Utálom, hogy szeretlek

9. fejezet

Aranyos kis vakarcs

Jimin pov

A héten most először alszom ilyen jól, de mint minden jónak a pihenésemnek is vége szakad, mikor valami éles, sipító hangra ébredek. A szememet nem nyitom fel, hátha alhatok még egy kicsit. Nem is tudom, mikor éreztem magam utoljára ilyen rosszul. Hasogat a fejem és már a torkom is kezd kaparni. Fejemet még jobban a párnámba fúrom,olyan jó illata van, át is akarom ölelni, de egy kemény dologba ütközik a kezem és valamit érzek a derekamon is. Ez meg mi? Úgy emlékszem az ágyamban vagyok, szóval puhaságnak kéne körülvennie. Lassan felnyitom a szemem, hogy körülnézzek. Először nem is értem. Valaki fekszik mellettem, felkiáltok ijedtemben, mert hirtelen fogalmam sincs ki az és azonnal arrébb húzódom.

- Miért visítozol? - Hoseok teljes nyugalommal fekszik tovább az ágyban. Az ÉN ágyamban!

- M-mi a francot keresel az ágyamban? - felhúzott szemöldökkel figyeli a kiakadásom. Mikor mászott be mellém?

- Magas volt a lázad, biztos ezért nem emlékszel. Nyafogtál, hogy fázol, ezért idejöttem, hogy felmelegítselek, ami ellen semmi kifogásod sem volt, nem értem most miért nyafogsz megint. Anyám! Hisztisebb vagy, mint egy csaj! - hozzávágom ami először a kezem ügyébe kerül: a párnámat. - Ezzel hálálod meg, hogy nagylelkűen segítettem? Vagy esetleg párna csatázni szeretnél? - pimaszul elvigyorodik és rám kacsint.

- Hah, nagylelkűen? - nem látja milyen szarul vagyok, muszáj ilyenkor is ennyire arrogánsnak lennie? Legszívesebben megfojtanám a párnával szerencséje, hogy csak hozzávágtam, de így is annyira idegesít. Megpróbálom kilökdösni az ágyamból és majdnem sikerül is, de megszólal a mobilom és rögtön eszembe jut Aera. Mivel az éjjeliszekrényen hagytam a mobilt, így félig rámászok Hoseokra, hogy fel tudjam venni. Derekamra fog nehogy leessek az ágyról.

- Halló - szólok bele anélkül, hogy megnézném ki hívott. Visszamászom a saját térfelemre, nem tudom mi ütött Hoseokba, akaratlanul is feltűnik mennyit fogdos ma.

- Szia, mindjárt odaérünk a hotelbe Aerával, már ha emlékszel még rá ki az. - gúnyolódik az anyám. Felsóhajtok.

- Haha, nagyon vicces vagy! Kösz, hogy elhoztad, lemegyek érte. - kinyomom még mielőtt tovább piszkálhatna. Mérgemben eldobom a telefont eltalálva vele hívatlan vendégem oldalát.

- Áúúú! - kiált fel fájdalmasan.

- Jaj, ne nyafogj már, alig ért hozzád! - elegem van a mai napból! Kimászom az ágyból, hogy lemenjek a földszintre. Hoseok is felkel és elállja az utam. Megpróbálom kikerülni, de megint elém lép.

- Ha így mész le az anyád azonnal rájön, hogy beteg vagy. Látszik rajtad.

- Tűnj az utamból! Rohadtul ne mondd meg mit csináljak! - bökök a mellkasára fenyegetően egyre hátrébb lökdösve, míg el nem éri a falat és teljesen neki préselődik.

- Oké, én szóltam előre. - megadóan feltartja a kezét. Azért elugrom a fürdőbe, hogy ellenőrizzem tényleg olyan borzalmasan nézek-e ki. Miután feldobtam több réteg sminket, hogy elrejtsem a szemem alatti karikákat, - pont az ilyen esetekre tartogatok alapozót - gyorsan visszamegyek a szobába és átöltözöm. Beszállok a liftbe, természetesen Hoseok is követ.

- Ugye nem gondolod, hogy velem jössz? Nem mutatkozom veled az anyám előtt! - komolyan, ha még egyszer végig kell néznem, hogy bájolognak rosszul leszek! Ráadásul anya azt hiszi én voltam bunkó a szombati ebédnél.

- Most mondtad, hogy ne parancsolgassak neked, ugyanez vonatkozik rád is. - mosolyog. Kinyílik a liftajtó és meg is pillantom anyámékat. Kislányom észrevesz és már fut is felém, aztán félúton megtorpan és visszamegy az anyámhoz, majd elbújik mögé. Mi lehet a baja? Nagy léptekkel megindulok feléjük és már nem is érdekel hogy Hoseok követ-e.