Téli mesék

Út az éjszakába

A bicikli küllői végtelen köröket rajzoltak az éjszakába, hajtották a járművet és hasítottak a csillagoktól ragyogó pocsolyákban. A bicikli felett a csillagos ég maga, teliholdas éjszaka. Csípős szellő, tüdőt szorongató tiszta levegő. A bicikli és az égbolt határán pedig ott tekert egy kislány mindent beleadva. Lenszőke fürtjei lobogtak, s a Hold játszott velük fényével. Hol betakargatta őket sötét lepedőjével, hol arannyal öntözte a hajtengert. De a kislány mit sem törődött ezzel a kedves játékkal, csak tekert és hajtott. Hófehér pille testét egy vékony, fekete ruhácska takarta, kopott és sáros, de hajdanán szép lehetett, a csipke helye még látszik az alján. Törékeny vállán nehéz táska terpeszkedik, de kicsi szívén még nehezebb a bánat. Levelet kell vinnie a városba. Sürgős. Édesanyja megeskette, meg ne merjen állni! Menjen egyenesen és reggelre ott lesz. A rozsdás kormányt erősen szorítja, pici kézen fásli.
Eldörren egy puska.
Rá se hederít, siet a levéllel. Fontos küldemény van benne. Ő nem tud róla, de értékes bankjegyek lapulnak a zsákban. Lassan négy évnyi tartozás a Hivatalnak. Adósságbehajtó levél, rajta kézírás és összeg. Végre visszafizetik.
Sürgős.
A Hivatal igyekszik minél több tartozást visszakényszeríteni még idő előtt. Kell a pénz a hadseregnek. Kell a hadsereg az országnak. És a kislány? Még ha kisfiú volna, abból lehetne katona. De törékeny testtel nem szolgál a hazának. Szülhetne fiút, de nézzen rá az ember! Fiatal még, nem látott tizenegy nyarat. Kolonc. Egy éhes száj. Eldörren még egy puska.
Az éjszaka idilli csendjén hasít át rendületlenül, de célt téveszt. Megrezzen a lány, de nem vesz róla tudomást. Igyekeznie kell, édesanyja számít rá. Felgyorsul a két kerék, repül a százéves bicikli, s lehull a fásli.
- Jaj, a fásli!
A kislány ijedten mered a kezére, kapkod maga mögé. A Hold félve világítja a tündéri csuklót, melyen ott a jelzés. Mély égett seb, "Áldozat". Görcsbe rándul a teste, kénytelen megállni. Lelassít a biciklivel, felveri a sarat és megáll. Magához szorítja a karját, nyeli harmatozó könnyeit. Mindenkin ilyen sebet lát a faluban. Nem tudja ő, mit jelent. De létezése fájdalmat kelt. Elszakad a biciklitől, visszaszalad a fásliért. El kell hogy takarja a jelet, nem maradhat a Hold fényében. A bicikli a sárba csapódik nagy zajjal, az éj megvadul. A kislány szorosan visszacsomózza az anyagot a kezére, majd újra útra kel.
Eldörren egy újabb puska.
Pirkad az ég alja, puskapor illatát viszi a szél. Közel van a város. A horizont homályából határozott betonhalmok magasodnak ki gyászosan a földből. Magukból hatalmas ólom-füstgomolyagokat pöfékelnek. Vörösessárgába öltözik a láthatár, a kislány egyre gyorsabban teker. Fölötte a csillagok halványulnak, nappali álmukra készülnek már. A Hold oltalmazó keze nem ér el, kislány, egyedül maradtál.
- Behatoló! Emberek! Idegen!
Eldörren hét puska.
Bolondok mind, lövik ami csak mozog. Kit érdekel már; barát vagy ellenség? A Hivatalnak pénz kell, mert az országnak hadsereg kell. De a népnek béke: az hol marad? Majd. Csitulj. Ez nem az az idő.. Most háborút akarnak, jó véreset és dicsőt. Természetesen. Legyen büszke a Haza. Azt úgyse tudja már meg senki, hogy a kis bicikli a sárba hullott. Az úgysem érdekel majd senkit, hogy a kislány piros orcája nem mosolyog többé. Válláról a nehéz táska gyorsan lekerül, a pénz befizetése nem teljesül. A katona egy finomat eszik ma este. A családra pedig hamarosan a behajtók hada vár. Légy büszke, Ország! Majd a Hold siratja áldozataid..