Utálom, hogy szeretlek

10. fejezet

Kirándulás

Jimin pov

Egy szaunában érzem magam mikor felkelek, nem tudom miért van itt ilyen meleg. Kitakarózom és lassan megpróbálom felemelni a fejem, ami megint úgy hasogat mintha valaki kalapáccsal püfölné. Elfintorodom, de valahogy csak sikerül kimásznom az ágyamból, elcsoszogok a fürdőszobáig és megnyitom a vizet a kádban.

- Aera! - vissza megyek a nappaliba, de kislányomat nem találom, a szobáját is megnézem, semmi. Mi a fene? Rémlik, hogy az anyám elhozta az óvodából. Igyekszem emlékezni az elmúlt pár órára, be is ugrik, hogy Hoseokkal hagytam, aki azt mondta vigyáz rá. Így már kicsit nyugodtabban veszem elő a mobilom, hogy tárcsázzam a számát, de rájövök, hogy nem tudom.

- Basszus! - idegesen beletúrok a hajamba. Anyának valószínűleg megvan, de ha felhívom, és megmondom neki hogy megengedtem Hoseoknak, hogy elvigye Aerát mindenféle elérhetőség nélkül biztosan megint kiakad. Átöltözöm utcai ruhába, elzárom a vizet és elindulok megkeresni őket. Már sötétedik, ami csak még jobban aggaszt hiszen már rég vissza kellett volna jönniük. Vajon hová mennék, ha önfejű, bunkó seggfej lennék, aki néhanapján kedves is tud lenni? A munkahelyemet nyilván elkerülném - anyámtól hallottam mennyire idegesíti Hoseokot a filmbeli párja, ami nem is meglepő, biztosan a lány is bunkónak tartja ezért nem jönnek ki jól. Lehet csajozik valahol? Á, az nem lehet, hiszen gyerekkel van, az én gyerekemmel. Jaj ne! Mi van, ha pont ezt használja ki? Sok nő bukik az olyan pasikra, akik gyerekkel vannak. Na nem, ha rajtam múlik az én lányomat sosem fogja ilyen undorító célra felhasználni! Nem messze innen van egy fagyizó, ahová Aera mindig be akar menni. Lehetséges lenne, hogy odamentek? Körülbelül egy órával később már minden helyet ellenőriztem ami csak eszembe jutott, de nem találtam őket. Egyre jobban kezdett elhatalmasodni rajtam a pánik, hiszen lényegében semmit nem tudok erről a fickóról, még anyám előtt is megjátssza magát. Mi van, ha igazából valami pedofil? Hogy lehettem ilyen hülye, sosem szabadott volna megbíznom benne! Borzalmasan érzem magam, ez a betegség a legrosszabbkor jött. Zihálva tovább megyek és próbálom megnyugtatni magam. Meg fogom találni őket. Ha 10 perc múlva sem érnek vissza, nincs más választásom fel kell hívnom anyámat.

Hoseok pov

Ahogy kilépünk a hotel ajtaján a kislány megfogja a kezem, ami eléggé váratlanul ér. Értetlen arckifejezésemet látva megszólal:

- Papával meg Nagyival is mindig így sétálunk. - rámosolygok, nem szoktam kézen fogva sétálni soha senkivel, de mégsem húzhatom el a kezem, így tényleg biztonságosabb. Kicsit sem fura Hoseok, ez nem fura, hiszen csak egy kislány. Őszintén még ezt az egész „gyerekkel vagyok" dolgot sem sikerült megszoknom ráadásul utálom, ha taperolnak. Nem bírom tovább, olyan furcsán érzem magam így.

- Kicsit mások a szabályok, ha velem jössz sétálni. Így ni! - lefejtem aprócska ujjait a kezemről és a pólóm sarkát adom a kezébe. Mindjárt jobb. A cukrászdában három gombóc fagyit veszek neki és legnagyobb meglepetésemre kettőt meg is tud enni, az utolsóval viszont már nem boldogul, így az enyém lesz. Annyi édességet ettem, hogy most hetekig ezt kell ledolgoznom. Remélem nem fog meglátszani.

