Brilliant (magyar fordítás)

Tizenharmadik fejezet: John Watsonnak néha be kellene fognia

Amelia ásított és szemöldökét ráncolta, mikor meg látta a mellette alvó Sherlockot. A férfi egy göndör hajtincsét az ujjai között csavargatta.

- Hé. - mormolta, ahogy kinyíltak a zöldes szemek.

- Hé. - válaszolta rekedten.

- Kiakartam menni reggeliért. - mondta gyengéden Amelia, ahogy felállt és levett előző napi ruháját. - Akarsz csatlakozni? - Érezte, ahogy Sherlock bámulja, miközben a melltartója kapcsolójával küzdött. - Sherlock, tudnál...? - visszanézett a válla felett és ajkai halvány mosolyra húzódtak.

Sherlock vonakodva felállt és ügyesen kikapcsolta.

- Köszönöm. - mondta a lány és felvett egy másik melltartót, majd megragadta Sherlock egyik fehérgombos ingét. Sherlockhoz fordult mikor begombolta; a fekete csipke átlátszott a fehér, vékony anyagon. Elmosolyodott, ahogy Sherlock szemöldökét ráncolta, közben felhúzta sötét farmerját, az inget pedig betűrte a nadrágba. Amelia nem tudta, hirtelen hova lett a félénksége, de egyikük sem panaszkodott. - Jössz, vagy kénytelen leszek magammal társalogni?

- Veled ellentétben, én illedelmesen átöltöznék úgy, hogy közben senki nincs a szobában.

- Ó, tüzelésre készen állsz. - vigyorgott Amelia és kisétált a nappaliba. - 'Reggelt, John.

Az idősebbik Watson fel sem nézett az újságjából.

- Wow, ma nagyon barátságos vagy. - gúnyolódott Amelia pont, mikor Sherlock kijött a hálószobából, félig nyitott ingét gombolva. - Gyors voltál.

John Sherlockra bámult.

- Te. - vicsorgott.

Sherlock homloka ráncba szaladt, Amelia szerint egy összezavarodott bagolyra hasonlított.

- Én? - nézett körül Sherlock.

- Sherlock pokolbaveled Holmes, - hajtogatta John össze az újságját és lerakta maga mellé, mielőtt felugrott volna. Sherlock arca felé lendítette öklét. - Lefeküdtél a húgommal! - vádolta.

Amelia elfojtott egy nevetést, habár a helyzet egyáltalán nem volt vicces. Sherlock könnyedén félre állt, kihasználva John lendületét. Sherlock hűvösen bámult a doktorra.

- John - kezdte.

- A húgom, Sherlock! - folytatta John. - Nem tudom mi van a fejedben, de nem feküdhetsz le csak úgy a legjobb barátod húgával!

 - Ó, az Isten szerelmére, nem feküdtem le vele. - mondta Amelia, Sherlock és John közé állva, remélve, hogy megakadályozhatja, hogy bátyja megint megpróbálja megütni a nyomozót. Ehelyett kapott egy gyors - és teljesen véletlen, igazából Sherlocknak szánt - öklöst az arcába.

Amelia hátrahőkölt, nem támogatta az erőszakot, de mire John rájött mit tett, Amelia revanzsot vett: olyan erővel ütötte meg bátyját, amekkorával csak tudta és sikerült eszméletlenül földre küldenie. Amelia sérült ujjait fújta és kirázta.

Sherlock grimaszolt, ahogy meglátta az Amelia arcán keletkezett sebet. 

- Biztos nem kellemes.

- Volt már ennél nagyobb fájdalmam is, Sherlock. A bal kezem összes csontja eltört, a jobb lábam és három bordám is elrepedt, mert rosszul ugrottam ki egy kocsiból. Nos, gyakorlatilag kilöktek, de ez egy hosszú történet. - Megtapogatta John ernyedt testét. - A bátyámnak néha be kellene fognia.

- Nem hiszem, hogy szükséges ehhez kiütnöd, Amy.

- Nem hiszem, hogy ne lett volna szükség erre, Sher.