Utálom, hogy szeretlek

35. fejezet

Elásni a csatabárdot

Jimin pov

- Rendesen is énekelhetnél ahelyett, hogy azt a... magazint olvasgatod. - ha Aera nem lenne a szobában valószínűleg mondott volna valami csúnyát is. Nem tudom mikor hallottam őket utoljára veszekedni, azt hiszem még gyerekkoromban. Mellkasom előtt összefont kézzel az ajtónak támaszkodom. Mivel nem vesz észre egyikük sem így kihallgathatom min veszekednek.

- Ha annyira zavar, te is énekelhetsz! Jiminnel is én csináltam mindent, ha nem emlékeznél én voltam otthon vele egész nap. Te csak annyit csináltál, hogy reggel elhúztál este pedig leültél a tv elé és néha az öledbe vetted. - mondja kedvesen mosolyogva.

- Kedvesem, ha nem tűnt volna fel dolgoztam, hogy legyen pénzünk a magazinjaidra és a gyerekre. - mosolyog vissza apa, miközben még mindig Aerával a karjában járkál.

- Szívem nem akarsz esetleg közbelépni? - Hoseok aggodalmasan nézi mellettem a jelenetet.

- Nem is tudom – vonok vállat. - Aera elaludt, szóval úgysem hallja őket. - Hoseok rosszallón ingatja a fejét, de nem erőlteti a dolgot.

- Bocsáss meg, hogy fél óráig magamra is gondoltam, de valószínűleg igazad van abban a pár percben is takarítanom kellett volna vagy kiszolgálnom téged! - suttogja dühösen és lecsapja a magazint az asztalra.

- Én nem kértem, hogy kiszolgálj! Sosem vártam el tőled ilyesmit, de ne engem hibáztass, amiért egész nap csak dolgoztam. Kevesebb pénzt is költhetnél, de mindig minden sza... minden felesleges dolgot megveszel, ráadásul a drágábbik fajtából. Mondjuk a gyerekruháknak nem kellett volna márkásnak lenniük, úgysem tudja két évesen mi az a Nike! - miért hoznak fel több mint húsz éves vádakat egymás ellen? Egyáltalán miért veszekednek, a pénz miatt? Hoseok próbál elfojtani egy mosolyt, gyengéden oldalba könyökölöm.

- Te is tudod, hogy az véletlen volt, nem vettem észre! - még mindig próbálják visszafogni a hangjukat. Anya gyilkos tekintettel, kipirult arccal néz apára.

- Ó tényleg? Minden gyerekcuccot méregdrágán vettél.

- Mit akarsz ezzel, el kellett volna vetetnünk? Mégis mi a fenének hozod fel most a régi anyagi gondjainkat? - Hoseok szörnyülködő arccal magához húz.

- Na jó, azt hiszem most már elég. - bólogatok. Hoseok azonnal közbelép, még mielőtt időm lenne egyáltalán megmozdulni.

- Oké, köszönöm a segítséget, de azt hiszem jobb lenne, ha ezt máshol fojtatnák. - óvatosan átveszi Aerát. Anyámék akkor veszik csak észre, hogy már hazaértem.

- Jimin. - kezdi apám bűntudatosan. Biztos hogy ma már nem akarok velük beszélni. Szapora léptekkel indulok meg a hálószoba felé és becsapom az ajtót. Nem sokkal később Hoseok is bejön. Kinyújtom a kezem, az ölembe fekteti Aerát, amire fel is ébred.

- Papa fázok. - nyöszörög álmosan. Homlokára simítom a tenyerem, kicsit meleg.

- Hoseok ne haragudj, de megtennéd, hogy hozol neki lázcsillapítót nekem meg egy fájdalomcsillapítót? - teszem fel a kérdést nagy, kiskutyaszemekkel.

- Persze baby. - mosolyog rám és kimegy a gyógyszerekért. Aera átöleli a nyakam és szipogva szorosan hozzám bújik. Gyengéden eltolom magamtól.

- Jaj kicsim folyik az orrod - veszek egy zsebkendőt az éjjeliszekrényről és az orrához tartom. - Fújd! - szegény kincsem, úgy csillognak a szemei és az arcocskája is kipirosodott a láztól. Hóna alá csúsztatom a lázmérőt. Hoseok egy tálcán teát és gyógyszereket hoz. Hálásan rámosolygok. Örülök, hogy itt van velem és nem egyedül kell átvészelnem ezt az egészet. Mindig aggódom, ha Aera beteg. Hoseoki leül mellém és kislányom haját kezdi simogatni.