- Oppa, elmegyünk a játszótérre? - hatalmas kiskutya szemekkel néz rám, nem tudok neki nemet mondani.

- Persze, ma odamegyünk ahová csak szeretnél. - mosolygok rá kedvesen, amit egy hatalmas vigyorral viszonoz. Felpattan a székről, megfogja ismételten csak a kezem, és már húz is ki a cukrászdából. Sosem hittem volna, hogy hagyom egy négy éves kislánynak, hogy oda ráncigáljon ahová csak akar. Már most nagyon határozott személyiségnek tűnik, nem is tudom kitől örökölhette... Valójában azt sem tudom merre megyünk, még nem ismerem annyira a várost. Mire észbe kapok egy sokkal nyugodtabb környéken sétálunk, elhagytuk a rohangáló embertömeget, azt hiszem ez már a külváros lehet. Alig pár ember megy el mellettünk, végül megpillantom a játszóteret. Több hintából, egy csúszdából, homokozóból és mászókából áll, az egész körbe van véve kerítéssel. Leülök az egyik színes padra, Aera pedig már fut is a hinták felé. Felnézek az égre, amin egy árva felhőt sem látok, a nap is süt. Rég voltam már ehhez hasonló helyen, érzem ahogy lassan eláraszt a nyugalom.

- Aera, maradj szem előtt és szólj, ha máshová akarsz menni. - észre sem vettem mikor szállt ki a hintából, de már egy másik kisgyerekkel fogócskázik. A hangomra felém fordítja a fejét.

- Oké! - elégedetten lehunyom a szemem és hátrahajtva a fejem élvezem a napsütést, persze mindig ellenőrzöm nem tűnik-e el. Pár órát eltöltünk a játszótéren, majd elmegyünk innivalót venni, eltart egy darabig míg találok egy boltot. Tényleg fogalmam sincs merre vagyunk, de már úgy érzem leszakad a lábam. Feltűnik, hogy a picur egyre többet ásítozik. Sötétedés előtt vissza kellett volna érnünk, de ez már biztosan nem fog összejönni, plusz nem tudom Jimin számát. Tuti ki fog nyírni! Lehet inkább el kellene szöknöm valahova és nevet változtatni. Magam előtt látom az arcát, a szeme szikrákat szór és biztos vagyok benne, hogy meg fog fojtani. A kezembe veszem Aerát, vállamra hajtja a fejét és az ujját szopogatja. Előhúzom a mobilomat és bekapcsolom a GPS-t, milyen hülye vagyok sokkal előbb is eszembe juthatott volna! Halkan elkáromkodom magam, még csak a hotel közelében sem vagyunk. Megszaporázom lépteimet és imádkozom magamért.

***

Nagyon halkan nyitok be a szobába, abban reménykedem Jimin még alszik, de persze nincs ekkora szerencsém. Viszont nem épp az a látvány fogad, amit elképzeltem. El-vissza lépked a konyhában - talán jobb kifejezés lenne rá, hogy rohangál - a telefonját nézegeti és sokkal rosszabbul néz ki mint mikor itt hagytam. A haja borzasan mered mindenfelé, mintha sokszor beletúrt volna, ami eddigi ismeretségünk alapján nála az idegesség jele. És most itt az ideje, hogy kicsináltassam magam. Megkopogtatom a pultot, Jimin azonnal felnéz, lecsapja a telefont az asztalra és megindul felém. Összehúzom magam és felkészülök az esetleges ütésekre, de csak Aerát veszi ki a kezemből.

- Soha többet ne csináld ezt! Legalább egy cetlit hagyhattál volna! - halkan beszél, hogy ne ébressze fel a kislányt hangjából mégis kihallatszik a harag, viszont hatalmas megkönnyebbülés is látszik az arcán. Kikerül és beviszi Aerát a szobájába. Meg kéne lépnem míg lehet, de most már tényleg egy csomó mindenért kell bocsánatot kérnem tőle, ezért megvárom míg visszajön. Behajtja maga után a szobaajtót, kezét összefonja a mellkasa előtt, várakozva néz rám. Nagy levegőt veszek. Akkor kezdjük.