakhamar begyógyultak és lassan az erőm is kezdett visszatérni. Újra nekiláthattam az edzésnek. Amikor Bankotsuék itthon voltak, akkor a főnökkel edzettem az ő utasításai alapján. Elsősorban az állóképességem növelése volt a cél, majd a fontosabb atlétikai mozgásokra tanítottak. Megtanultam mindent, ami ahhoz kell, hogy harcos lehessek. De ne csak egyszerű harcos, hanem bérgyilkos. A Shichinintai elsősorban arra specializálódott, hogy szellemeket, hadseregeket vagy akár egész városokat pusztítsanak el. Bankotsu azonban úgy határozott, hogy praktikusabb, ha akad egy olyan személy is a csapatban, aki képes beépülni bizonyos helyekre és csendben intézi a dolgokat. Ez a csapa többi tagjának is megfelelt. Így kizárt lett, hogy láb alatt legyek majd, amikor harcba indulnak.
Az elméleti oktatásomért Renkotsu felelt, mint a csapat esze. Megismertette velem a különböző fegyvereket, megtanított a legbonyolultabb írásjelekre is és minden olyat elmagyarázott, amire egy bérgyilkosnak szüksége lehet. Pontosan kellett ismernem a nemes urak szokásait, az udvaraik felépítését. Körülbelül egy év telt el intenzív tanulással, úgy hogy szinte semmit sem tudtam a külvilágról. Egyik nap azonban számomra váratlan fordulat következett be. Bankotsuval épp pusztakezes harcot gyakoroltunk. Szünetet tartottunk, ittunk, én a karomon lévő liluló foltot mostam hideg vízzel mikor megszólalt:
- Holnap elmegyünk vadászni. Elmegyünk, keresünk egy szellemet és megöljük. Utána eldöntöm, hogy mihez kezdünk.
Teljesen meglepett, amit mondott, de örültem neki. Egyrészt mert kimehetek, másrészt mert úgy éreztem, hogy kezd bennem megbízni. A többiekkel is sikerült egyre jobb viszonyt kialakítanom, aminek az lett a gyümölcse, hogy egyre több mindenben segítettek nekem. Renkotsu például már nem húzta a száját, hogyha tanítania kellett, sőt! szerintem élvezte, hogy végre akad valaki, akit tényleg érdekel az, amivel foglalkozik. Mukotsunak segítettem növényeket gyűjteni a mérgeihez, így neki több ideje maradt kísérletezni és a raktára mindig tele volt. Jakotsu volt a legkeményebb dió. Az első hónapban nagy ívben került, nem igazán volt hajlandó egy légtérben huzamosabb ideig velem maradni. Aztán, amikor Bankotsu megkérte, hogy gyakoroljon velem, mintha kicsit felderült volna. Csakhamar kiderült, hogy ez azt jelenti a részéről, hogy szabadon felnyársalhat. Az első alkalommal Bankotsu kétszer állította meg a gyilkos pengéit, mielőtt felnyársalhattak volna engem. Idővel azonban, ahogy kezdtem hozzászokni a fegyverének a mozgásához, egyfajta tisztelet alakult ki köztünk. Tudtam, hogy akár mikor megölhetett volna, ő pedig azt, hogy megtanulni kicselezni a fegyverét... Ami nem egy egyszerű történet. Három hónap alatt eljutottunk addig, hogy ne akarjon megölni, újabb egy hónap volt, mire végre vele is oldottan tudtam beszélgetni.
Fegyvert nem igazán kaptam. Megtanították használni őket és akár mikor gyakorolhattam velük, de leginkább a pusztakezes harc volt az, amit hajtottak. Kezdetben nem értettem, de végül Renkotsu elmagyarázta:
- Azért kell tudnod a puszta kezeddel a legjobban harcolni, mert te bérgyilkos leszel. Két módon ölheted meg az ellenséget. Az első az, hogy távolról, egy halál pontos lövéssel leteríted. Ez bár egyszerűbb, mégis veszélyesebb. Könnyen célt téveszthet még a legbiztosabb lövő is, és könnyen elkaphatnak. A bérgyilkosnak észrevétlennek kell maradnia, be kell olvadnia. A másik lehetőséged az, hogy közel kerülsz az áldozathoz, hogy a bizalmába férkőzöl és mikor nem számít rá senki, hirtelen kivégzed a gyanút pedig teljesen másra tereled. Ez egy sokkal nehezebb és bonyolultabb, azonban biztosabb módszer. Nincs gyanakvás és könnyű utána köddé válni. Ehhez a módszerhez viszont nem vihetsz magaddal hatalmas pallost vagy milliónyi pengét. Sok esetben semmilyen fegyver nem lehet nálad. Ezért kell a puszta kezd. És ezért kell annyit tanulnod, amennyit csak lehet. Jó, ha a mérgekkel is tisztában leszel, ki tudja, hogy mikor válnak hasznodra. És ne feledd, a feladatod nem minden esetben az, hogy embert ölj, hanem van, amikor csak és kizárólag információ kell!
YOU ARE READING
Shichinintai és a kislány
FanfictionInuYasha c. animéből, a 7 harcos/zsoldos azaz a Shichinintai és egy kislány története. Abban az időben játszódik, amikor InuYasha még a fához volt szögezve, és még nyoma sincs Narakunak, vagy a Szent Ékkőnek. Felhívnám a figyelmet arra, hogy mivel...