Utálom, hogy szeretlek

30. fejezet

Meghoztam az új részt, remélem tetszik majd.

U.i: Annyira szomorúúúú az új comeback videójuk!!! 😭

Elég volt!

Jimin pov

Apa? - olyan erőtlen a hangom, hogy még én is alig hallom. Megöleli Aerát és rámosolyog, de nem a szokásos vidámságával. Frusztráltnak, zavartnak na meg persze mérgesnek tűnik. Viszont mindezt igyekszik elrejteni a lányom elől.

- Menjünk! - összezavarodom.

- Ho...hová? - dadogom idegesen. Már rég fel kellett volna készülnöm erre a beszélgetésre, hiszen így is több időm volt rá, mint amire számítottam. Megfogja az unokája kezét és elindul egy szürke sedan felé, ami pár perce parkolt le az út túloldalán.

- A szállodába. Még be kell jelentkeznem és Aera is fáradtnak látszik. - igaz, ma elég sokat sétáltunk, mert a városban is körbenéztünk. Tényleg látszik rajta, hogy fáradt, viszont ha ő elalszik nekem végem. Akkor muszáj lesz beszélnem az apámmal. Beletörődve sorsomba ülök be az autóba. Az úton mindenki csendben van, furcsa módon még Aera is. Mire a szállodába érünk már alszik, így a karomban viszem fel a szobába, vagyis inkább lakosztályba. Hasonló elrendezésű mint a hotelünkben, csak itt egy háló van és egy kisebb nappali. Lefektetem a szobába és becsukom az ajtót. Apám már várakozva áll a nappaliban, kezében egy pohár wiskyvel. Hevesen dobogó szívvel leülök a kanapé sarkára. Egy jó ideig nem szól semmit. Felhajtja a pohár tartalmát és felém fordul.

- Jimin – úristen, a nevemen hívott. Csak ezt ne! Most tényleg egy komoly beszélgetésre készül. - Mit keresel itt és miért kellett hazudnod, arról hová mész? - von kérdőre rögtön. Mégis mit vár tőlem, mit feleljek erre? Tudja az igazat vagy tényleg csak egy egyszerű magyarázatot vár?

- Én csak... - elcsuklik a hangom. Bűntudatom van, de mégis valami hazugságon töröm a fejem. - Kibékültem vele. És mivel van egy húga, az anyja ki akarta kérni a tanácsomat, hogy melyik óvodába írassa be. - nyögöm ki. Borzasztóan meleg van itt bent, biztosan látja rajtam, hogy hazudok. A szemébe sem néztem.

- Az igazat mond! - emeli fel a hangját és lecsapja a poharát az éjjeliszekrényre. A hangra ijedten összerezzenek. Már rég láttam ilyen mérgesnek. - Azt hiszed még mindig olyan hülye vagyok, hogy nem tudom megállapítani, mikor hazudsz?! Igen, volt idő amikor évekig olyan ostoba voltam, hogy elhittem neked mindent amit mondtál, de annak már rég vége kisfiam! Melegen ajánlom, hogy mostantól az igazat mond! Vagy... - itt megakad. Én is kezdek mérges lenni. Nem fenyegethet semmivel, felnőtt vagyok és nem kell mindenről beszámolnom nekik.

- Vagy? Vagy mi lesz? Megint elveszitek tőlem a lányomat? - igyekszem visszafogni a hangomat, de őszintén, nehezemre esik. Felállok, nem is értem eleve miért ültem le. A magasságkülönbség miatt csak gyereknek éreztem magam eddig. Igaz így is pár centivel alacsonyabb vagyok nála, mégis most magabiztosabbnak érzem magam. Egy pillanatra lehunyja a szemét, mintha így próbálná magát lenyugtatni.

- Én csak szeretném tudni miért viselkedsz furcsán mostanában és mit keresel itt ezzel az... álszent pojácával? - folytatja a faggatást most már normál hangnemben. Oké, eddig nem voltam benne biztos, de ezek szerint baromira nem bírja Hoseokot. Ez egyre jobb lesz. - Mikor szabadnapos vagy és Aera óvodában van, minden előjel nélkül eltűnsz, és tudom hogy nem a barátaiddal vagy. Telefonon is alig lehet elérni. Én nem akartam igazat adni anyádnak, de már nem tudom mit gondoljak - idegességemben hátrasimítom a hajam. - Mondd már el az igazat! - megrázom a fejem. Nem akarom.