Brilliant (magyar fordítás)

Nyolcadik fejezet: Maga az ördög

- Járok egyet. - mondta Amelia zsebre vágva telefonját. Mogorván ráncolta homlokát, ahogy kiviharzott a szobából és becsapta maga mögött az ajtót. Tisztes távolságra ment és megállt félúton a folyosón, majd egy zárt laboratóriumi ajtónak vetette hátát.

386-os szoba.

- JM

Amelia csendesen megkereste az említett szobát, fejét lehajtotta, ahogy több orvos és tisztviselő mellett elhaladt. Egyszer majdnem megállította egy biztonsági őr, de könnyedén azt hazudta, hogy a nagynénje az intenzív osztályon van és nem tud a haldokló néni ágya melett állni. Néhány krokodil könnyet is elhullajtott, majd a szimpatikus őr elengedte, suttogva részvétet nyilvánított.

Túl könnyű az embereket becsapni.

Amelia megállt a 386-os terem előtt és benyitott. A testartása azonnal merevvé vált, amint megpillantotta a sötét hajú férfit laboratóriumi asztal tetején, aki egy almát dobálgatott a levegőben. Nem fordult Amelia felé, de elmosolyodott.

- Hello, Amy kedves. - énekelte enyhe ír akcentussal, még mindig figyelmen kívül hagyva a lányt. - Hiányoztam?

- Nem tudok erre igennel felelni James. - válaszolta és igyekezett elnyomni a hangjában megjelenő remegést, ahogy a férfi leugrott a pultról és körözni kezdett körülötte; az oroszlán zsákmányra vadászik. Amelia elakart mozdulni a ragadozó tekintete elől, de helyette megemelte fejét, hogy lenézhessen a férfira.

James Moriarty ravaszul vigyorgott, egyik ujjával finoman megérintve a lány orrát.

- Hazudsz. - énekelte. - Meg tudom mondani mikor hazudsz és te most hazudsz. 

- Nem tanácsos háromszor használni ugyanazt a szót egy mondaton belül. Gyerekesnek tűnsz tőle. - vetette oda neki a lány leereszkedő hangon.

- Szemtelen lettél, Amy kedves. - James ujjaival finoman táncolt Amelia csupasz karjain borzongást váltva ki a lányból. Még évekkel később is hatással volt rá a férfi érintése, ami nem biztos hogy jó dolgot jelent. James egy tincset a füle mögé tolt és figyelte, ahogy Amy arca lassan lángolni kezd.

- Talán így a legjobb. Végül is a nagy Sherlock Holmessal élsz. Majd összeházasodtok és boldogan éltek míg meg nem haltok? - nevetett fel őrült vigyorral az arcán.

- Felteszem figyeltél engem.

- Drágám - kezdte majdnem szerető hangon és ha nem lett volna olyan sötét a szeme, mint az obszidián keretezve hosszú pókháló szempillákkal, akár még hihető is lett volva. - Vannak szemeim, füleim és fegyvereim mindenhol. - suttogta a férfi gúnyosan, mintha csak egy olyan titkot mondana el, amit Amelia soha, de soha nem mondana ki hangosan.

Amelia szemeit forgatta drámaian, nem akarta kimutatni mennyire ideges.

- Nagyon jól ismerlek, James. - mondta a lány ellökve magától a férfit. - Miért vagy itt? Miért most?

- Gondoltam beugrok és meglátogatom a kedvenc Watsonomat.

- Lehet, hogy megtudod mondani mikor hazudok, de ez visszafele is működik.

- Oké, rendben. - csücsörített James és vállat vont. - Azért jöttem, hogy megnézzem Sherlockot és ha nem játszol tovább, - Moriarty hangja sötétebb tónusra váltott, a játékos tréfálkozásuk csak egy távoli emlék lett. - attól tartok, csak meg kell ölnöm valakit.

- Nem mered megtenni. - dühöngött Amelia.

- Ó, minden bizonnyal megteszem és ezt te is tudod. - mosolygott újra James. - Készen áll játszani, Ms Watson?